Barca Igazolások
azért közben azt is érdemes figyelni, hogy sanchez lassan esélyesebbnek tűnik mostanra rossinál a villarreal makacssága miatt.
az AS szerint például már ma megállapodás lesz 27millió + bojannal, amit persze bojan nyilatkozata és az AS hovatartozása miatt is érdemes fenntartásokkal kezelni. SPORTék szerint egyelőre még csak annyi van, hogy az udinese elsősorban nekünk akarja eladni, sanchez pedig hozzánk akar jönni, aztán tárgyalgatnak majd a napokban.
az AS szerint például már ma megállapodás lesz 27millió + bojannal, amit persze bojan nyilatkozata és az AS hovatartozása miatt is érdemes fenntartásokkal kezelni. SPORTék szerint egyelőre még csak annyi van, hogy az udinese elsősorban nekünk akarja eladni, sanchez pedig hozzánk akar jönni, aztán tárgyalgatnak majd a napokban.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Első bekezdésre ismered a válaszom, alapvetően megvan az alapcsapat s néhanapján cserélget Pep, Thiagora jövőre lehet számítani többet, Afellay valószínűleg marad a 10-15 perces játékos, Keita+ aki jön!Szerintem Keita mindig jól teljesít, s hoz egy szintet folyamatosan, így nem mondanám, hogy ok nélkül játszik, a mennyiség sem szembetűnő, ő az elsőszámú csere!Az egy más kérdés, hogy Pep nem mindig használja ki mind3 lehetőségét!De mindenki játszani akar, valaki kárán fog ez megtörténni!csababarca írta:
Inkább az a baja sokaknak,hogy indokolatlanul sok játékidőt kap.
Pl Thiago kárára. Sokszor bejöhetett volna Thiago, 2-3 gólos sima vezetésnél,de inkább a mali jött be.
A keretet pedig minőségileg kell mélyíteni, nem feltétlen létszámilag.
Mert idén volt az alap 11-ünk,és azon kívül komolyan számítani mondjuk Adriano,Mascherano,Keita hármasra lehetett,plusz mondjuk néha Maxwellre,Afellayra,Bojanra.
Ezért fontos,hogy érkezzen játékos,fog is szerencsére, ha a hírek igazak,jól állunk egyeztetésekben.
Az hogy Rossi vagy Sanchez jön mindegy, csak teljesítsen jól.
2ik bekezdéssel egyetértek, inkább úgy fogalmaznék vérfrissítés!Jön egy Rossi és minden rendben lesz, azonos képességű játékosaink lesznek a padon, akik bármikor bevethetőek, s az olasz biztos, hogy bármikor képes azt a szintet hozni mint bármelyik csatárunk!



- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15860
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Bob_Marley írta:Keitát elküldeni????Még mindig zsigeri utálat van a mali játékos iránt???Kalap hsz-e írta le tökéletesen, nagyon is fontos ő a puzzleban!Erős, jól fejel, rengeteg labdát szerez, s lehet nem fog 40 méteres indításokat adni, de borzasztó fontos a szereplése, s a nagy meccseken ő is magas szintet szokott hozni!
Inkább az a baja sokaknak,hogy indokolatlanul sok játékidőt kap.
Pl Thiago kárára. Sokszor bejöhetett volna Thiago, 2-3 gólos sima vezetésnél,de inkább a mali jött be.
A keretet pedig minőségileg kell mélyíteni, nem feltétlen létszámilag.
Mert idén volt az alap 11-ünk,és azon kívül komolyan számítani mondjuk Adriano,Mascherano,Keita hármasra lehetett,plusz mondjuk néha Maxwellre,Afellayra,Bojanra.
Ezért fontos,hogy érkezzen játékos,fog is szerencsére, ha a hírek igazak,jól állunk egyeztetésekben.
Az hogy Rossi vagy Sanchez jön mindegy, csak teljesítsen jól.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Nem tudok elmenni a hsz-k mellett, hogy ne szóljak hozzá
A cél igenis a keret mélyítése frissítése, a minőséggel véleményem szerint nincs gond 96 pont a bajnokságban BL győzelem 1 vereséggel…..Rendben idősebbek a játékosok, de Villa még jobban felveszi remélhetőleg a ritmust, Afellay végigcsinál egy alapozást, s megtanul helyezkedni, s egy új érkező (reményeim szerint Rossi
)kiicsit felpezsdíti az állóvizet!Keitát elküldeni????
Még mindig zsigeri utálat van a mali játékos iránt???Kalap hsz-e írta le tökéletesen, nagyon is fontos ő a puzzleban!Erős, jól fejel, rengeteg labdát szerez, s lehet nem fog 40 méteres indításokat adni, de borzasztó fontos a szereplése, s a nagy meccseken ő is magas szintet szokott hozni!Real ellen is a csapat egyik legjobbja volt!Cesc lehet technikásabb focista, s előre játékban többet tud, de 40 milliót, meg egyéb variációkat nem ér meg!Bőven van most is variációs lehetőség!Csatár kell meg egy esetleges szélső védő!Modric meg ilyenek, Cescre azt mondom rendben van, de hogy Modric jobb mint Keita????Hát a falhoz mennék, ha ezt valaki bebizonyítja……







jujjMessi-Ini írta:nem egy bombálya volt...

Egyre jobban kezd érdekelni ez a Sanchez, lehet, hogy vinne egy kis színt a játékunkba (és akkor daffy sem aludna el talán rajta

Fabregas ügyében meg nem tudom mi lenne a jó, ha egy normális összegért el lehetne hozni (max 20-25 a játéktudását nézve, és nem azt, hogy egy lúzer csapat legjobbja és kapitánya), akkor még kibékülnék vele, persze ha Thiago is marad
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 223
- Csatlakozott: 2010.11.16. 11:56:48
- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
daffy írta:akkor bojan ingyen távozhat,villa meg egy kis apróértMessi-Ini írta: ez igaz,de azért ha valakinek jön egy gyengébb szezonja,az ára is lejjebb megy,legalábbis szerintem ez így reális,és Fabre szezonja elég ramaty volt,de az ára még mindíg ugyanolyan magas!
jah hát ha nagyon ferdén nézzük akkor igen...
nyáron copa. messi fáradt lesz. xavi és puyol egyre idősebbek. nem mellesleg a cél ha jól tudom a keret mélyítése. ez esetben elmegy keita,de jön pl:modric(hogy a példádnál maradjunk),ezzel létszámilag ugyan ott vagytok. ettől nem lesz kipihentebb a csapat és az utánpótlásra sem szabad mindent hagyni,mert jön egy év,amikor nem jön fel egy messi,pedro,thiago-kaliber és már kész is a baj. úgy kéne 2 emberrel mélyíteni a keretet,hogy nem megy senki. de távozik milito,jeffren meg bojan,akkor kell rossi/sanchez,thiago,fontas és cesc. ez lenne vagy 65-70 millió és létszámilag csak eggyel vagytok előrébb. bár pep tudja,hogy mi a jó.[/url]nálunk az idén megvolt bőven,jövőre szerintem nem lesz,bár kitudja



nem a keret mélységével van a fő baj,hanem a minőségével!a kispadon egy olyan emberünk van,aki ha beáll,képes új szint és lendületet,avagy változást hozni a csapatba,és ez Affelay...am ha megnézzük,tételezzük fel a legjobbakat(ami nekem a legjobban tetszene):
A kezdő alap,a cserepadon ott lehetne védő cserének Fontás,Adriano,vagy vki,mert ez még kérdéses h a védelem h fog alakulni!!a középpályára ott lenne Mascherano,Thiago,és ugye nálam Keita menne,a helyén akkor ugye ismét a példánál maradva ott lenne Modric!a csatársorban ott lenne akkor Affelay,és aki jön,reményeim szerint Sanchez,és remélem Bojan is marad,és akkor tényleg minden tökéletes lesz!!!!

akkor bojan ingyen távozhat,villa meg egy kis apróértMessi-Ini írta: ez igaz,de azért ha valakinek jön egy gyengébb szezonja,az ára is lejjebb megy,legalábbis szerintem ez így reális,és Fabre szezonja elég ramaty volt,de az ára még mindíg ugyanolyan magas!

nyáron copa. messi fáradt lesz. xavi és puyol egyre idősebbek. nem mellesleg a cél ha jól tudom a keret mélyítése. ez esetben elmegy keita,de jön pl:modric(hogy a példádnál maradjunk),ezzel létszámilag ugyan ott vagytok. ettől nem lesz kipihentebb a csapat és az utánpótlásra sem szabad mindent hagyni,mert jön egy év,amikor nem jön fel egy messi,pedro,thiago-kaliber és már kész is a baj. úgy kéne 2 emberrel mélyíteni a keretet,hogy nem megy senki. de távozik milito,jeffren meg bojan,akkor kell rossi/sanchez,thiago,fontas és cesc. ez lenne vagy 65-70 millió és létszámilag csak eggyel vagytok előrébb. bár pep tudja,hogy mi a jó.[/url]nálunk az idén megvolt bőven,jövőre szerintem nem lesz,bár kitudja
- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
Rinku írta:Sanchez alig jobb Krkicnél szerintem (vagy csak én vagyok rosszul tájékozott, minden esetre én nem érzem, hogy annyival nagyon jobb lenne), elég nagy WTF lenne, ha még 30 milkát is kapnának mellé...Én Sanchezért és Rossiért is sajnálok ennyi pénzt, de mindenképpen kell egy középcsatár. Bár nekem egyik sem fogja pótolni az Eto'o féle vérbeli csatárembört, aki úgy szórta a gólokat, mint nagyanyád a porcukrot...
Szerintem az esélytelen h Bojant ebbe az üzletbe belevegyük,mert az Udinesebe tutira nem fog menni szerintem!Am szerintem te vagy rosszul tájékozódott

Én nem láttam sok Udinese meccset,most hirtelen 3-at tudok felidézni:
Milan-Udinese 4:4
Sanchez gólt rúgott,és remekül játszott,pedig a Milanban azért van egy Thiago Silva,aki nem kimondottan tartozik azok közé a bizonyos vén olasz védők közé akket említettek páran!
Inter-Udinese
Gólpasszt adott,remekül játszott,a védők nem tudtak mit kezdeni vele,pedig nem akárkik voltak azok a biznyos védők,mert ott volt Lucio és Maicon is...
Juve-Udinese
Sanchez itt is gólt rúgott,ezen a meccsen Chiellenit szivatta,nem kicsit,a kommentátor is mondta a meccsen,hogy Chiellinit ennyiszer pályafutása alatt nem verték meg,mint azon a meccsen!
Nekem a pár meccs alapján,ahol játszni láttam,az jött le,hogy tiszta Cr7,csak ő sokal inkább csapatjátékos,és nincs akkora arca sem!A trükkjei zseniálisk,néha olyan cselt csinál h azt se tudom mivan...a távoli lövései is életveszélyesek,nem egy bombálya volt...1 az 1-ben is nagyon jó!és az is egy általános tévedés hogy ő csak akkor hasznos amikor kinyílik az ellenfél,és lendületből kell tolni,szerintem nagyon hasznos akkor is,ha betömörl az ellenfél,mert azokkal a finom cseleivel 1-2 embert simán elküld,és máris megbomlik a védelem egy kicsit...

- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
ez igaz,de azért ha valakinek jön egy gyengébb szezonja,az ára is lejjebb megy,legalábbis szerintem ez így reális,és Fabre szezonja elég ramaty volt,de az ára még mindíg ugyanolyan magas!daffy írta:egy szezon alapján nem lehet megítélni. ezt az is bizonyítja,hogy még mindig meg akarjátok venniMessi-Ini írta: Egy olyan játékost,aki szinte végigpadozta a Vb-t,az elmúlt szezonja egy rakat sz*r volt,és állandóan meg is sérül,nemhinném hogy ennyit érne...3540 milla tisztán,játékos élkül reális,de ez a Thiagos üzlet,hogy hogy 35+ valaki,az irreális!!!nem is kicsit...

- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
nálunk az idén megvolt bőven,jövőre szerintem nem lesz,bár kitudja,ez kiszámíthatatlan...am meg,azért irtam hogy ha nagyon hozni akarunk valakit,akkor menjen Keita,és jöjjön valaki,mert ha teszem fel például,most csak mondok egy nevet,jönne Modric,és Keita menne,akkor én nyugodt szívvel kiállnék egy Real ellen is egy Modric-Xavi középpályával...de ha valami elképesztően extrém eset állna elő,és megsérülne Xavi-Ini 2-ős,akkor egy Modric-Thiago párossal is kiállnék,de ha Guardiola ezt nemhúzná meg,akkor egy Busquets-Modric 2-ős simán belefér,mert ha Keita kreatív középpályást játszott Pepnél,akkor Busquets is simán tolhatná,mert ő talán hozzá is tenne valamit a támadásokhoz!daffy írta:és ha bejön egy sérüléshullám,akkor gyönyörűen néznétek ki...Messi-Ini írta:menjen Keita,és ahelyére érkezzen valaki,hogy Thiagonak legyen helye az első csapatban!!!

egy szezon alapján nem lehet megítélni. ezt az is bizonyítja,hogy még mindig meg akarjátok venniMessi-Ini írta: Egy olyan játékost,aki szinte végigpadozta a Vb-t,az elmúlt szezonja egy rakat sz*r volt,és állandóan meg is sérül,nemhinném hogy ennyit érne...3540 milla tisztán,játékos élkül reális,de ez a Thiagos üzlet,hogy hogy 35+ valaki,az irreális!!!nem is kicsit...

- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
Egy olyan játékost,aki szinte végigpadozta a Vb-t,az elmúlt szezonja egy rakat sz*r volt,és állandóan meg is sérül,nemhinném hogy ennyit érne...3540 milla tisztán,játékos élkül reális,de ez a Thiagos üzlet,hogy hogy 35+ valaki,az irreális!!!nem is kicsit...daffy írta:azért azt nem szabad várni,hogy egy világbajnok játékos,aki nem mellesleg csapata(és talán a pl) legjobbja,eligazoljon egy marék szotyiért. hiába a hazatérés meg a nagy szavak,szerződése van és az arsenal nem megfelelő ajánlat esetén kötelezheti a szerződése kitöltésére. szerintem egyébként 35+játékosba el fogjátok vinni vagy esetleg 40 tisztán.Messi-Ini írta:Az Angol Daily Mirror szerint az Arsenal 50 millió eurót,és Thiagot szeretné kapni Fabregasert cserébe...
Tudják mit,[auto_cenzúra]ák ki Fabregas f*szát ennyiért!(Bocs a trágár kifejezésért,de nagyon felhúzott ez a hír,még akkor is,ha tudom hogy niztosan nem megyünk bele,de egyszerüen már az is felhúz hogy Wengernek ilyen eszébe jut...)Remélem meg sem fordul Rosellék fejébe hogy ezen egy pillanatig is el kéne gondolkodniuk!Wenger is beláthatná már,hogy Cesc jönni akar hozzánk,megunta a szaros csapatát,és azt hogy 8000 éve nem nyertek semmit...Az idei szezonban is kissé kedvetlenül tolta,de jövőre szerintem ez ugyanígy lesz,de nem is baj,legalább talán jövőre rájön Wenger hogy el kell engednie Cescet,és hogy akarata ellenére nem tarthatja ott...
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()

és ha bejön egy sérüléshullám,akkor gyönyörűen néznétek ki...Messi-Ini írta:menjen Keita,és ahelyére érkezzen valaki,hogy Thiagonak legyen helye az első csapatban!!!
- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
Azt hiszem hogy 2016-ig van szerződése...szal ha azt megvárjuk,akkor már értelme sem lenne leigazolni!Addigra lenne egy Thiagonk,és esetleg egy Dos Santosunk,ha úgy teljesít,és tényleg akkora tehetség!bence-barca írta:Fabe-nak meddig van szerződése? Mert jelen esetbe azt látom a legjobb döntésnek, h megvárjuk míg lejár a szerződése...
Am én leszálnék erről a Fabre témáról mostmár így szép lassan,ha mindenképp középpályást akarnk hozni,akkor nekem az a feltételem lenne,hogy menjen Keita,és ahelyére érkezzen valaki,hogy Thiagonak legyen helye az első csapatban!!!

azért azt nem szabad várni,hogy egy világbajnok játékos,aki nem mellesleg csapata(és talán a pl) legjobbja,eligazoljon egy marék szotyiért. hiába a hazatérés meg a nagy szavak,szerződése van és az arsenal nem megfelelő ajánlat esetén kötelezheti a szerződése kitöltésére. szerintem egyébként 35+játékosba el fogjátok vinni vagy esetleg 40 tisztán.Messi-Ini írta:Az Angol Daily Mirror szerint az Arsenal 50 millió eurót,és Thiagot szeretné kapni Fabregasert cserébe...
Tudják mit,[auto_cenzúra]ák ki Fabregas f*szát ennyiért!(Bocs a trágár kifejezésért,de nagyon felhúzott ez a hír,még akkor is,ha tudom hogy niztosan nem megyünk bele,de egyszerüen már az is felhúz hogy Wengernek ilyen eszébe jut...)Remélem meg sem fordul Rosellék fejébe hogy ezen egy pillanatig is el kéne gondolkodniuk!Wenger is beláthatná már,hogy Cesc jönni akar hozzánk,megunta a szaros csapatát,és azt hogy 8000 éve nem nyertek semmit...Az idei szezonban is kissé kedvetlenül tolta,de jövőre szerintem ez ugyanígy lesz,de nem is baj,legalább talán jövőre rájön Wenger hogy el kell engednie Cescet,és hogy akarata ellenére nem tarthatja ott...
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
2015, kezdhetsz visszaszámolnibence-barca írta:Fabe-nak meddig van szerződése? Mert jelen esetbe azt látom a legjobb döntésnek, h megvárjuk míg lejár a szerződése...


Cesc 28, Xavi 35, Ini 31, Thiago 24, JdS 25 éves lesz addigra
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Fabe-nak meddig van szerződése? Mert jelen esetbe azt látom a legjobb döntésnek, h megvárjuk míg lejár a szerződése...
- Messi-Ini
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2011.03.26. 14:23:53
- Tartózkodási hely: Pápa
Az Angol Daily Mirror szerint az Arsenal 50 millió eurót,és Thiagot szeretné kapni Fabregasert cserébe...
Tudják mit,[auto_cenzúra] ki Fabregas f*szát ennyiért!(Bocs a trágár kifejezésért,de nagyon felhúzott ez a hír,még akkor is,ha tudom hogy niztosan nem megyünk bele,de egyszerüen már az is felhúz hogy Wengernek ilyen eszébe jut...)Remélem meg sem fordul Rosellék fejébe hogy ezen egy pillanatig is el kéne gondolkodniuk!Wenger is beláthatná már,hogy Cesc jönni akar hozzánk,megunta a szaros csapatát,és azt hogy 8000 éve nem nyertek semmit...Az idei szezonban is kissé kedvetlenül tolta,de jövőre szerintem ez ugyanígy lesz,de nem is baj,legalább talán jövőre rájön Wenger hogy el kell engednie Cescet,és hogy akarata ellenére nem tarthatja ott...

Tudják mit,[auto_cenzúra] ki Fabregas f*szát ennyiért!(Bocs a trágár kifejezésért,de nagyon felhúzott ez a hír,még akkor is,ha tudom hogy niztosan nem megyünk bele,de egyszerüen már az is felhúz hogy Wengernek ilyen eszébe jut...)Remélem meg sem fordul Rosellék fejébe hogy ezen egy pillanatig is el kéne gondolkodniuk!Wenger is beláthatná már,hogy Cesc jönni akar hozzánk,megunta a szaros csapatát,és azt hogy 8000 éve nem nyertek semmit...Az idei szezonban is kissé kedvetlenül tolta,de jövőre szerintem ez ugyanígy lesz,de nem is baj,legalább talán jövőre rájön Wenger hogy el kell engednie Cescet,és hogy akarata ellenére nem tarthatja ott...







Sanchez alig jobb Krkicnél szerintem (vagy csak én vagyok rosszul tájékozott, minden esetre én nem érzem, hogy annyival nagyon jobb lenne), elég nagy WTF lenne, ha még 30 milkát is kapnának mellé...
Én Sanchezért és Rossiért is sajnálok ennyi pénzt, de mindenképpen kell egy középcsatár. Bár nekem egyik sem fogja pótolni az Eto'o féle vérbeli csatárembört, aki úgy szórta a gólokat, mint nagyanyád a porcukrot...

Football, bloody hell. /SAF/
Forrás: football-italia.net
Azt hiszem ez mindent elmond a cikkről.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Ez szerintem óriási kacsa, ennyire hülyék még ők sem lehetnek...

Őt aztán nem, mert nem is mi neveltük...laci18 írta: vagy ott van a B csapat gólkirálya, akkor őt is feleslegesen neveltük?

Értem mit akarsz mondani ezzel az írással, de gondolj Ronaldinho-ra, Eto'o-ra, Villára, Dani Alvesre, Abidalra, értük is sok pénzt adtunk, mégsem fürödtünk be velük (vagy legalábbis nem azonnal ld. R10). Van ez így, azt nem lehet tudni, hogy Sanchez vagy Rossi beválik-e, de ha bizonyítási lehetőséget se kapnak, akkor tényleg úgy fogják végezni, mint Keirrison vagy Csiga
Én ezeket a hibás igazolásokat nem a szakmai stábnak rónám fel, ők megtették, amit lehet, még talán jó játékosokat is választottak ki, az nem az ő hibájuk, hogy az edző kéri az igazolást, aztán meg nem számol velük
(az meg nem kifogás, hogy rosszul játszottak az összes 2 db meccsükön, megnéztem volna, hogy mi lett volna ha Hlebtől Caceresig ezek a játékosok annyi bizonyítási lehetőséget kapnak, mint Oleguer)
Attól tartok, hogy nem jelenthetjük ki, hogy mi legyen a klub politikája, mert a fiatalokban sem bízik Pep, amíg Keita előzi Thiagot és bármelyik vkp Fontast. Ha az Almeriánál komolyabb csapatok ellen nem dobja be őket, akkor inkább igazoljunk pénzért embereket a padra
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4790
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Ha az ágyúsok vinnék akkor szerintem a Fabregas féle üzletben benne lenne. De ahogy a vezetőséget ismerem, olyan Bojan + 40 millió lenne az üzlet, mint anno Eto'o - Ibra eseténél.. 

Visca El Barca!

Més que un club

Més que un club