davidvilla77 írta:
Lehet hogy volt már ennél jobb sigem, sőt biztos.
De azért elmondhatnád hogy mégis mi nem tetszik benne, mert ezzel nem fogok javulni ha valaki azt mondja hogy nem tetszik. Építő jellegű kritikákat elfogadok, és nem haragszom meg érte ha leszólja valaki a képet, csak mondja meg hogy mégis mit javítsak rajta.
Bocsi, lehet rosszul fejeztem ki magam, semmiképp sem akartalak leszólni, inkább úgymond "nógatni"

A texttel kapcsolatban: az abszolút ingerszegény fontválasztás, a csupafehér szín, és a (szvsz.) nem szép elrendezés (a név el van csúszva a subtexttől - ez néha jól mutat, nekem itt most nem jön be) se tetszetős számomra. Ilyet bárki bármikor painttel csinál 1 perc alatt.
A sig úgy egészében nem rossz, de semmi különös - nem akarom ismételni magam, de az összhatásra is az ingerszegény szó passzol leginkább. Semmi extra ötlet nincs benne, és most az a király letisztultság is hiányzik nekem ami a sigjeidre általában jellemző. A fényekkel pl. még játszhattál volna rajta.
Ha egy első/másodiksiges user posztolná ezt, dícsérném mint az állat - Tőled viszont sokkal többet várok ennél a korábbi műveid alapján

Úgy érzem (a Xavis hátterednél is úgy éreztem), hogy kicsit lepasszoltál, mintha rutinból csinálnád a dolgokat... Úgy tűnik hogy a mennyiséget a minőség elé helyezed, pedig ha utóbbira fektetnéd a hangsúlyt, biztos csodaszép munkákat látnánk Tőled

Bocs mégegyszer az esetleg durva megfogalmazásért - eleve, ki vagyok én hogy bárkit kritizáljak

Igaz jópár siget csináltam már, biztos vagyok benne hogy többet mint Te, ennek ellenére úgy látom, hogy Te sokkal jobban tolod a sigkészítést, van hozzá tehetséged, velem ellentétben

És akkor még egy hosszútávú ötlet: szerintem a textre próbálj gyúrni úgy általában...

Szépek a felirataid (átlagban mondom, nem a Ronaldinhos siggel kapcsolatban), harmonikusak, passzolnak a sighez, de vihetnél beléjük több fantáziát - ezáltal még ütősebbek lehetnének a sigjeid is!
