I Saw the Devil
kanty írta:Mivel az előző körben a hangulat a béka hátsója alá került, így végül úgy döntöttem, hogy nem indítok egy drámával.
És tényleg, ez a film aztán csupa napfény és kacagás volt
Egyébként nekem eddigi ismereteim (és e film) alapján úgy jött le, hogy a koreai társadalom két részre oszlik:
1. Starcraft-játékosok
2. pszichopaták
(és szabadidejében a két csoport együtt Gangnam style-ozik)
Mert az egy része, hogy ennyire beteg dolgokat rajtuk kívül talán csak a japánok tudnak kitalálni (Battle Royale példának okáért), de melyik országban fordul az elő, hogy
egy sorozatgyilkost felvesz egy taxi, amelyben történetesen éppen gyilkosok ülnek?
Arról nem is beszélve, hogy a főhős is egy elmebeteg volt a javából.
Na mind1, bejött ez a fordított bosszúfilm felépítés (btw, koreaiak nagyon rá vannak pörögve erre a bosszú témára), hogy ezúttal
a jó srác indul erőfölényből és a gonosz ér fel hozzá idővel. Nagyon tetszett a rendezés, és főleg az operatőri munka, a fentebb említett taxis jelenetet még párszor vissza fogom nézni. A filmzene, mint a mesében, hol volt, hol nem volt, hol kevés volt, hol túl sok volt.
Ami a bajom volt, hogy nekem kicsit sokszor hiányzott a feszültség és a tartalom egyszerre, néha felpörgött a film, de amikor nem, akkor eléggé szenvedés volt nézni, mert ráadásul olyankor még nem is szólt semmiről (jellemzően a vége felé fordult elő ez). Az ázsiai arcmimikákkal, beszédstílussal még mindig nem békültem meg, ez számomra mindig is rontani fog az élményen.
Szóval amikor a rendezés-zene és a történet is összejött, akkor eszméletlen király volt, de ez csak néha sikerült összehozni.
8/10