2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Azon a kőkemény 147 perc alatt hogy tudta volna aa hátára venni. Legalább ökörségeket, neki nem az volta feladata. Egyszer játszott komolyabb időt, mintegy 60 oercet. A Bilbao ellen pedig nem Suarez, hanem ő mentett pontot.Alcantara írta:
Gondolom az idén nem a 2019-es naptári évet érted. Amennyiben az őszre gondolsz, én konkréten nem emlékszem, hogy Messi hiányában Munir vitte volna vállán a csapatot és a Madridot is megszórta volna.Akkor ő mitől hozta azt, amit Suárez?
Pacoval szerintem sem volt gond,lőtte a gólokat a kevés játékperc ellenére is. Venni meg szerintem fölösleges Munir helyett támadót,amíg Suarez nálunk játszik kezdő lesz. Főleg amíg rúg 30 gólt. Munirt is meg tudom érteni,nagyon fiatal még,és a Valenciában is jól játszott,de neki kell hogy folyamatosan játsszon,10 percekkel semmire nem megy.Kovbal88 írta: Szerintem vele se volt gond, csak nagyon kevés lehetőséget kapott. Azért a Valenciával elég komoly gólokat vágott nekünk. Nyilván nem sajnálom, hogy elmegy, mert nélküle is megvagyunk de azért olyan 5-10 milliót ki lehetett volna hozni belőle a mai árak mellett.
Szerintem vele se volt gond, csak nagyon kevés lehetőséget kapott. Azért a Valenciával elég komoly gólokat vágott nekünk. Nyilván nem sajnálom, hogy elmegy, mert nélküle is megvagyunk de azért olyan 5-10 milliót ki lehetett volna hozni belőle a mai árak mellett.Sinya22 írta:Gondoltam hogy nem lesz hosszú életű a karrierje itt,még Paco is édes kevés volt,pedig ő még gólokat is rúgott. De hát ugye nekünk minimum Lewandowski kellene cserének is. Sok sikert neki is.
Mondjuk erre sok lehetősége nem is volt meg Munirnak.Alcantara írta:Gondolom az idén nem a 2019-es naptári évet érted. Amennyiben az őszre gondolsz, én konkréten nem emlékszem, hogy Messi hiányában Munir vitte volna vállán a csapatot és a Madridot is megszórta volna.Akkor ő mitől hozta azt, amit Suárez?Vakmacska írta:Szerintem simán hozta csereként azt a szintet, amit kellett, amit idén Lajos lerak megint az asztalra, azt ő is hozta. Ő még azért annyival több volt, hogy azért tudott cselezni is. Szóval több játékpercet érdemelt volna.
Már délben szeszelsz?!Vakmacska írta:Szerintem simán hozta csereként azt a szintet, amit kellett, amit idén Lajos lerak megint az asztalra, azt ő is hozta.
Gondolom az idén nem a 2019-es naptári évet érted. Amennyiben az őszre gondolsz, én konkréten nem emlékszem, hogy Messi hiányában Munir vitte volna vállán a csapatot és a Madridot is megszórta volna.Akkor ő mitől hozta azt, amit Suárez?Vakmacska írta:Szerintem simán hozta csereként azt a szintet, amit kellett, amit idén Lajos lerak megint az asztalra, azt ő is hozta. Ő még azért annyival több volt, hogy azért tudott cselezni is. Szóval több játékpercet érdemelt volna.
Azért Munir esete is jelzi, hogy valami nem oké a klubnál. Elég komoly felhajtás volt körülötte korábban, játszott nem is rosszul az első csapatban már évekkel ezelőtt. Aztán kölcsön, majd viszsa és most megy el 1 millióért. Ami így összerakva nagyon siralmas.ab1daL írta:Hivatalos: Munir a Sevillába igazolt 1M € az átigazolási díj.
Pedig Hemingway bácsi is folyamatosan ezt csinálja a HonvédnálChino írta:hajnesz írta: De ez a dolog, hogy "ha nem írod alá, nem fogsz játszani" számomra kicsit gusztustalan.
És miért nem hosszabbított munir?Samper írta:
Előszöris nálunk a fizetések égbe szökését nem a hozott, hanem a saját nevelésű sztárok produkálták. Munir esetében pedig ő szakította meg az érzelmi szálat azzal, hogy többszöri próbálkozás során se volt hajlandó hosszabbítani. Úgyhogy Valverde szabadon dönthetett, hogy ezek után leülteti-e a kispadra, vagy nem.
Előszöris nálunk a fizetések égbe szökését nem a hozott, hanem a saját nevelésű sztárok produkálták. Munir esetében pedig ő szakította meg az érzelmi szálat azzal, hogy többszöri próbálkozás során se volt hajlandó hosszabbítani. Úgyhogy Valverde szabadon dönthetett, hogy ezek után leülteti-e a kispadra, vagy nem.Chino írta:
Ennek ellenére a klub nem nagyon szokott egy-egy átigazolási transzfernél egyezkedni, a legtöbb esetben kapásból kifizetik a kért összeget. Arról ne beszéljünk, hogy boldog-boldogtalannak horribilis gázsit és aláírási pénzt adnak. Vegyük csak Rabiot esetét (ő a legújabb, a PSG-nél semmi jövője, olyan konkurenciáról sem hallani mégis kapásból 10 millás fizu meg 10 milliós aláírási pénz. A franciákkal nem kell versenyeznünk a fizetéssel, mégis komoly összeget kap. De ez most csak Rabiot esete, több igazolásnál is voltak hasonlók, akár a vételárról, akár egyébről. Ha gazdaságilag olyan megfontoltak lennének nem hiszem, hogy toronymagasan nálunk lennének a legmagasabbak a fizuk. Még a PSG,de főleg a City, akik szórják a pénzt mint a pelyvát sincs így elszállva, főleg egy ilyen, a klub taktikáját nézve, minimális összegnél, amivel rontanak is a klub imázsán. Lehet, hogy szentimentális vagyok, bár igyekszem mindig objektívnek maradni, de főleg egy saját nevelésnél, akivel soha nem volt probléma és folyamatosan azt hirdetjük, hogy mennyire megbecsüljük őket egy már-már zsarolásba fúló húzással nem igazán értek egyet. Lehet, hogy nem tett le annyit az asztalra, de már vagy 14-15 éves kora óta a klub kötelékébe tartozik az összes korosztályt végigjárva, több éve a felnőtt csapatnál.
Ez okés, de Muniron kívül nincs ilyen játékosunkhajnesz írta: A barcának igenis az az érdeke, hogy legyen olyan játékos is, aki évi 3-400 percért a padon ül, és adott esetben beugrik, mikor a nagyágyúk épp pihennek. Más kérdés, hogy szerintem jobban járunk, ha az nem Munir lesz.
Lenne egyébként jövője, a klub hosszabbítana vele, ő nem akar a klubbal. Nem fordítva. Úgyhogy nyilván a PSG is fizetésemelést ajánlott neki, amit a velünk folytatott tárgyalás során kiindulópontként kihasznál. A Juve, Spurs meg a Bayern is harcban áll érte emellett.Chino írta:Vegyük csak Rabiot esetét (ő a legújabb, a PSG-nél semmi jövője, olyan konkurenciáról sem hallani mégis kapásból 10 millás fizu meg 10 milliós aláírási pénz. A franciákkal nem kell versenyeznünk a fizetéssel, mégis komoly összeget kap.
Ennek ellenére a klub nem nagyon szokott egy-egy átigazolási transzfernél egyezkedni, a legtöbb esetben kapásból kifizetik a kért összeget. Arról ne beszéljünk, hogy boldog-boldogtalannak horribilis gázsit és aláírási pénzt adnak. Vegyük csak Rabiot esetét (ő a legújabb, a PSG-nél semmi jövője, olyan konkurenciáról sem hallani mégis kapásból 10 millás fizu meg 10 milliós aláírási pénz. A franciákkal nem kell versenyeznünk a fizetéssel, mégis komoly összeget kap. De ez most csak Rabiot esete, több igazolásnál is voltak hasonlók, akár a vételárról, akár egyébről. Ha gazdaságilag olyan megfontoltak lennének nem hiszem, hogy toronymagasan nálunk lennének a legmagasabbak a fizuk. Még a PSG,de főleg a City, akik szórják a pénzt mint a pelyvát sincs így elszállva, főleg egy ilyen, a klub taktikáját nézve, minimális összegnél, amivel rontanak is a klub imázsán. Lehet, hogy szentimentális vagyok, bár igyekszem mindig objektívnek maradni, de főleg egy saját nevelésnél, akivel soha nem volt probléma és folyamatosan azt hirdetjük, hogy mennyire megbecsüljük őket egy már-már zsarolásba fúló húzással nem igazán értek egyet. Lehet, hogy nem tett le annyit az asztalra, de már vagy 14-15 éves kora óta a klub kötelékébe tartozik az összes korosztályt végigjárva, több éve a felnőtt csapatnál.hajnesz írta: Szerintem az a különbség, hogy te a játékos érdekét nézed, én meg a klubét. Xavi,Iniesta azért más, vagy akár Marques, mert ők sokkal többet tettek a klubért, és nekik ez volt a Bözsi utalvány. Nem érzem azt, hogy a klub olyan helyzetben lenne, hogy csak úgy kidobjon 5millió eurót. Munir érdeke, hogy ingyen igazolható legyen, mert akkor kaphat jobb szerződést, meg oda igazol ahova ő akar. Nekünk ebben semmi érdekünk nincs.
A barcának igenis az az érdeke, hogy legyen olyan játékos is, aki évi 3-400 percért a padon ül, és adott esetben beugrik, mikor a nagyágyúk épp pihennek. Más kérdés, hogy szerintem jobban járunk, ha az nem Munir lesz.
Szerintem az a különbség, hogy te a játékos érdekét nézed, én meg a klubét. Xavi,Iniesta azért más, vagy akár Marques, mert ők sokkal többet tettek a klubért, és nekik ez volt a Bözsi utalvány. Nem érzem azt, hogy a klub olyan helyzetben lenne, hogy csak úgy kidobjon 5millió eurót. Munir érdeke, hogy ingyen igazolható legyen, mert akkor kaphat jobb szerződést, meg oda igazol ahova ő akar. Nekünk ebben semmi érdekünk nincs.Chino írta:
Azért ha hosszabbít az már a másik véglet. Nem hiszem, hogy a klub egy éves szerződést nyújtott az orra alá. Ő meg természetesen minél többet szeretne játszani, amire egy középcsapatban jó esélye lenne, az Alavesben például elég korrekt szezont hozont és stabil kezdő volt. Az ő szempontjából, a karrierjét nézve sokkal jobb lehetőség, mint hogy 200-300 percért üljön végig a padon.
Így pedig, hogy ingyen vihetik sokkal jobb esélye van a klubváltásnál. A vezetőség pedig, ha korrekt ezt figyelembe vehette volna, de inkább skótoskodnak, hogy lehet hogy kapnak majd érte 5-6 milliót. Hányszor volt az, hogy jobb, keresettebb játékosokkal direkt nem hosszabbítottak, hogy könnyebb legyen váltaniuk mint Marquez pl Laporta alatt. Nyilván ők már többet tettek a csapatért, de az tényleg szép gesztus volt. Ha 30-40 millióról lenne szó teljes mértékben jogos lenne, de ez más dolog.
És ebből is leszűrhető, hogy Valverde mennyire báb, nem hiszem, hogy Pep, de még Lucho sem ment volna bele minden szó nélkül, még ha a végeredmény is valószínűleg ugyanaz, biztos kikerült volna valami hír, hogy nincs a vezetőséggel egyetértés. Legalábbis Valverde nyilatkozata nagyon azt tükrözi, hogy szóltak neki, ő meg szó nlélkül teljesíti az ukászt. Lehet, hogy csak én képzelem bele, de semmi olyan él nincs abban amit mondott, hogy minimálisan is a játékos mellett állna vagy egyáltalán megértené.
Rabiot-tal azért nem hoznám párhuzamba, mert ott ő kavarta azt a bizonyosat, tagadta meg az edzést és az öltözői hangulatot is befolyásolta. Szerintem teljesen jogos volt, hogy kivágták a lelátóra.
De ez a dolog, hogy "ha nem írod alá, nem fogsz játszani" számomra kicsit gusztustalan. Mert egyértelmű, hogy nem amiatt akarják a hosszabbítást, hogy még annyira a csapat hasznára legyen, hanem hogy valami pénzt még kicsikarjanak belőle. Pedig nem balhézott, hogy keveset játszik, pedig nem egyszer simán játszhatott volna Lajos helyett, amilyen formát sokszor mutatott, mínusz egy ember volt a pályán vagy bele vehették volna rotációba.
De hát Bartomeun nem tudok csodálkozni.
Azért ha hosszabbít az már a másik véglet. Nem hiszem, hogy a klub egy éves szerződést nyújtott az orra alá. Ő meg természetesen minél többet szeretne játszani, amire egy középcsapatban jó esélye lenne, az Alavesben például elég korrekt szezont hozont és stabil kezdő volt. Az ő szempontjából, a karrierjét nézve sokkal jobb lehetőség, mint hogy 200-300 percért üljön végig a padon.hajnesz írta: Nem az a baj, hogy le akar lépni, hanem az, hogy ingyen teszi ezt.
Én mondjuk jobban örülök, ha Suarez helyén Messi játszik adott esetben, Messi helyén meg Coutinho-Malcom.Cestus írta:
Szerintem is hülyeség ebbe az esetben keménykedni. Mindenki tudja a klubnál is, hogy Munir max néhány száz percet kapott volna ebben a szezonban ígyis-úgyis, fizetni meg eddig sem akart érte senki akkor sem, amikor folyamatosan játszott kölcsönben. Szvsz ez akkor sem változna, ha aláírná a hosszabbítást. Viszont magunkat lőjük meg azzal, hogy most nem lesz cserecsatár és játszathatunk mindenféle játékost majd azon a poszton.
Szerintem is hülyeség ebbe az esetben keménykedni. Mindenki tudja a klubnál is, hogy Munir max néhány száz percet kapott volna ebben a szezonban ígyis-úgyis, fizetni meg eddig sem akart érte senki akkor sem, amikor folyamatosan játszott kölcsönben. Szvsz ez akkor sem változna, ha aláírná a hosszabbítást. Viszont magunkat lőjük meg azzal, hogy most nem lesz cserecsatár és játszathatunk mindenféle játékost majd azon a poszton.davi10 írta:Nagyon reméltem, hogy mi soha nem fogunk lesüllyedni a PSG szintjére, szerintem ez undorító dolog, hogy durcából nem játszhat többet. Úgy, hogy teljesen megérthető, hogy dobbantani akar, így is alig játszik. Másrészről viszont nem is vagyunk eleresztve olyan játékosokkal, akik Lajos posztján tudnának játszani, szóval magunk alatt is vágjuk a fát.
Az meg csak hab a tortán, hogy mindezt egy saját nevelésű játékossal tesszük...
Nem az a baj, hogy le akar lépni, hanem az, hogy ingyen teszi ezt.davi10 írta:Nagyon reméltem, hogy mi soha nem fogunk lesüllyedni a PSG szintjére, szerintem ez undorító dolog, hogy durcából nem játszhat többet. Úgy, hogy teljesen megérthető, hogy dobbantani akar, így is alig játszik. Másrészről viszont nem is vagyunk eleresztve olyan játékosokkal, akik Lajos posztján tudnának játszani, szóval magunk alatt is vágjuk a fát.
Az meg csak hab a tortán, hogy mindezt egy saját nevelésű játékossal tesszük...