Én nem sajnálom, az én fejemmel szívesen cserélnék vele, az egyik legnagyobb klubba van, és még padon ülve is többet keres 1 hónap alatt mint mi egész életünkben fogunk, az meg csak grátisz hogy Messiékkel lepacsizhat és velük edzhet.
Természetesen sportemberi fejjel rossz a helyzet, mert egy igazi sportember teljesíteni akar, de be kellett volna látnia nyáron-télen hogy váltani kéne.(lehet hogy marasztalták cserébe megígérték hogy játszhat indokolatlanul is? )
A probléma az, hogy sokkal több lehetőséget kapott mint egy saját nevelés, pedig semmi sem indokolta az árán és a hype-on kívül. Eladták nekünk, mint az EB győztes Portugál csapat alapemberét, aztán a kommentátor szerint is az volt a portugálok szerencséje hogy időben kitették a kezdőből
Volt 1-2 jobb meccs amikor megvadult, akkor lehetett látni hogy kezd is valamit magával, küzdött hajtott, adott egy szép labdát az Espanyol ellen, de a többi meccsen olyan teszetosza hogy rossz nézni.
Mint amikor végre megnyert egy fejest a 16-oson belül, aztán eladta mert elbotlott, emellett annyi veszélyesen eladott labdája van hogy még Rakiticet is betalálnánk ezért, nemhogy őt.
Egy Juventus, MU, és hasonló stílusú csapatba még jó is lehetne, de az már nagyon régóta látszik hogy ide még csereként sem illik be.
hajnesz : Csak nehogy most tartson Valverde önbizalom tréninget azzal hogy megszavazza neki a bizalmat a Chelsea ellen, hadd trollkodja szét még ezt a meccset is
