ozsimiki írta:Fernando írta:Gratulálok ennek a csőcselék Ferrari csapatnak... nem először bizonyítják be, hogy barmok.
ez is igaz, meg az is,h Alo idén nem először hibázik nagyot.
ettől függetlenül épp ezért is vicc,h 3 pontra van az első helytől
pedig első versenytől eltekintve, sanszuk sincs győzelmekre.
Én nagy Alonso fan vagyok, de el kell ismerni, ezt elcseszte. Igazából baromi nagy sansz is volt rá, hogy elcsessze. Ha nem 1 körre nyomatják ki, akkor lehet, hogy nyugodtabban nyomta volna le azt az 1 kört.
Abban azért bízok, hogy a versenyen eddig mindig jól ment, mégha idény eleje óta nem volt futamesélyes. Ő az a pilóta aki a mezőny végéből is föltud jönni a dobogóra. Most a mezőny közepéről jön pont, remélem többet szerez, mint Button. Webber-nek és Vettel-nek nem kívánok rosszat, csak annyit, hogy végezzenek Alo mögött. (sok esély nincs rá)
Amúgy érdekes, hogy amennyire jók a Ferrari-sok versenyszituációba (jó taktikákat választanak, pl Monaco 1 kiállás), annyira gagyik egy körön, időmérőn.
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)