háát,rooneyék elképzelhető,hogy fogadnak arra,hogy nem lesz bent az 5ben és ezért elrontja az ősz hátralévő részét...d írta:Messi, Cé, Iniesta, Xavi, Rooney, Özil.
Persze az első 4 elviszi a szavazatok 95%-át, szóval onnantól már szinte tökmindegy.
Aranylabda - FIFA év játékosa
Messi, Cé, Iniesta, Xavi, Rooney, Özil.
Persze az első 4 elviszi a szavazatok 95%-át, szóval onnantól már szinte tökmindegy.
Persze az első 4 elviszi a szavazatok 95%-át, szóval onnantól már szinte tökmindegy.
1. Messi
2. Ronaldo
3. Iniesta
4. Özil
5. Xavi
Szerintem harmadjára is Messi kapja majd az aranybogyót.
2. Ronaldo
3. Iniesta
4. Özil
5. Xavi
Szerintem harmadjára is Messi kapja majd az aranybogyót.
persze,de messi és cr annyira kiemelkednek,hogy a 2. helyet nehéz elvitatni,bár sokat gondolkodtam,hogy betegyem-e ini-t,de végül ronaldo mellett döntöttem a góljai miatt.shutterisland írta:
úgy értettem, hogy ha mondjuk őt is leülteti mou a végén, és nem arra játszik a madrid, hogy ronaldoból istencsászárt faragjanak.
amúgy a 2. helye teljesen egyértelmű.
a kiemelkedést egyébként nem feltétlen a képességekre értem,ebben minden benne van,még a média is.
sajnos amíg messinek és a barcának ennyire megy,addig cr-nek minimum bl-t kell nyernie,hogy győzzön
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
úgy értettem, hogy ha mondjuk őt is leülteti mou a végén, és nem arra játszik a madrid, hogy ronaldoból istencsászárt faragjanak.daffy írta:vagy annak,hogy előtte is termelt,mint az állat,mert azok nélkül az utolsó fordulókban szerzett gólok nem sokat jelentenénektehát annak a 4 utolsó, tét nélküli fordulónak köszönheti egyáltalán ronaldo, hogy most van egy fikarcnyi esélye is.
amúgy a 2. helye teljesen egyértelmű.
Az azért érdekes h ott van pl: Khedira, Luis Suarez , de egy Milanos és egy Dortmundos sincs, de nincs ott Hazard se.
1.messi
2.cr
3.ini
4.xavi
5.rooney
nálam nincs kérdés sajnos

2.cr
3.ini
4.xavi
5.rooney
nálam nincs kérdés sajnos
vagy annak,hogy előtte is termelt,mint az állat,mert azok nélkül az utolsó fordulókban szerzett gólok nem sokat jelentenénektehát annak a 4 utolsó, tét nélküli fordulónak köszönheti egyáltalán ronaldo, hogy most van egy fikarcnyi esélye is.

- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
sőt, ezek mellé a statok mellé én mindig megjegyzem, hogy a bajnokság utolsó 4 fordulójában, ahol már matematikailag is eldőlt a bajnokság, akkor rúgattak(de tényleg..) cével 11 gólt, amivel egyáltalán meglett a pichichi neki, messi meg az utolsó 2 meccsén nem is játszott már.Fecooo írta:figyelj, tegyük mérlegre Messi és Cé "dolgait":Na mindegy, idén is nagy csata lesz Messi és CR között, én azért annyira nem lennék elbizakodott, mint sokan. Nem azért mert CR mondjuk jobban megérdemelné, hanem mert lehet zsinórban harmadszorra nem szívesen adják neki oda.
egyik serpenyőben: BL,bajnoki cím, BL-ben és spanyol kupában gólkirályi cím és 53 gól és 24 gólpassz
másik serpenyőben: 53 gól+15 gólpassz, Pichichi-díj és CDR-győzelem
ami Cé mellett szól, az a bajnokságban lőtt 40 gólja, de ez "nagyon kevés" Messi eredményei mellett...
Sneijder-rel felesleges jönni, ott Messi az egyéni teljesítménye miatt nyert, Cé viszont nem jobb annyival (sőt, Leo jobb, de ez irreleváns...), h megérdemelné kevesebb címre...
tavaly lehetett kérdés, idén nem lesz...
szvsz: Messi,Cé,Xavi/Iniesta lesz a sorrend...
tehát annak a 4 utolsó, tét nélküli fordulónak köszönheti egyáltalán ronaldo, hogy most van egy fikarcnyi esélye is.
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Azon én is néztem, Higuaín jobban megérdemelné. Valószínűleg a sérülése az oka.soadroli írta:Khedira mégis mi a bánatos p*csának van ott???
Ennyi erővel Dzsudzsák is ott lehetne

- ab1daL
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3506
- Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
- Tartózkodási hely: Siófok
Azért illik megjegyezni, ez egy 50-es lista. November elsején szűkítik 23 főre, na ott már inkább reálisabb lesz a kép. December ötödikén pedig már csak három név marad.
Szerintem a vége ez lesz: 1. Messi 2. CR 3. Xavi/Iniesta (de szerintem inkább Ini lesz ott)

„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
én már csak azt várom, hogy ha messi megkapja, akkor ismét jön egyes körökből, hogy szimpátiaszavazás, kutyát nem érdekli a díj, bla bla...olyan jót lehet ezeken mosolyogni. 

Khedira mégis mi a bánatos p*csának van ott???
Ennyi erővel Dzsudzsák is ott lehetne
Ennyi erővel Dzsudzsák is ott lehetne

Na megint jön ez a vacak aranylaszti, ez is csak a feszköt kelti, már fiatalkoromban is röhögni kellett néha a végeredményeken, semmit nem ér ez a cím...
Aligha hiszem, hogy valaki nem úgy gondolná, hogy Messi fogja megkapni, Cének jó lesz a második hely, nem is teljesen érdemtelenül, a harmadikra behúzzák valamelyik középpályásunkat talán, de hogy Csecs nem fog odakerülni az biztos, mikor majdnem mindig sérült volt, tavasszal is, nem is értek el valami jó eredményt az Arsenallal, most ne hogy már egy jó idénykezdet dobogót érjen, mert felkötöm magam!
Inkább azt várom, hogy valamelyik Manchesterit odabiggyesszék, 4-5. helyre, mert mégiscsak.

Puyol mit keres a listán? fél évig sérült volt...meg van még pár név, akiket nem is értek, hogy kerülhetnek szóba. Bár ez a szavazás mindig is inkább a névről szólt...
Cesc meg Sneijder, hogy merülnek fel bennetek? Az ég egy adta világon semmit nem nyertek, sokáig sérültek is voltak.Subinho írta:idény annyi változás lesz a végeredményben, hogy CR és Ini előrébb kerül...
pl.:
1., Messi
2., CR
3., Ini
4., Xavi
5., Cesc
...
Snejder, Eto'o, Milito, Kaká már sehol nincsenek... max Özil lehet még az 5-ben...
Aki biztosan 5-ben lesz az Rooney ha mákja van még dobogóra is érhet.
- Subinho
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4196
- Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
- Tartózkodási hely: Budapest
idény annyi változás lesz a végeredményben, hogy CR és Ini előrébb kerül...
pl.:
1., Messi
2., CR
3., Ini
4., Xavi
5., Cesc
...
Snejder, Eto'o, Milito, Kaká már sehol nincsenek... max Özil lehet még az 5-ben...
pl.:
1., Messi
2., CR
3., Ini
4., Xavi
5., Cesc
...
Snejder, Eto'o, Milito, Kaká már sehol nincsenek... max Özil lehet még az 5-ben...
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
A tényekkel tisztában vagyok én is (meg mindenki), de remélem elolvastad, miért gondolom így!Fecooo írta: ...

- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ha tényleg nem akartak több Barca játékost a listán akkor mondjuk Valdés, vagy Busquets jobban megérdemelte volna mint Villa vagy Puyol, szerintem. Mivel elméletileg az ebben az évben nyújtott teljesítményt nézik?!
Na de nyilván csapaton belül ebből nem csinálunk problémát, de azt tényleg nem értem hogy mit keres ott Klose, Khedira, na mindegy...
Egyébként a főoldali cikk nagyon találó, Messi és a 49 rivális!
Egyértelműen ő a favorit, nem mondom hogy Ronaldo szóba sem jöhet, de jóval kevesebb esélye van. Mindketten zseniálisat nyújtottak egyéniben, de a csapat sikerek ismét Messi javára billentik a mérleg nyelvét, meg az is hogy egyszerűen jobb. Másnak nincs esélye szvsz, nagyon örülnék Xavinak, ahogy az elmúlt években is, de nem sok esélyt látok rá. Viszont a legjobb háromban egyértelműen ő van benne Messi és CR mellett.
Az meg hogy nem szívesen adják oda Messinek zsinórban harmadjára, remélem hogy fel sem merül a fejükben! Azért ez elég nevetséges indok lenne.

Egyébként a főoldali cikk nagyon találó, Messi és a 49 rivális!

Az meg hogy nem szívesen adják oda Messinek zsinórban harmadjára, remélem hogy fel sem merül a fejükben! Azért ez elég nevetséges indok lenne.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
figyelj, tegyük mérlegre Messi és Cé "dolgait":Na mindegy, idén is nagy csata lesz Messi és CR között, én azért annyira nem lennék elbizakodott, mint sokan. Nem azért mert CR mondjuk jobban megérdemelné, hanem mert lehet zsinórban harmadszorra nem szívesen adják neki oda.
egyik serpenyőben: BL,bajnoki cím, BL-ben és spanyol kupában gólkirályi cím és 53 gól és 24 gólpassz
másik serpenyőben: 53 gól+15 gólpassz, Pichichi-díj és CDR-győzelem
ami Cé mellett szól, az a bajnokságban lőtt 40 gólja, de ez "nagyon kevés" Messi eredményei mellett...
Sneijder-rel felesleges jönni, ott Messi az egyéni teljesítménye miatt nyert, Cé viszont nem jobb annyival (sőt, Leo jobb, de ez irreleváns...), h megérdemelné kevesebb címre...
tavaly lehetett kérdés, idén nem lesz...

szvsz: Messi,Cé,Xavi/Iniesta lesz a sorrend...
- ab1daL
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3506
- Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
- Tartózkodási hely: Siófok
Szerintem azért nem mondjuk Valdés, vagy Busquets került az 50-es listára, mert nem akartak ennyi Barcást a listán. Más ok szerintem erre nincs. És ne feledkezzetek meg a tavalyi szezon legjobb edzőjéről, elég sok most még oda a jelölt, de talán akik ott lesznek a végelszámolásnál is: Pep, Mourinho, Ferguson, és talán a Copa győzelem miatt Óscar Tabárez. (de nem nagyon kérdés szerintem a győztes kiléte
)

„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Klose mit keres ott? Mert tavaly a Bayernbe lehetőséget sem kapott és egy győztes gól a római derbin nem hinném, hogy megérdemel egy "keret" tagságot...
Na mindegy, idén is nagy csata lesz Messi és CR között, én azért annyira nem lennék elbizakodott, mint sokan. Nem azért mert CR mondjuk jobban megérdemelné, hanem mert lehet zsinórban harmadszorra nem szívesen adják neki oda. Bár lehet csak a magyar pólósokból indulok ki, akiket, mint tudjuk nem engedik nyerni...

Csak kapusunk nem lenne...menczel írta:Hehe, ki tudnánk állítani pont egy aranylabdára esélyesekből álló kezdőt, úgy hogy mindenki a posztján játszik.
Egyébként szokásosan béna a lista, Casillas miért van ott az rejtély, címekben és kapott gólokban is jobb volt nála Valdes, de hagyjuk. Vkp-ből szintén csak madridi van Xabi meg az érthetetlen Khedira személyében, Sergio mindkettőt zsebre teszi.
Klose és Chicarito szereplésére mentség nincs. Kun is csak a jó sajtósának köszönheti.
Érdekesség, hogy a Chelseaből senki nincs nevezve, az Olasz bajnokságból pedig kettő jelenlegi (vagy akkori) játékos van a listán az 50-ből.

Hehe, ki tudnánk állítani pont egy aranylabdára esélyesekből álló kezdőt, úgy hogy mindenki a posztján játszik.