2014.05.02. 21:35:25
Az, hogy a tiki-taka-nak annyi, az nem igaz. Ez egy játékrendszer, egy stratégia. Azt kellene megérteni, hogy ennek a játékrendszernek is megvannak a hátulütői és a negatívumai, ugyanúgy mint bármelyik másik játékrendszernek. Pep vesztét az okozza, okozta és okozhatja a jövőben, hogy fafejűen ragaszkodik ahhoz, hogy 100%-ban ezt kell játszani, minden változtatás nélkül. Ez a rendszer alapjában jó, az egyik legjobb. Ha azonban egy csapat olyannyira felkészült ebből, mint a Real Madrid, akkor ki fogja tudni használni a hátulütőit. A Real Madrid az utóbbi legalább 5 évben csak arra erősített, hogy a Pep által megalkotott játékrendszert legyőzze. Ehhez igazította a taktikát, ehhez igazította a játékoskeretet. Gyorsaság, jó védekezés, pontrúgások, kontrák. Erről szól a mai Real Madrid. Pep hatalmasat hibázott amikor ugyanazzal a taktikával lépett pályára a Real ellen, mint amit nálunk is játszott. Ha a Bayern az első meccsen kicsit átadja a labdát a Madridnak és több teret enged Ribery-nek, Robbennek és a középpályának, szinte biztos rúgnak gólt idegenben, míg a Real nem tudott volna olyan veszélyesen kontrázni. A másik dolog pedig a pontrúgások, elvégre ebből kaptak 3 gólt is a visszavágón. Erre fel kell készülnie minden csapatnak, ugyanis a szögletek, szabadrúgások kivédekezése elkerülhetetlen a mai futballban, hülye, aki erre nem készíti fel megfelelően a csapatát. A baj az, hogy Pep annyira csökönyös, hogy nem képes belátni, hogy aki a csapata ellen készül az csak és kizárólag a tiki-takából készül. Ha felmutatna valami újat, meglepné az ellenfelet is. És ez nem olyan kérdés, hogy ha nem tiki-takát játszok akkor átállok a sötét oldalra és nincs visszaút... ezt lenne jó belátni.
A tiki-taka is addig volt jó, ameddig túlzásba nem csapott át a dolog. És ennek ellenére már a kezdetek kezdetén is megfogta ezt a taktikát a Chelsea, csak a szerencsén múlt, hogy mi kerültünk a döntőbe.
Innentől kezdve nem a rendszer a hibás azért ha a Bayern-t vagy a Barca-t legyőzik, hanem az aktuális edző, aki nem volt képes váltani. Tata nálunk jól csinálta, hogy próbált kicsit más irányba is elindulni - attól függetlenül, hogy összességében nem tartom alkalmasnak arra, hogy a Barca edzője legyen hosszabb távon. Attól, hogy 1-1 meccsen más taktikával játszol, még nem árulod el a játékfelfogásod. És erről már beszéltem fentebb...