Normandia írta:Kash írta:
Egyértelmű szerintem, Masch esése teljesen indokolatlan volt, látszott rajta a visszajátszáson, hogy rossz ütemben indult, ráadásul a támaszkodó lába teljesen leragadt, előredőlt és elcsúszott, ez felelőtlenség volt, persze ez nem történik meg, ha Pique előtte nem kap kötényt.
Umtiti magas, erős, nagyon kedvelem Masch-kot, de úgyanúgy vagyok ezzel is, mint a Stegen-BRavo üggyel, a fiatalabb tehetséget kell játszatni, és nem a rutinos "öreget".
Nyilván számítania kellett volna arra, hogy Pique lábai között átjön a labda és ezt még tetézte azzal a hibájával, hogy elcsúszott. Nem is értem minek játszatja LE. Bezzeg Umtiti biztosan pont jó helyen állt volna és Pique-vel együtt rúgta volna ki a labdát a lelátóra.
Tényleg jó a srác, de ezt Masch nyakába varni hülyeség.
Hát ha Piquét nem bőrözik be, akk Masch sem csúszik el, valószínűleg ő is meglepődött, gyorsan próbált reagálni, ezért csúszott el, ezért írtam, hogy ha Piqué nem kap kötényt, akkor valószínűleg nincs ez a gól sem.
Megértem azt, hogy Enrqiue miért Maschot rakta be Umtiti helyett a kezdőbe és ellenkező esetben én is így cselekedtem volna, ezen az elcsúszásán kívül más bakija nem volt.
De azért érdekes ez az egész, Élő közvetítések témában a kapott gól után mindenki Maschot találta meg magának, hogy "megint elment egy meccs a kisfőnökön"...Mindenki kezet fogott a másikkal. Én egy szóval sem mondtam azt, hogy ez a meccs rajta ment el, mégis bevagyok támadva megint a szarkasztikusok táborát erősítők oldaláról...Leragadt a lába és a lendület miatt elcsúszott, a felelőtlenség szó talán túlzás ezzel egyetértek, nem ő tehet róla.
Az biztos, hogy akkor abban a pillanatban kapitulált az egész védelem, Piqué kötény, Masch hasas a földre, Stegen lecövekelve...Ki hibázott ott akkor abban a pillanatban szerinted?