A vb-topikba is írhatnám, de mivel ott inkább a csapatokról, mintsem egyes játékosokról van szó, itt térnék ki Besic teljesítményére Argentína ellen.
Egyelőre kimaradtam a méltatásából, de most pótolnám azért, remek volt az argentinok ellen, szögezzük le gyorsan!
Mindenekelőtt sokat futott, küzdött, érezte a játékot, remek ütemben szerelt, rendkívül hasznosan és pontosan játszott, utóbbi tekintetében Pjanicnál is jobb volt, aki kétségtelenül sokkal híresebb és elismertebb nála. Messit nem tudta lefutni a gólnál, de ezt nem egy védekező középpályás mondhatja el magáról. Besic talán a legnagyobb stabilitást adta a bosnyák csapatnak, ami így az MB1-ből nem kis szó, és akkor térjünk is ki a Fradi légiósa kapcsán kis hazánk élvonalára... Ugye a 90-es évek óta nem játszott világbajnokságon az NB1-ben szereplő labdarúgó, így azért Besic neve még úgy se hangzana rosszul, ha nem játszana, vagy inkább játszott volna a vb-n egyetlen árva percet sem, és csak a keretben kapott volna helyet. Így viszont irányul egy kis figyelem a hazai ligára, ami az ínséges időkben valljuk be, jól jöhet, főleg a nemzetközi kapcsolatok terén.
És akkor a lényeg:
Ha végignézünk egy magyar meccset 2014-ben, az esetek többségében úgy gondolom, nem vagyunk valami büszkék erre a játékra, amiben 60 éve még a világ legjobbjainak mondtak minket, és olyan nevek kerültek ki az első osztályból, mint Puskás Öcsi, Hidegkuti Nándor, aki az egész pályafutását ott húzta le, de a későbbi korokból mondhatnánk Dunai Antalt, aztán még későbbről Ebedlit, Törőcsiket, majd Détárit, aki még világválogatott is volt. Ha most végignézünk a mezőnyön, találunk helyettük Vécseit, Kantát, Böde Dánielt, meg Kabát Petit, hogy most Besic-csel párhuzamban csak a magyarokat említsem.
Én úgy gondolom, sokat számít a közeg, ahová tartozol, de végső soron óriási közhely, de a sors a saját kezünkben van, és a lehetőségeinket megteremthetjük magunknak - hogy a futballban fontos tulajdonságokat vegyük alapul - a mentalitásunkkal, a hozzáállásunkkal, és mindenek előtt akarattal, alázattal, és rengeteg, de rengeteg melóval, küzdelemmel. Az egyik spanyol légiósunk azt nyilatkozta, hogy szerinte a játékosok hozzáállásával van a baj, más az edzőkre, a módszereikre panaszkodik, valaki a pénzre, azonban én a spanyol játékos szavainak adom ezek közül a legnagyobb igazságot, Besic teljesítménye pedig csak erősíti bennem ezt a döntést. Amíg egy csak dobogós magyar csapatból valaki ilyen játékot nyújt a Messi, Di Maria, Agüero fémjelezte Argentína ellen a világ legnagyobb tornáján, nincs is kérdés, valóban fejben vannak itt a legnagyobb problémák a magyar játékosoknál, akik sajnos szerintem nincsenek is teljesen tisztában vele, hogy hol van a helyük a világ labdarúgásában. Alig van egy-két labdarúgónk, aki nemzetközi szinten akár valamit is fel tud mutatni, az előző szezonban talán mindössze két ilyen magyar játékos volt, Lovrencsics Gergő és Huszti Szabolcs. Lovrencsicsről csak annyit, hogy hónapokkal ezelőtt egy volt, iskolai csapattársa azt írta róla, hogy mindig kicsit gyanakvással figyelte, hogy a pálya körüli futásoknál mindig megkerülte a szögletzászlót, vagy a pálya sarkát, míg a többi játékos nagy ívben vágott át előtte, hogy kevesebbet kelljen futni. Igaz, hogy ez csak egy apró dolog, de akármennyire is az, sok mindenre bizonyíték, ezt kár vitatni.
Ha folytatnánk ezt a vonalat szakmai vonatkozásban, találhatnánk azért ott is negatívumokat, a sokak szerinti gyenge pontok, a csapatok szakmai vezetése között is, elsősorban az edzőknél, de a végső konzekvencia számomra egyértelműen az a hatalmas, már említett közhely, hogy önerőből nagyon sok minden sikerülhet. A bosnyákok pár év alatt érték el azt, hogy világszínvonalú játékosaik vannak, Dzeko, Pjanic, akikhez fel tud nőni a többi, kisebb játékos is, mint Muhamed Besic.
Nekünk 180 fokos szemléletváltás kell, és ez már vonatkozik az edzőkre is, hogy át tudják adni a játékosaiknak azt a pluszt, amire szükségük van. Ha ez nem történik meg, semmi változás nem lesz a magyar foci terén, említésre méltó legalábbis biztosan nem.
Végül pedig innen is gratulálok Besicnek a kiemelkedő produkcióért, ami példa lehet az NB1-es, ezáltal a magyar játékosok számára is - függetlenül attól, hogy ő Németországban nevelkedett, ahol mint tudjuk, a stílus semmiféle ellentmondást nem tűr.
Ahogy olvasgatom, elég optimistán és ambíciózusan állnak neki építkezni. Jó lenne, ha kitartana a lelkesedés és tényleg visszavezetnék a csapatot a legjobbak közé. Hajrá Újpest!
