Alapvetően nem vagyok a híve ezeknek az életre szóló szerződéseknek, mert az életviszonyok, sportszakmai elképzelések és a teljesítmény nem feltétlenül jósolható dolgok, pláne nem egyszerre, ráadásul nem egészséges egy kétoldalú jogviszonyban az egyik fél kezébe helyezni az irányítást, de az is igaz, hogy abszolút egyénfüggő, hogy egy ilyen helyzetet ki és hogyan kezel. Na, Ininél emiatt nem aggódom túlzottan a szerződés hossza miatt sem. Ő szerintem érzi majd, ha már nem megy úgy, ahogy kéne, és nem lesz terhére a csapatnak.
Igazi klublegenda, nem mellesleg az egyik kedvenc játékosom, szóval én örülök neki, hogy végül hosszabbít.
(Amúgy gyanús, hogy megvárta a bizalmatlansági szavazás eredményét, ezzel is bizonytalan helyzetet teremtve, ami az embereket a bizalom megvonása felé lökdöshette, de mivel nem jött be, hosszabbít, mint ahogy egyébként is tette volna. Kicsit off, de azért az kijelenthető, hogy Bartomeu nyerésre áll, akkor is, ha a másik nagy "csatája" Messivel még nem dőlt el.)