Én valamiért nagyon sajnálom, pedig sosem volt hatalmas kedvencem. Főleg az zavar, hogy egy nulla kínai csapatba megy, ha igaz, amit olvastam, akkor kb. a kiesés ellen küzdenek. Ez pedig elég szomorú, mert állítólag fontos ember volt az öltözőben, ami szükséges a jó légkörhöz, ami ennek a csapatnak az alapja. A középpályáról (és tulajdonképpen a csapatból is) így kiesett egy egy rendkívül jó fizikumú játékos, nem egyszer fordult elő, hogy a meccs vége felé bajban volt például Adriano, erre bement Keita és kb. nullára redukálódott az ellenfél jobboldali veszélyes akcióinak a száma.
MichaaBee írta:Busquetsnek ő volt a tökéletes csereembere, az "alibipasszaival" középpályán csak ugyanazt csinálta, mint Sergio;
Ezzel nem értek egyet, régebben voltak jó meccsei vkp-ként, de az utóbbi időben nagyon gyér volt ott. Idén konkrétan volt olyan, ahol Keita - Thiago - Iniesta/Xavi felállásban kezdett Pep, de ennyira gyenge volt a középpálya, hogy Thiago lépett vissza a védelem elé, majd jött is Busquets Keita helyére, Thiago pedig vissza a kezdő pozíciójába.
Persze Dos Santosnak valamennyire örülök, a jövő benne van, nézzük meg mire elég.