Nero. írta:
Hagyjad, nagyon gyengék lettünk. Enriquet evvegen kikell rugni es az egész jatekunkat át kell szervezni mert ennek a Barcának már vége. Mindenképp külsős edző kell, Simeone vagy Klopp, és 3 VKPval kell majd felállni esetleg Neymart kozeppalyaskent jatszatni.
Jó erős odamondás, semmi értelme, objektív véleményt nem tartalmaz de legalább r.hadt menő, főleg olyan esetben felhozni mikor a másiknak köze nincs ezekhez az idióta véleményekhez.
De ha szerintetek Enrique idén mindent jól csinál, akkor nincs több mondanivalóm.
És egyébként azért kár belemenni ebbe fellengzős dumába, mert én pl egy szóval nem mondtam, hogy ez az idény végéig nem változhat, mivel minden kommentemben benne volt az a szó, hogy EDDIG. A szezon ezen pontjáig eléggé hagy maga után kívánnivalót a játék. És ha egy tripla lesz a szezon vége, akkor majd azt mondom, hogy LE összerakta a csapatot, és megemelem a kalapom.
Addig viszont hagy formáljon már véleményt az is, akinek nem tetszik hogy annyi a játékunk, hogy Messi megoldja, vagy beveri szabadból, vagy Neymar ha formában van csinál pár helyzetet, amiből Suárez párszor jól botlik bele a labdába és nyerünk 2-0-ra. Meg akinek nem tetszik, hogy nincs jobbhátvéd, aki van, azt nem játszatja mert nem szimpatikus neki, SR-t felőröli egy olyan poszton amiről már hónapok óta ordít hogy nem neki való, de vett egy megmentőt, a jövő Barca középpályását, André Gomest, aki ugyan semmit nem csinál, csak úgy van, gólt lőni fizikailag és lelkileg képtelen, kreativitása annyi van mint egy sz.rabb napot kifogó Rakiticnek, de legalább marha drága volt, és nem jobbhátvédet vettünk helyette. Paco Munir dolgot remélem nem kell kommentálni. A középpályát meg tényleg oda degradálta idénre, hogy Iniesta megjátssza valahogy a hármast elől, a másik kettő meg védekezik, azt is gyengén. Busquets kezd javulni, de 4 hónapot úgy hozott le, hogy az anyja se ismert rá, annyira rossz volt, de nem nyúlt hozzá, ne cserélte le, nem próbálta szerkezetileg megoldani valahogy a dolgot.
És akkor még sorolhatnék jópár dolgot, de felesleges mert majd megkapom az arcomba hogy akkor fényezzem ki Kloppot meg Simeonét.

Akik mellesleg mindketten komolyabb edzők, mint LE, ha már szóba kerültek.
ntibi: Én ezt maximálisan tisztelem, és tiszteletben tartom, és speciel csak a magam nevében tudok beszélni, de nem hiszem hogy belerúgtam a klubba, vagy ócsároltam volna. De azt nem szeretem, mikor negatív kritikát megfogalmazni se hagyják az embert. Nekem ez a játék nem tetszik, és nem vagyok benne biztos hogy a Lucho féle irányvonal, amin IDÉN elindult, az megfelelő a Barcának.