2008.07.12. 14:49:49
Verselemzés
Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.
A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B. A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általános igazságokat.
Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja velünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van.
Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét keltik bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók. A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka), a "füle" szó magas hangrendűsége is éles ellentétben áll a "farka" szó mély hangrendűségével, a "tarka" szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen fehér és fekete. Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettőségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja.
Egy embert látunk magunk előtt, aki bár "tarka", vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében. A második szerkezeti egységben csak fokozódik a magányosság és az üresség érzete. Itt jelenik meg a versben szereplő egyetlen ige, ez viszont annál kérlelhetetlenebbül, visszavonhatatlanabbul: "megyünk".
Az egész verset átszövő kettősség itt is megtalálható. Hiszen szó van egyszer a költő érzéseiről, amik egytől egyig elhagyják a költőt, aki már képtelen arra, hogy eltartsa őket, és elköltöznek valaki másba, aki még képes táplálni őket, vagy "ahol tejet kapni", és szó van az egész társadalomról, akiket eddig verseinek tejével itatott a költő, és akik szintén mind elpártoltak tőle, mivel szerelmi bánatában képtelen költeményeivel éltetni őket. A másik, az általános érvényű boci maga az élet. Itt az első szerkezeti egység (Boci boci tarka, / Se füle se farka) azt jelenti: az élet sokszínű, de nincs semmi értelme. Felmerülhet a kérdés, vajon miért maradt el a "de" kötőszó. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a költői nyelv állandóan tömörségre törekszik, de ebben az esetben másról is szó van. Nem teljesen egyértelmű ugyanis a "de" szó használata.
Felfoghatjuk úgy is, hogy itt éppen arról van szó: az élet sokszínű MERT nincsen semmi értelme. Hiszen ahogy valami értelmet, célt kapna, máris sokkal egysíkúbb lenne, sok mindennek lecsökkenne a szerepe, esetleg teljesen értelmét vesztené, megsemmisülne.Ez egy újabb kettősség, amit a költő nem old fel, mindenki kedve szerint értelmezheti, de mindenesetre feltár egy olyan lehetőséget, hogy az élet értelme esetleg éppen az élet értelmetlenségében rejlik. A második szerkezeti egység egyértelműen a fentiekben már említett "megyünk" ige köré csoportosul. Ez a rész (Oda megyünk lakni, / Ahol tejet kapni) természetesen a halálra vonatkozik. Rendkívüli jelentősége van itt a többes szám első személynek, vagyis mi mindannyian "megyünk", mi mindannyian meghalunk. Pontosan ez az, ami örök érvényűvé teszi a verset, hiszen a halál kérdése mindig foglalkoztatta az embert, és ameddig lesznek emberek, mindig is foglalkoztatni fogja őket.
A vers tehát örök problémát feszeget, és végül is arra jut, a halál az életnél egy nyugodtabb világot biztosít majd, "ahol tejet kapni", tehát nem kell megfejni az élet tehenét ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Itt tehát közvetve mégiscsak kiderül, mit tart a költő az élet igazi céljának: hogy fáradozva, olykor áldozatokat hozva végül is boldogok legyünk. Ez a vers mondanivalója, örök érvényű tanulsága, ami ebbe a játékos formába öntve olyan meggyőzően szakad ki a versből, hogy méltán sorolhatnánk ezt a költeményt a legmaradandóbb művészi alkotások közé. Olvassuk el a verset még egyszer:
Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.
A Variációk:
Balassi Bálint-os változat:
Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.
Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.
Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem ?
Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bújdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.
Csokonai Vitéz Mihály-os változat
Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, miért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?
Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.
Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám néllkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?
Berzsenyi Dániel-es változat
Hol kószáltanak hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.
Eltűnt szép fülük, és könnyű Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így doltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!
Oh, így korcsosul el a régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.
Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hű nedü
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.
Arany János-os változat
Pettyes bikaborjú, két fajta szülötte
Legel a pataknál, szél zúg körülötte,
Hej, biz'fület ímhol elhullata farkat,
Öntözi a mezőt piros színű harmat.
Elbődül a jószág, vérben szeme fordul,
Csóválna: hiába, nem kél köd a porbúl;
Tudna csak beszélni - rogyván szive, lába, -
Ilyesféle szókat forgatna magába':
"Ó! mennybeli Isten mi végre születtem,
Mit ér a pataknál legelni fületlen,
Bőgvén haza sorsát mit ér ma ha dallom,
Ha o sose' hallja, - ha én sose' hallom? "
Így jutna borongván mélyebbre a gondban,
Arrébb cica árnya iramlik azonban,
"Ez volt! hiszen ez volt: bosszú tava nyelj el!"
- Bajsza feketéjén megcsillan a tejfel.
Ady Endré-s változat
Álltam a pusztán, álltam, állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rámtörtek csülkös kis zeuszok.
"Hej, szájas kis töpörtyű-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?
Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?
Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem. "
És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behúzta
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.
Kosztolányi Dezső-s változat
Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon,
Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.
Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda, hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsátja helyben,
hol ép farokkal bog a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.
