varga tamás írta:Zozzy már ne is haragudj, de nagyon elképesztő az, amit leírtál Ronaldinhóval kapcsolatban. R10 igenis a csapat legjobb játékosa 2003-as idejövetele óta, és amit tett a klubért az felbecsülhetetlen. Dinho és Deco nem ugyanaz a kategória. A múltkor olvastam egy cikket - a honlapon is megjelent -, hogy R10-nek 22 pontot köszönhetünk. Csendben megkérdezném: Deconak mennyit? Ne bajlódj a válasszal, megmondom: a Levante elleni egyet. Ezek után a két játékost egy kalap alá venni - dőreség és ostobaság. Azt én is elismerem, hogy R10 nem villog úgy, mint tavaly vagy tavalyelőtt, de még így is sokkal többet tett a csapat idei teljesítményéért, mint a portugál. Ezt elvitatni nem lehet.
Ronaldinho a legjobb játékosunk. De az egyáltalán nem mérvadó, h kinek mennyi pontot köszönhetünk. Mondjuk ha pl. Deco gólpasszait és a góljait elvennénk, akkor könnyen lehet, h nem első helyen állnánk a bajnokságban, a bl-ből pedig szégyen szemre már a csoportkörben búcsúztunk volna.
És szerintem ez a mondat az ostobaság: "A két játékost nem lehet egy kalap alá venni." Igen is lehet.
Nagyon felszínes megnyilvánulás volt ez Tamás, nem lehet így érvelni, mivel teljesen más poszton játszanak, és elég evidens, hogy ki van olyan poszton, ahol sokkalta szembetűnőbb a hatékonyság...
Nem tagadom, hogy Dinho jobb, sőt többet köszönhetünk neki idén is, mind Deconak, de az hogy nem lehet egy kalap alá venni őket, meg ki hány pontot szerzett...
És még valami a pontszerzéssel kapcs., cikknek, érdekességnek, illetve Dinho dícséretének elmegy... DE! :
TE vagy a rangidős, tudhatnád már, hogy a pályán többnyire 11 ember dolgozik meg a pontokért...

"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila