Na mihu !!!! Végre valaki aki ugyanazt látja mint én!Mihu írta:Szerintem meg örül, hogy talált végre egy edzőt, aki így, vagy úgy, de fel tudja venni a versenyt a Barcával. Ezt bizonyítja az is, hogy ő az első edző a Real-nál, aki szabad kezet kapott mindenben. Butragueno-t is milyen szépen eltakarította, pedig a Keselyűnek az élete volt a Real...de mehetett Isten hírével, mert nem értett egyet Mou-val. Egy tettét sem szankcionálták, de még csak közleményt se adtak ki, amiben elhatárolódnának a tettétől...sőt, minden egyes alkalommal nyíltan, teljes mellszélességgel kiálltak mellette...
Perez örül hogy végre megverték a Barcát, és hajszolhatja tovább a saját maga Szent Grálját, a 10. BL címet. Addig úgyse küldi el a Special Five-ot, tegyen bármit, játszon bárhogy a csapat...

Valóban lassan Jm emlegetjük mint elnök úrat, mint sportigazgatót, mint technikai vezetőt, mint szertárost, mint a médiával kapcsolatos munkatársat, a piárfelelőst stb... egyszóval ő maga lessz a Rejálmadrid egy személyben. sőt Villár helyét is megpályázhatná...
