Na befejeztem a Barcánál ez első szezonomat a Lyoni kirándulás után. Megint hosszú lesz.
Kezdjük az igazolásokkal. Ugye eladtam Márquezt (13 millió, Milan) és Militot (30 millió, Inter) és érkezett David Silva (46 millió) és Rakitic (10 millió) valamint egy pár tehetség: Aquino, Aarón, Nimani, Tuía. Közülük Aquino-t tartottam fent a felnőtt keretnél, aki elég jól teljesített 18 éves kora ellenére bal oldali szélsőként, 15 meccsén 6 gól, 3 gólpassz. Volt egy komolyabb sérülése ezért nem játszott sokat.
A bajnokságot ahogy írtam nem kezdtem jól, az első 3 fordulóban nyeretlen maradtam (2 döntetlen, 1 vereség), ezt ugye 4-3-3-ban értem el, de utána váltottam a Lyonnál bevált 4-2-3-1-re, amivel ezek után 9 meccset nyertem meg zsinórban (7 bajnoki, 2 BL) és ezzel a taktikával el is mentem egészen 32 meccsig veretlenül (ami szintén klubrekord lett). A Real ellen nem volt esélyem a bajnokságban végül 9 ponttal lett előttem bajnok 102 ponttal, nekem pedig 93 pontom volt. Csak én tudtam legyőzni a Bernabeu-ban 2-1-re, emelett 2 döntetlent ért még el. Én 29 győzelem mellett elértem még 6 döntetlent és 3 vereséget. (ebből egy a Real elleni volt a Camp Nouban, 2-1). Eléggé idegesítő volt azért 93 ponttal kikapni, úgy hogy egyszer sem vezettem a bajnokságot, a legközelebb is 2 pontra voltam a Realtól. Mögöttem a 3. a Valencia lett 19 ponttal lemaradva tőlem, a 4. pedig a Real Sociedad lett 21 ponttal lemaradva. Van Nistelrooy lett a gólkirály 29 góllal, mögötte Henry lett 24-el második, Piqué pedig 23-al a harmadik. Iniesta adta a legtöbb gólpasszt, 18-at, az év játékosa pedig Piqué lett 7.73-as átlaggal.
A Király-kupában szerencsém is volt, hiszem előbb egy 3. osztályú, utána 2x egy-egy másodosztályú csapatot kaptam, az elődöntőben megkaptam a Realt, ahol idegenben 1-1-et játszottam velük, otthon pedig 0-0 lett így idegenbeli góllal mentem a döntőbe ahol 3-1-re vertem az Atletico-t.
A Bajnokok Ligájában a csoportomból elsőként jutottam tovább, utána következett a Celtic, az Arsenal, ismét a Real az elődöntőben, ahol mindkét meccs 2-2 lett és tizenegyesekkel mentem tovább. A döntőben a Chelsea-t kaptam akit 4-1-el küldtem haza Eto'o mesterhármasával és Messi góljával, pedig a 12. percben a Chelsea vezetett Lampard góljával. Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel a csapattal BL-t nyerek, hiszen bukdácsoltam és olyan ingadozó volt a teljesítményem a BL-ben, hogy nem hittem benne. Sőt még a vezetőség és Cruyff is úgy aposztrofálta a BL győzelmet, hogy csodát tettem a csapattal, hogy sikerült megnyernem ezzel a kerettel.
Így végül 2 kupával zártam a szezont ami jónak számít nekem, az Európai Szuperkupát, Spanyol Szuperkupát, Klub VB-t mindenképpen meg akarom nyerni majd. Így hát elkezdtem a 2009-es szezont is, de rosszul indult mivel Iniesta lesérült a VB-selejtezőkön 7 hónapra!!! így hát elhoztam Fabregast az Arsenalból. Aki a legjobban visszaesett az Eto'o volt, hiszen az első 10 meccsén 11 gólt lőtt és utána mintha elfelejtett volna focizni, sorozatban 9 meccsen nem lőtt gólt, így lecseréltem Henry-ra akire csereként hála az égnek tudtam számítani, de egy idő után kezdő lett. Így lőtt 28 bajnokin 24 gólt, összesen pedig 34 meccsen 28-at. Eto'o-t végül csereként játszattam, bár ezek után volt úgy, hogy 4-5 meccsen egy percet sem játszott, a végére azért megint belejött és a BL-döntőben is csak azért kezdett ő mert Henry eltiltott volt. Végül összesen 17 góllal zárta a szezont 37 meccsen, ami nekem kevés volt és el is adtam az Arsenalnak 38 millióért. (29-et akartak adni érte, de bónuszokkal felnyomtam, így lett 32+6 millió 10 rúgott gól után). Silva és Messi alig érte el a 7.15-ös átlagot, Silva 45 meccsen 5 gólt rúgott és 12 gólpasszt adott, Messi pedig 49 meccsen 10 gólt rúgott és 8 gólpasszt adott. Tehát eladtam Eto'o-t és hoztam helyette Benzemát 52 millióért, valamint elhoztam még Miguel Velosot 29 millióért, Emanuelsont 6,5 millióért, Barragánt pedig 5,5 millióért és eladtam még Keitát 14,5 millióért az Espanyolnak, Pintoval pedig szerződést bontottam, marad Olazabal 2. számú kapusnak. Valdés is egyébként jó formában volt 7.38-as átlaggal zárta a szezont.
Tartani fogom ezt a 4-2-3-1-es felállást, mivel így igazoltam hozzá játékosokat, de a két szélsőnek (Messinek és Silvának) nem találom a beállításait, pedig a Lyon-nál működött, de itt nem. Nem jó ezt a 8.0.2-es patch.

Hogyan játszassam őket? Támadó középpályásként vagy szélsőként?

Nem tudom, de Benzemát tömni kéne labdákkal az tuti. A felkészülési meccsek közül már 5 lement, de egyiken sem lőttek gólt pedig ezek közül 3x szélsőt, 2x pedig tkp-t játszottak a jobb- illetve a bal oldalra nyilazva. Na majd kitalálok valamit, de várok ötleteket is, ha valaki tud erre megoldást a 8.0.2-es patchnél.
Na majd jelentkezem, hogy hogyan sikerült a 2. szezonom. Lehetőleg 4-5 kupát el szeretnék hozni a 6-ból, de majd meglátjuk.
Na köszi, hogy elolvastad!
Üdv,
Titi