2024.07.19. 14:22:43
Szerintem az mindent elmond, hogy bármiféle elképzelés nélküli játékkal elődöntő-döntő-negyeddöntő-döntő eredménysort rakták össze az elmúlt pár évből. Most nem akarom kiszámolgatni, de ez alighanem megosztva a legjobb európai csapatok közt átlagban (a franciák egyszer hátrébb végeztek ehhez képest, egyszer előrébb), és Argentina van csak előttük az egész világon, de azért a Copán nyilván könnyebb jót hozni. És még focizniuk sem kellett ehhez, csak úgy ellézengeni a pályán, stabilan védekezve (ez SG érdeme egyértelműen). Ezt csak mezőnyből kiemelkedő kerettel lehet, úgyhogy mindig villan valaki, aki megmenti a sejhajukat, idén is ez történt.
Viszont én azt, amit nem SG-ra tolnék felelősségben azt azt úgy általában a megváltozott, felgyorsult, teletömött naptárú évekre tolom rá. Angolok vannak két szempontból is a legjobban túlterhelve (plusz egy sorozat, legnagyobb tempójú bajnokság, legtöbb rangadóval), de ez általánosságban más csapatokra is igaz, csak náluk 1-2%-al jobban.
Amíg heti két meccset játszanak ekkora tempóval és terheléssel, ráadásul már 100 perc alatt nincs is mérkőzés, addig nem fogunk jó focit látni, főleg a nagy válogatottaktól, akik a legjobban túlterhelt játékosokkal játszanak. Francia, Angol, Portugál egyértelműen kiemelkednek és mind a 3 borzasztó enervált játékot tolt. Szerintem megváltozott a szemükben az EB szerepe is, nem érzek már tüzet egy ilyen szezon után bennük. Kivétel mindig akadhat, de ez így összességében halott, és nem is fog változni. Óriási változtatásokat kéne eszközölni, pl. 2X30 perces focimeccs, ha ilyen naptárat akarunk fenntartani.
A mai foci tempója olyan szinten gyorsabb, olyan szinten megterhelőbb egy 20 évvel ezelőttihez képest, hogy kb összevetni sem lehet. A védekezésben és szervezettségben rettenetesen feljavult kiscsapatok meg persze a támadó focin nem segítenek, ilyenek sem voltak régen, vagy csak 1-2. Könnyebb volt villogni kicsit kevésbé fáradtan, kicsit szervezetlenebb csapatok ellen.
SG bunkerfocijánál persze mindenképp lehet látványosabbat hozni. DD francia válogatottjánál is.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy