2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Kérnek kölcsön egy birkát a szomszédtól, így lesz 18 birkájuk. Ennek a felét (9) megkapja a legnegyobb, a harmadát (6) a középső, kilencedét (2) a legkisebb. 9+6+2=17, tehát a maradék 1 birkát vissza fogják adni a szomszédnak.Hawk írta:Úgy látom nem mond senki új feladatot, ezért megpróbálom én.![]()
Kinn a pusztán haldoklik a juhász. Magához hívja a három fiát, hogy elossza közöttük a birkáit:
Van 17 db birka. A legidősebb fiú megkapja a birkák felét, a középső a harmadát, a legkisebb fiú pedig a kilencedét.
Élő birkákról van szó nem lehet feldarabolni őket.
Meghal a juhász, a fiúk tanakodnak, hogyan kellene szétosztani a jussukat, majd egy idő után a legkisebb rájön.
Na hogyan?![]()
Ezt a feladványt nagyon régen hallottam. Matematikailag nem tudom bizonyítani. Van benne egy kis csalafintaság.
Csak beírtad, vagy tudod indokolni is?bowlinggolyo írta:Az 1. 9 birkát kap a 2. 6ot a 3. pedig 2őt
Mivel most jöttél így valóban nem vonatkozik Rád.De nem is Neked szántam hanem úgy általánosságban.Szerencsére nem jellemző ez de jó lenne ha nem is lenne,ennyi.torrestoni írta:Nos, erről nem tudtam, így legközelebb komolyabb feladványt adok. Egyébként este már aludtam, szóval az utolsó rész mindent figyelembe véve nem igazán vonatkozik rám.Egyelőre pl még nem tudni,h torrestoniét eltalálta e kurdt így lehetséges,h az még mindig játékban van.
Viszont ha valaki felad egy fejtörőt akkor jó lenne ha időnként benézne a topikba,h tudjuk,h jó e a megfejtés vagy sem.
A megoldás pedig: Rivaldo
Ez lesz a megoldás, amit ElBartimaeus mond.ElBartimaeus írta:Meg kell várni, hogy tavasz legyen és párosodjanak.Hawk írta:Meghal a juhász, a fiúk tanakodnak, hogyan kellene szétosztani a jussukat, majd egy idő után a legkisebb rájön.
Na hogyan?![]()
![]()
igazságosan, jó testvérhez híven 3 részre osztják, a legidősebb kap 7-et, a többi meg 5-öt 5-ötHawk írta:Úgy látom nem mond senki új feladatot, ezért megpróbálom én.![]()
Kinn a pusztán haldoklik a juhász. Magához hívja a három fiát, hogy elossza közöttük a birkáit:
Van 17 db birka. A legidősebb fiú megkapja a birkák felét, a középső a harmadát, a legkisebb fiú pedig a kilencedét.
Élő birkákról van szó nem lehet feldarabolni őket.
Meghal a juhász, a fiúk tanakodnak, hogyan kellene szétosztani a jussukat, majd egy idő után a legkisebb rájön.
Na hogyan?![]()
Ezt a feladványt nagyon régen hallottam. Matematikailag nem tudom bizonyítani. Van benne egy kis csalafintaság.
Nos, erről nem tudtam, így legközelebb komolyabb feladványt adok. Egyébként este már aludtam, szóval az utolsó rész mindent figyelembe véve nem igazán vonatkozik rám.Egyelőre pl még nem tudni,h torrestoniét eltalálta e kurdt így lehetséges,h az még mindig játékban van.
Viszont ha valaki felad egy fejtörőt akkor jó lenne ha időnként benézne a topikba,h tudjuk,h jó e a megfejtés vagy sem.
kétlem, h jó lenne a megoldás, de egy próba:Hawk írta:Úgy látom nem mond senki új feladatot, ezért megpróbálom én.![]()
Kinn a pusztán haldoklik a juhász. Magához hívja a három fiát, hogy elossza közöttük a birkáit:
Van 17 db birka. A legidősebb fiú megkapja a birkák felét, a középső a harmadát, a legkisebb fiú pedig a kilencedét.
Élő birkákról van szó nem lehet feldarabolni őket.
Meghal a juhász, a fiúk tanakodnak, hogyan kellene szétosztani a jussukat, majd egy idő után a legkisebb rájön.
Na hogyan?![]()
Ezt a feladványt nagyon régen hallottam. Matematikailag nem tudom bizonyítani. Van benne egy kis csalafintaság.
Bányász lehetne csak erre a topikra egy két szabályt hozni? Miszerint a feladványokat kötelező zölddel írni a tippeket fehérrel és a megoldást sárgával vagy esetleg kékkel csak az átláthatóság kedvéért. Mert sokan feketével írják és nem lehet tudni h az most mi.Bányász írta:...
Meg kell várni, hogy tavasz legyen és párosodjanak.Hawk írta:Úgy látom nem mond senki új feladatot, ezért megpróbálom én.![]()
Kinn a pusztán haldoklik a juhász. Magához hívja a három fiát, hogy elossza közöttük a birkáit:
Van 17 db birka. A legidősebb fiú megkapja a birkák felét, a középső a harmadát, a legkisebb fiú pedig a kilencedét.
Élő birkákról van szó nem lehet feldarabolni őket.
Meghal a juhász, a fiúk tanakodnak, hogyan kellene szétosztani a jussukat, majd egy idő után a legkisebb rájön.
Na hogyan?![]()
Ezt a feladványt nagyon régen hallottam. Matematikailag nem tudom bizonyítani. Van benne egy kis csalafintaság.
Az 1. 9 birkát kap a 2. 6ot a 3. pedig 2őtHawk írta:Nem.Mind a 17 birkát a három fiú kapja.
Az 1. kap 8 birkát a 2. 5öt a 3. pedig 1et a maradék 3at pedig megkapja az asszonyHawk írta:Úgy látom nem mond senki új feladatot, ezért megpróbálom én.![]()
Kinn a pusztán haldoklik a juhász. Magához hívja a három fiát, hogy elossza közöttük a birkáit:
Van 17 db birka. A legidősebb fiú megkapja a birkák felét, a középső a harmadát, a legkisebb fiú pedig a kilencedét.
Élő birkákról van szó nem lehet feldarabolni őket.
Meghal a juhász, a fiúk tanakodnak, hogyan kellene szétosztani a jussukat, majd egy idő után a legkisebb rájön.
Na hogyan?![]()
Ezt a feladványt nagyon régen hallottam. Matematikailag nem tudom bizonyítani. Van benne egy kis csalafintaság.
Boccs h beleszólok de szó szerint ezt mondta mihii isvale írta:Szerintem te rájöttél az igazságra de nem találtad el:Dmiihii írta:De komolyan.
Aki "söralátétet tett" a bárszéke alá.
3 lábú bárszékek vannak,nem billeghet!
A bárszékes hazudik, mert nem billeghet a széke.
Szerintem te rájöttél az igazságra de nem találtad el:Dmiihii írta:breywol írta:Ki volt az és miért?bowlinggolyo írta:Van vmi új feladvány? Már várom!
A szivaros.
Mert nemdohányzó a hely
Hamutartót sem látott az asztalon a zsaru,nem volt odaírva a felsorolásba
De komolyan.
Aki "söralátétet tett" a bárszéke alá.
3 lábú bárszékek vannak,nem billeghet!
Az szépbowlinggolyo írta:Így igaz a jó öreg Sheva nem kellett a SzparinakTheo írta: Shevchenko.
Így igaz a jó öreg Sheva nem kellett a SzparinakTheo írta: Shevchenko.
Shevchenko.bowlinggolyo írta:Ment a püMogyi_ írta:jó volt a válasz, esetleg poénból nem tudnál 5 számot adni pü-ben?bár nem tom miért kell neked
![]()
Am ez a sztori amit torrestoni írt az itt nálunk is megtörtént egy futballistával aki nem kellett a Nyíregyháza Spartacusnak majd az AC Milanban futott be szép karriert.
Ki ő?
Ment a püMogyi_ írta:jó volt a válasz, esetleg poénból nem tudnál 5 számot adni pü-ben?
Helyes megoldás.faithnomore írta: pontos választ nem igazán tudok adni, rá, de szerintem ezt a lovas dolgot úgy oldották meg hogy nem a saját lovukon ültek, hanem cserélgették