CFirpo3 írta:Csak mert mikor a következő ellenfelemet ki akartam hívni, az írta ki, hogy erre a hétre már lekötött egy meccset.
Nos megnéztem és tényleg lekötött egy meccset.
Ezt a Gamper szabályzatából idézem:
"Amennyiben a kihívás, vagy annak elfogadása nem történik meg, s nem tudják lejátszani a mérkőzést, a hibás fél/felek büntetést kap/kapnak. Ha csapatod nem hibás a mulasztásért, s megtette a szükséges lépéseket, s csupán a másik csapat hibája a csúszás, akkor azt legkésőbb az adott héten Szerda délig jeleznie kell a szervezőknek, különben ő is vétkes, így büntetésben részesül. Az elmaradt mérkőzést a szervezők döntése értelmében másik alkalommal meg lehet rendezni, de nem minden esetben, születhet olyan döntés is, mely értelmében a hibás fél 3-0 arányban automatikus vereséget szenved az ellenfelével szemben."
Mivel ebben az esetben még nem jött el a hétfő/keddi nap te nem mulasztottál -> sztem itt egyértelműen Team Papavasilou csapata a vétkes fél. Hangsúlyozom ezt csak én gondolom így ebben Tóni lenne a hivatalos mindjárt írok neki egy emailt, hogy tudjon erről és majd ő megmondja mi lesz most, de mivel a lekötött meccset nem lehet visszavonni nyugodtan hívj ki más csapatot mivel ezt ti már jövő héten nem tudjátok lejátszani.