Na csak írok egy kis beszámolót...
Abbahagytam a Sporting Lisszabonos karrieremet.

Nagyon meguntam, a BL csoportkörben végül a 3. helyre értem oda mehettem volna az EL-be, de nem volt kedvem, mert azon kívül meg egy nagyon gyenge bajnokságban kellett játszani. 10 meccs 10 győzelem, sok gólt rúgtam és 2-t kaptam és már 7 ponttal vezettem a 2. Porto előtt.

Így unalmasnak találtam és hagytam inkább.
Inkább elkezdtem egy (szerintem utolsó FM09-es) új karriert, mégpedig a
VALENCIA csapatával. Még velük lenyomok 2-3 évet, megpróbálom a csúcsra juttatni őket ez idő alatt. Igazolni nem kaptam sok pénzt, 1 millió eurót és a fizetési keret is elég kevés volt (+18 ezer). Kirúgtam az egész személyzeti stábot, csak 1 edző és figyelő maradt, a többi mind repült. Jöttek is az újak, vagyis csak jöttek volna, mivel nem volt pénzem kifizetni a kompenzációkat.

Errefel mentem a főnöki irodába verni az ajtót, hogy adjanak lóvét, erre megdobtak 14 millióval.

Mondom köszi. Szóval feltöltöttem a személyzetet, nem is akármilyen stábot hoztam össze.
Maradt 8 millióm. A keretet elnézve, ennek kb. az 5x-öse kellett volna, mivel a középpálya és a védelem elég gyenge, de legalább lesz kihívás ebben a csapatban!

Egy 4-1-2-2-1-es (Barcás) formációt választottam egyébként, célember nélkül, de a kp-n egy irányítóval.
Eddig érkeztek:
Thiago Alcántara - 230 ezer €, Canales - 210 ezer €, Rubén Rochina - 240 ezer €, Ezequiel Lavezzi - 2,8 millió €
És még most vagyok tárgyalásban David Luiz-al (Benfica) ő 4 millió+záradékokért érkezne, vagy ha ő nem akkor Nelson Rivasra mozdulok rá az Internél.
Távozott:
Maduro - 2 millió € (Feyenoord), Nikola Zigic - 3,8 millió € (Racing).
Az értük kapott pénzt vissza is forgattam a fizetési keretbe. Több távozó már nem hiszem, hogy lesz, persze sokan vinnék Matát, Silvát, M.Fernandest, Joaquínt.
Jó lett volna még egy kapust is venni Moyá mögé, mert César nagyon gyenge. Vincent Enyeama a Barcához ment, Federico Vilar pedig a Cityt választotta.

Remélem nem dől ki Moyá hónapokra, mert akkor gondban leszek.
Így, hogy a kp-t is nem tudtam megfelelően megerősíteni, így David Silvát hoztam vissza a kp-ra és így ő lesz az irányítóm M.Fernandes mellett. Cserének pedig ott lesz Baraja és Canales. A védelembe kell valaki a Marchena-Alexis duó mögé, mert David Navarro és Ángel Dealbert elég gyengék, pláne utóbbi. Ezért jön majd vagy David Luiz vagy Nelson Rivas.
Kíváncsi vagyok, hogy mire jutok első szezonomban ezzel a csapattal. A bajnokságban legalább a 3. helyre oda kéne érni, de a 4 még BL-t érő helyet tutira el kell csípni, mert az Európa Ligában nincs pénz. Az EL-ben egyébként mindenképpen szeretnék messze eljutni, ha szerencsés lesz a sorsolásom akkor még meg is kéne nyerni. Ugyanez vonatkozik a Spanyol-Király kupára is.
Szóval indul az első évem a Valenciánál, majd írok, hogy hogyan alakult.
Köszi, hogy elolvastad, nem lett rövid ez sem

Peace.