Ezek közül egyik sem ért 11-est.
whitecule írta:De ha ennyire a játékvezetést vizsgáljuk, akkor ne hagyjuk ki, hogy a Madrid egyetlen gólját megelőzően a gólpasszt Isco lesről adta, vagy hogy a Granada gólja tök szabályos volt az elején.
Én mondjuk itt megvédeném a partjelzőt. Pont a másik oldalon állt, ezért nem láthatta tisztán az esetet. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy én még a visszajátszásokból sem tudnám határozottan megmondani, hogy les volt-e vagy sem.
Persze a Granada szabályos góljának elvétele nem vet rá túl jó fényt, nem hiszem el, hogy ilyen szinten ezt be tudta nézni.
kanty írta:A Ronaldo-témához:
“Soha nem okozott gondot megbirkóznom nagy egóval rendelkező emberekkel. Elég ha Cristianóra gondolok, akit számtalanszor láttunk a tükör előtt állni, ahogy ott csodálta magát. De ez a fajta hiúság nekem tetszett. A többiek szinte mindig alsógatyákkal, cipőkkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg ilyenkor” – mesélt SAF.
Számomra - emberileg - ezért komolyan vehetetlen a portugál, amellett, hogy a játékáért sem rajongok.
Ez meg tipikus Ronaldo.
visca el barca írta:cuncusnak hogy nem fújtak semmit? játszott egyáltalán?
Szomorú, ha a világ állítólag második legjobb játékosa csak tizikkel tud kiemelkedni. Ma sem volt jó meccse - ahogy azt a kommentekből leszűrtem, mert nem láttam az egész meccset.
Pont ezért tartom már néha-néha Neymart a második legjobb játékosnak, mert ő nem tűnik el a fontos meccseken és mostanában mentalitásban is veri CR-t.