Szevasztok.
Csak egy kicsit próbáljatok meg a dolgok mögé nézni.
Egy ilyen kezdeményezés nem a Real Madrid javát szolgálná kizárólag, hanem az egész spanyol bajnokságét, a liga összes csapatáét, igen, a Barcelonáét is.
Ha utánaolvastatok, akkor láthatjátok, hogy az egész célja az ázsiai piac meghódítása.
Egy gyorshír tőlünk:
Spanyolországban 1.550 millió euró folyik be a klubok kasszájába tévés jogdíjakból, míg Angliában 2.400 millió euró. A délutáni kezdésekkel ez emelhető, lévén így Ázsiában is élőben figyelhetik a történéseket. Pérez ezért szeretné meggyőzni a többi klubot is, hogy a meccseket délután 15 és 16 órától rendezzék.
Tehát az angolok azzal, hogy délután nyomják a meccseket, rengeteg pluszbevételre tesznek szert.
Szerintetek melyik elnök mondja azt, hogy "Ááá, nekünk nem kell plusz X millió euró, jól megvagyunk így is. Nem akarjuk, hogy néhány millióan megismerjék a csapatunkat, nem kell, hogy még többen szurkoljanak nekünk."
Ugyanmár.

Értem, hogy utáljátok a Realt, de egy olyan kezdeményezésnek azért nem kell ennyire ellene lenni, ami a saját csapatotoknak is jó, csak azért, mert aki elindította, az Florentino Pérez...
Mondom mindezt úgy, hogy az esti meccsnézésnek megvan a varázsa, én is azt szeretem.
De ha a csapathoz több pénz folyik be, ezáltal a kosárlaba részleg, az utánpótlás, a létesítmények, minden folyamatosan fejlődhet, akkor arra nem mondok nemet, inkább megszokom a délután 3 órás kezdést.
Én így látom az ügyet.
