daffy írta:ezért nem hibás,de azért igen,hogy a rossz irányba halad. az egésznek mi köze a mai ember viselkedéséhez,mentalitásához?
Annyi köze mindenképpen van, hogy ezek a kudarcok szépen beleivódnak minden magyar tudatába. Azért is vagyunk az egyik legpesszimistább nemzet, mert ha egy népet folyamatos kudarcok és elnyomás kísér fennállása alatt, akkor az embereknek nincs sok okuk hirtelen jó kedvűnek, meg derűlátónak lenni. Elég megemlíti a Trianon utáni általános megdöbbenést, majd a revíziós politikát, amit utána folytattunk. Ezek a történelmi sebek nem gyógyulnak hamar, máig nem gyógyultak be.
Hatalmas hátrány egyébként az ország földrajzi fekvése is, mind a múltat, mind a jelent tekintve. A múltban szinte ütközőállamként funkcionált az országunk (tatárok, törökök). A nyugati államok sem tartanának ott, ahol tartanak, ha feldúlták volna területüket a tatárok. Valamint a középkori, meg az újkori viszonyok miatt minden jelentősebb újítás késve érkezett hozzánk, gondolhatunk itt a technikai fejlődésre, a stílusirányzatokra vagy éppen a felvilágosodásra. Elmaradottságunk miatt egyre inkább a kelet felé tolódtunk.
A jelenben nem akadály már az infrastruktúra fejletlensége vagy a kapcsolattartás, információcsere a nyugattal. Viszont a szoci korszakában még jobban kelet felé orientálódott az ország, fokozván az elmaradottságot. Aztán a rendszerváltás után amit Hornék leműveltek a privatizáció során... a nemzeti vagyon nagy részét eladták, Antallékkal ellentétben ők arra sem ügyeltek, hogy legalább magyaroknak, fűnek-fának...
Teljes gazdasági káosz, külföldi tőke nélkül nem élne tovább a magyar gazdaság, teljes morális káosz, a különböző csapások után. Teljes pesszimizmus, mondván minket mindenki csak elnyomni akar. Teljes bizalmatlanság, nem is csoda, a körülöttünk élő népek közül senki sem szívlel minket. Akkor ide sorolandó a kapzsiság, szűklátókörűség, hatalomvágy, amik mind jellemzik a mindenkori kormányunkat.
Ezek után valamennyire érthető is a magyarok hozzáállásbeli problémája, majd egy idő múlva mindenki rájön, hogy siránkozás helyett tenni kéne valamit. Mert szép dolog ez, hogy ismerjük a múltunkat, de egy San Marino elleni idegenbeli meccsen én nem akarom hallani, hogy azt skandálják, hogy "Vesszen Trianon!"... Nem kell elfelejteni, csak túl kell lépni ezeken a dolgokon, mert egy idő után inkább hátráltatnak, mint előrevisznek.
(egy kicsit szétszórt lett ez a szöveg, de napi több óra irodalomtanulás után remélem, hogy ezt megbocsájtjátok nekem, már ha elolvassa egyáltalán valaki

)