És milyen a pálya? Jó?Ronaldinho 17 írta:Jaa tudom melyik,én már sokat játszottam ott a Bercyékkel régebben,Karácsony Sándor általános iskola a neve,5 percre lakom tőle
A Magyar Barca!
Muszáj volt, egy kicsit dicsekedni, hogy alátámaszthasssam, hogy nagyképű, beképzelt csapat vagyunk.
"valóban csodaszépen néztetek ki az egyen mezeitekbe, SŐT - nektek már idegenbeli szerelésetek is van!!! Hűűűhaa! Remélem, hogy az majd több szerencsét hoz nektek a következő tornán, mint most"
Miről beszélsz?
Amig a kékben játszottunk nem is volt semmi gond, csak nyertünk. A csikos valóban nem hozott szerencsét, bár valószinüleg nem a szerencse hiánya volt elsősorban a vereség oka, sokkal inkább az, hogy jobbak voltatok.
"Na jó, komolyra fordítva a szót: én azért írtam a Milan-t, mert náluk láttam olyan egyen mezt, amely nem az az igazi AC Milanos volt, hanem olyan fórumos egyen mez! Érted?"
Hát persze hogy értem, már hogyne érteném. Ezért van nekünk is a zebrascsíkos mezünk közepén egy JFC.hu logo, ami a Juventusfc.hu-t jelzni, természetesen egyedi számozással!
real_funghi: Meghagytam a lehetőséget, hogy te magad dicskedhess itt el vele!

"valóban csodaszépen néztetek ki az egyen mezeitekbe, SŐT - nektek már idegenbeli szerelésetek is van!!! Hűűűhaa! Remélem, hogy az majd több szerencsét hoz nektek a következő tornán, mint most"
Miről beszélsz?

"Na jó, komolyra fordítva a szót: én azért írtam a Milan-t, mert náluk láttam olyan egyen mezt, amely nem az az igazi AC Milanos volt, hanem olyan fórumos egyen mez! Érted?"
Hát persze hogy értem, már hogyne érteném. Ezért van nekünk is a zebrascsíkos mezünk közepén egy JFC.hu logo, ami a Juventusfc.hu-t jelzni, természetesen egyedi számozással!

real_funghi: Meghagytam a lehetőséget, hogy te magad dicskedhess itt el vele!

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2004.10.17. 18:13:25
- Tartózkodási hely: Csepel
Jaa tudom melyik,én már sokat játszottam ott a Bercyékkel régebben,Karácsony Sándor általános iskola a neve,5 percre lakom tőle 

- Melkor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1355
- Csatlakozott: 2004.10.10. 16:16:41
- Tartózkodási hely: Szigethalom
Amint a Norbi szól ígérem egyből megírom itt a fórumon is, de lehet, hogy ő maga fogja közzétenni az infókatbarcafan írta:jó nekem is a szombat. a végleges tudnivalókat mikor lehet megtudni???

- Melkor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1355
- Csatlakozott: 2004.10.10. 16:16:41
- Tartózkodási hely: Szigethalom
Most legutóbb nem a Szent Lászlóban lett volna, hanem a sétáló utcánál valahol, ami szerintem jobb is, mert hévvel könnyebben megközelíthető.Ronaldinho 17 írta:500-600 HUF körül van(létszámfüggő) A Szent László suliban van,a Rákóczi kert utáni megállónál kell leszállni,hetente 1x van,és jöhetsz nyugodtan
Ha lesz most hétvégén, akkor sztem most is ott lesz.
[quote="Woody....[/quote]
Kedves Woody! Hát minket ki is hagysz?
Nekünk is van saját fórumos mezünk több, mint egy éve. Igaz, idegenbeli nincs, de az is készül (már egy éve...)
Kedves Woody! Hát minket ki is hagysz?

Nekünk is van saját fórumos mezünk több, mint egy éve. Igaz, idegenbeli nincs, de az is készül (már egy éve...)
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2004.10.17. 18:13:25
- Tartózkodási hely: Csepel
Elvileg szombat 17:00-19:00-ig de majd itt figyeld az eseményeket
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2004.10.17. 18:13:25
- Tartózkodási hely: Csepel
500-600 HUF körül van(létszámfüggő) A Szent László suliban van,a Rákóczi kert utáni megállónál kell leszállni,hetente 1x van,és jöhetsz nyugodtan
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2807
- Csatlakozott: 2004.10.08. 09:02:59
- Tartózkodási hely: Budapest
Kedves Woody!
Köszönöm, ill. köszönjük válaszod, még ha az egy kissé valóban nagyképűnek is tűnik
- azért valjuk meg, van mire! Hiszen ti nem csak hogy ügyesen, jól, és erdményesen játszottatok, valóban csodaszépen néztetek ki az egyen mezeitekbe, SŐT - nektek már idegenbeli szerelésetek is van!!! Hűűűhaa! Remélem, hogy az majd több szerencsét hoz nektek a következő tornán, mint most!!!
Na jó, komolyra fordítva a szót: én azért írtam a Milan-t, mert náluk láttam olyan egyen mezt, amely nem az az igazi AC Milanos volt, hanem olyan fórumos egyen mez! Érted? A tiéteket nem figyeltem meg annyira, de tényleg jól nézett ki!!!
Én is arra gondoltam, hogy mi is készítetthetnénk valamilyen NEM KIMONDOTTAN FC Barcelonás mezt, HANEM egy olyan EuroBarcás-at!!! Gránátvörös-kéket persze, de egyéni számozással, nevekkel, és valami jó kis EuroBarcás logóval az elején?!...
Szerintem a szponzor kérdés nálunk még tutti nem játszik, ahhoz még nagyon a történet elején járunk, de ki tudja?!... Előbb-utóbb bármi lehet...
További sok sikert Woody neked, és a csapatnak, a pályán majd találkozunk!!!
Silvanus
Köszönöm, ill. köszönjük válaszod, még ha az egy kissé valóban nagyképűnek is tűnik

Na jó, komolyra fordítva a szót: én azért írtam a Milan-t, mert náluk láttam olyan egyen mezt, amely nem az az igazi AC Milanos volt, hanem olyan fórumos egyen mez! Érted? A tiéteket nem figyeltem meg annyira, de tényleg jól nézett ki!!!
Én is arra gondoltam, hogy mi is készítetthetnénk valamilyen NEM KIMONDOTTAN FC Barcelonás mezt, HANEM egy olyan EuroBarcás-at!!! Gránátvörös-kéket persze, de egyéni számozással, nevekkel, és valami jó kis EuroBarcás logóval az elején?!...
Szerintem a szponzor kérdés nálunk még tutti nem játszik, ahhoz még nagyon a történet elején járunk, de ki tudja?!... Előbb-utóbb bármi lehet...
További sok sikert Woody neked, és a csapatnak, a pályán majd találkozunk!!!

Silvanus
"Més Cuen un Club"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2004.10.17. 18:13:25
- Tartózkodási hely: Csepel
Most én sem tudtam menni,mert Zrínyis hé volt a suliban,Fábry+foci meg mindenféle program,mennyien lettetek volna?Jövőhéten sztem nekem jó,remélem másnak is,
FORCA BARCA

FORCA BARCA
- Melkor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1355
- Csatlakozott: 2004.10.10. 16:16:41
- Tartózkodási hely: Szigethalom
Nem, aki akar az jöhet. Most szombaton lett volna egy kis foci, de most sajnos elmaradt. Viszont figyeljétek a fórumot a friss infókért, jövő hét végén remélhetőleg összejön a dolog!barcafan írta:ez vmi zárt körü cucc? mer ha nem akkor tudok menni, márha bp-n vanMelkor írta:Rossz hírem van srácok
Sajnos nem elegen jelentkeztünk a szombati focira ezért most elmarad.
Viszont mindenki aki akar jönni legközelebb, az próbálja úgy intézni, hogy jövő hét végén ráérjen!
Egyébként Csepelen lett volna.
Csak a milán csapatánál láttál egységes mezeket?Silvanus írta:Kedves EuroBarca válogatott csapattagok, és leendő csapattagok!!! Lenne egy FELVETÉSEM!!!
Az ötlet a Milan csapatát látva jött, hogy mi lenne, ha mi is készíttetnénk magunknak egy egységes mezt, amelyben a jövőben minden alkalommal fellépünk ezeken a szurkolói tornákon???

Nem vagy valami jó megfigyelő!

Csak mert a Rómásoknak is, és nekünk Zebráknak is van, sőt nekünk már van "idegenbeli" kék mezünk is. Teljes garnitúra, egységes nadrággal, egységes sportszárral.

Ez most ilyen nagyképű dicsekvés akart lenni vagy mi a szösz.

Ez a mez téma egyébként minden csapatnál hosszabb fejlődés eredménye. Amit még hozzátennék hogy jól járjátok körbe a lehetőségeket mielőtt bármibe belefogtok, nehogy később megbánjátok. Mi legyen a mezen, milyen logó, ha tudtok szerezhettek szponzort a mezre, akit esetleg rá is rakhattok, így reklámozhatjátok őket. Már 50 ezer forint is hatalmas segítség tud lenni. A rómások mezén pl. a Balaton Tv felirat látható. Amennyire tudom, a többi csapat is gyártatta a mezeket, nem pedig gagyira nyomták, és így sem lesz feltétlenül drágább a dolog, 5-6 ezerből meg lehet úszni.
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2807
- Csatlakozott: 2004.10.08. 09:02:59
- Tartózkodási hely: Budapest
Mucs1 - én is először hezitáltam, de aztán rájöttem, hogy már valahol be lett írva a topikba, azt hiszem, hogy ő írta, vagy kérte, hogy írják be... ezért gondoltam, hogy nem lesz gond!?:.. És azt sem gondolnám, hogy ezzel valaki visszaélne, de egyébként igazad van!!!
REMÉLEM, hogy legközelebb összejön egy közös foci, nekem viszot sajna nem biztos, hogy jó a következő hét szombat!!!...

REMÉLEM, hogy legközelebb összejön egy közös foci, nekem viszot sajna nem biztos, hogy jó a következő hét szombat!!!...

"Més Cuen un Club"
- Melkor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1355
- Csatlakozott: 2004.10.10. 16:16:41
- Tartózkodási hely: Szigethalom
Rossz hírem van srácok 
Sajnos nem elegen jelentkeztünk a szombati focira ezért most elmarad.
Viszont mindenki aki akar jönni legközelebb, az próbálja úgy intézni, hogy jövő hét végén ráérjen!

Sajnos nem elegen jelentkeztünk a szombati focira ezért most elmarad.
Viszont mindenki aki akar jönni legközelebb, az próbálja úgy intézni, hogy jövő hét végén ráérjen!
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 379
- Csatlakozott: 2004.10.21. 14:14:39
- Tartózkodási hely: Szigethalom, Szeged
Ne értsd félre Silvanus,jó gyerek vagy,de szerintem lehet,hogy nem kellett volna kitenni a Norbi számát ide!aki akarja,ugyis el tudja érni emailen vagy fórumon!na bocsi,lehet,hogy csak én akadékoskodom,akkor majd holnap találkozunk mindenkivel a pályán!javaslat:mindenki hozzon a barca mez mellé egy másik pólot,és igy akkor megint meg tudjuk a két csapatot különböztetni mezesek és mez-telenek szerint!üdv
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2807
- Csatlakozott: 2004.10.08. 09:02:59
- Tartózkodási hely: Budapest
Írt mail-t mindenkinek, és én sms-eztem is vele, szóval: LESZ FOCI A HÉTVÉGÉN!!! De nem vasárnap, hanem Szombaton, azaz március 19-én (HOLNAP) délután ugyan ott, Csepelen 17.00-tól 19.00-ig!!!
MA VÁRJA A VISSZAJELZÉSEKET A NORBI TELEFONON, KÉRLEK BENNETEKET, HOGY MÉG MA MINÉL HAMARABB JELEZZETEK NEKI, HOGY LE TUDJA FOGLALNI A TERMET!!!
Mindenkit, ismétlem: MINDENKIT szeretettel várunk, legyünk minél többen!!! Lóvéba nem sok, fejenként kb. 4-5 száz forint lesz, attól függ mennyien leszünk?!...
GYERTEK, GYERTEK, GYERTEK!!!

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Silvanus 2005.03.19. 13:45:28-kor.
"Més Cuen un Club"
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 379
- Csatlakozott: 2004.10.21. 14:14:39
- Tartózkodási hely: Szigethalom, Szeged
Ez az,amit mi sem tudunk még!norbi a tornán azt mondta,hogy majd email-en illetve telefonon értesit bennünket!de a torna óta nem irt semmit még a fórumra sem!ha valaki felhivná,irja már le ide,mit beszéltek,lesz-e foci?!?
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1942
- Csatlakozott: 2004.10.17. 18:13:25
- Tartózkodási hely: Csepel
Ja én is gondoltam a mezre,jó lenne,vasárnap délután lesz foci?
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 379
- Csatlakozott: 2004.10.21. 14:14:39
- Tartózkodási hely: Szigethalom, Szeged
Srácok! mivel a mostani eredményünk után annyira megnőtt a rangja a magyar barca csapatában szerepelni,és szerintem a köz érdeke is ezt szólgálja,jo lenne,ha valaki szerepelni akar a csapatban,az nem csak a tornára jönne le,és ott kiderül esetleg,hogy falábu vagy jobb esetben világsztár,hanem meglátogatna egy szombati vagy vasárnapi focin(ami remélem rendszeres lesz) és ott megismerhetnénk egymást!persze csupán a fociban megismerni,nem kell semmi rosszra gondolni!Silvanus ötletét jónak tartom,a tornákra én is össze tudom spórolni a lóvét,és talán a mezre is,bár meg kell hagyni,az Elte Tanárképző nem fizet tul sok ösztöndíjat,de csak kigazdálkodom majd valahogy!szóval szerintem oké az ötlet!!tudtok már valamit a vasárnapi foci miértjéről és hogyanjárol?
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2807
- Csatlakozott: 2004.10.08. 09:02:59
- Tartózkodási hely: Budapest
Sajnálom, hogy nem tudsz jönni! Neked is örülnénk, mint bárki másnak!!!...Szakacs írta:a honom kivan ,elkoltozok ebbol az orszagbol eskuszom,
ugy elmmennek egy ilyen tornara

"Més Cuen un Club"