Hát gyerekek!!!
Ez tegnap akkora győzelem volt, hogy éjszaka nem is tudtam aludni
semmit!
Az is igaz hogy a "MECCS" után bevágtam egy "kis" sert is, de most
a Fiúk egészségére történt!
Azt senki ne felejtse el, hogy amit látott az a Barca történelmének
egyik legfényesebb mérkőzése volt, amiért a Sport1-nek örök hálát
rebeghetünk!
Ők kezdték el igen kiváló érzékkel közvetíteni a lLigát, tették meg
mindennapjaink részének. Annak pedig kiváltképpen örüljetek, hogy
2012-ig csak ők adják a lLigát ezév szeptemberétől!
Lehet hogy megérte tavaly "megtámadnom" Horváth Ferencet ezügyben
a Római parti teniszversenyen!
A játék pedig maga volt az álom!
Szerintem kellett Higuaín gólja, amely felrázott, meccsrepörgetett minket,
aztán ezután rendeződtünk, majd hengereltünk.
Sokszor a Madrid bántóan nem találta a bogyót, kétségbeesve rohangásztak utánunk. Rettenetes lehetett!
A tavalyi Bérnabeu-béli derbyhez képest 180 fokos fordulat, igazi gála
volt, amiért nem lehetünk eléggé hálásak a CSAPATNAK!
Az még durvább lehet a Madridnak, hogy a Cibeles-térről az ünnep
valószínűleg "átköltözik" a Ramblára!
Amennyi meccsünk még hátravan, abból bőségesen lehet hozni annyi
pontot, hogy a fieszta elkezdődjön Barcelonában!
Egy biztos: a sertésinfluenza-járványhoz képest a "Barcelonitis" sokkal rosszabb betegség, amely most Madridban ütötte fel a fejét!
Olyan szépen, sőt csodálatosan terjesztette a "ragályt" a "CSAPAT",
hogy öröm volt nézni!
K.