2005.02.24. 12:30:41
Udvariassági körökről szó sem volt viszont a Barcelona-Chelsea mérkőzés után. José Mourinho, a londoniak edzője ugyanis nem volt hajlandó nyilatkozni a találkozót követően, és játékosainak is megtiltotta, hogy szóba álljanak az újságírókkal. A portugál szakvezető azt követően sértődött meg, hogy a szünetben másodedzője kisebb veszekedésbe keveredett Henk ten Catéval, a katalánok asszisztensével, miután a Barcelona vezetőedzője, Frank Rijkaard állítólag túlontúl sokat és hevesen tárgyalt az öltözőfolyosón Anders Friskkel, a találkozó játékvezetőjével. A svéd bíró ezután - mit tesz isten - a második félidőben vitatható okból kiállította a londoniak Victor Valdezzel, a Barca kapusával ütköző támadóját, Didier Drogbát, emberhátrányban pedig a londoniak nem tudták megőrizni egygólos előnyüket.
"Hozzáértem? Hozzáértem? Nem!" - dühöngött Drogba az öltözőbe menet, a londoniak pedig a meccs után közölték, jelenteni fogják az UEFA-nak, ami a szünetben történt.
Rijkaard persze másként látta a dolgokat: "Nem is értem a viselkedésüket, szerintem nem helyes, amit csinálnak. Csak köszöntem a bírónak, és barátságosan váltottam vele egy-két szót a meccsről. Egyáltalán nem voltam agresszív, úgyhogy a Chelsea részéről kissé túlzás ez a reakció. Egyébként is, minden edző azzal és annyit beszél, akivel és amennyit akar. Fura, hogy kikapnak, és a meccs után kitalálnak valamit, ami meg sem történt."
A katalánok szerint a Chelsea gólja az első játékrészben igencsak lesgyanús körülmények között esett, és a hazaiak nem is rejtették véka alá a véleményüket ebben a kérdésben. Mourinho pedig nem arról híres, hogy beletörődne az ilyesmibe: januárban a Manchester United elleni Ligakupa-meccs után tette szóvá, hogy Sir Alex Ferguson, a vörösök edzője mennyit cseverészett a játékvezetővel a szünetben.
Rijkaard azért a mérkőzésről is ejtett pár szót: "Mourinho kiváló edző, sok mindent elért már, de ma este kikapott. Két remek csapat játszott, és örülök, hogy mi nyertünk, büszke vagyok a játékosaimra. Az azonban kicsit zavar, hogy sok helyzetet kihagytunk, és azt is el kell ismerni, hogy a Chelsea emberhátránya nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Remekül szervezett csapat az övék, még ha nem is lőnek sok gólt. Ma azonban a miénk volt a kezdeményezés, de nem hoztunk ki mindent a meccsből."
Az edzők mellett a londoniak szurkolói is nehezen viselték a vereséget: két brit drukkert egy taxisofőr megtámadása és kirablása miatt állított elő a spanyol rendőrség, négy másik szigetországbeli fiatal pedig a Nou Camp közelében lévő Barcelonai Egyetem területén keveredett verekedésbe, majd csapott össze a kiérkező járőrökkel is. További két angol egy éjszakai bárban inzultálta a vendégeket, egy nagyobb csoport pedig elállta az egyik barcelonai sugárutat, és a rendőröknek kellett feloszlatniuk a tömeget.
A legkevésbé okos, viszont a leginkább részeg Chelsea-drukker azonban kétségkívül az a 30 éves férfi volt, aki egymaga állt ki az út közepére szidalmazni az arra járó Barca-drukkereket, akik válaszul mindenféle a kezük ügyébe kerülő tárgyat hozzávágtak a bátor angolhoz.
háááát elég gerinctelen nem elviselni a vereséget
R.PÉTER