Egyetértek Replay kollégával!
Itt nem elég 2-3 embert kicserélni, hanem tényleg ahogy ő is mondta radikálisabb lépéseknek kell bekövetkezniük és be is fognak következni. Még áprilisban amikor Pep ismertette a terveit a vezetőséggel, már akkor megmondta, hogy nagy átalakítást szeretne tartani a csapat körül. Ehhez kétség sem férhet szerintem...
A másik dolog pedig, hogy ahogy Rivaldo 11 kolléga írta: a radikálisabb átalakítás csak akkor megoldás, ha már az az egyetlen eszköz. Valljuk be...jelenleg ez az egyetlen eszköz. Mással én nem is értenék egyet. Az, hogy David Silvákkal meg Keitákkal nem nyerünk semmit, az szerintem nem igaz. Ha kialakul a CSAPAT, mint olyan, ami nálunk idén nem nagyon volt, akkor bármi lehet egy jó keretből, a lényeg, hogy csapat legyünk. A Sevillába sincsenek és nem is voltak teletűzdelve világsztárokkal, mégis 2x egymás után UEFA kupát nyertek, tavaly is ott voltak az utolsó előtti fordulóig a bajnoki elsőség megszerzéséért és azért mert náluk csapat volt, volt csapategység, megvolt a megfelelő szellem a csapaton belül, szinte "meghaltak" egymásért a pályán. Valahogy úgy érzem nekünk is erre kell törekednünk, mert idén és tavaly ez hiányzott belőlünk.
Én személyszerint nem értek egyet azzokkal, akik sztárokat hoznának ide tömegestől, sőt kifejezetten ellenezném ha most 2-3 világsztárt hoznánk. (Alvés elég nekünk) Nekünk most nem sztárokra van szükségünk, hanem ahogy Txiki is mondta, olyan játékosokra akik akarnak itt játszani és készek "meghalni" a pályán a Barca mezért és mindazért amit képvisel ez a mez, a klub. Piquének is csak ezért örülök "egyelőre". Mondjuk én mindig is a fiatalítás híve voltam, de ez már mellékes.
A mai híreket kommentálva: kész...

A SPORT megint kitett magáért, a szokásos hét eleji pletykájukat megint lehozták: Ibrahimovic.

Áhh...már tényleg nem tudnak miről írni.
Annak viszont örülök, hogy a Keita-Piqué páros már a miénk, az Alvés-Silva-Hleb triónak pedig örülnék ha a miénk lenne végre. Jó lenne már a héten lezárni legalább még kettőt. Alvés és Silva nagyon de nagyon jó lenne!!! Csak látnám már őket Barca mezben virítani...

A nyár igazolásai számunkra ők lennének, plussz egy jó irányító, akiről még mindig nincs hír, sem pletyka.
Cacéres pedig nem ér 20 millát szerintem, ha már Garayért nem voltunk hajlandóak 14-15 millát kipengetni, akkor hagyjuk az egészet. Inkább Colocciniben kéne szerintem gondolkodni, a védelemben univerzális játékos, aki már elég tapasztalattal rendelkezik.
Na ismét jól kifejtettem a véleményemet...
