Kralo írta:Miki!
Nézd végig a vitát, hogyan kezdődött, hogy alakult, mire mi volt a reakció.
A baj, hogy te az egészet úgy érzékeled, hogy csakis Vettelt szeretnénk lejáratni.
A lényeg:
ozsimiki írta:Kralo írta:TO volt, 3 pont miatt, 80 pontos előnynél!!
Ilyen TO-t Schumi óta nem éltünk meg. Szégyen ez a Red Bullra nézve.
Szerintem szégyen akkor lett volna ha futam közben mondják ezt. Utolsó körben miért kockáztassák a megnyugtató előnyt?
Később pedig jön a nyilatkozat, hogy nem csak az utolsó körben szóltak oda Webbernek, hanem már 5-6 körrel a vége előtt!
Tehát most, akkor szégyen vagy nem szégyen? Úgy érzem ezen a szón akadtál le a leginkább.
Nyilatkozatot én magam is írtam, és azt a hszemet elolvastad normálisan? Már akkor is írtam,h ha 5-6 körrel előtte rászóltak, az nekem sem tetszik. Nem felületesen kellene olvasni. Ettől függetlenül szégyennek nem tartom, de ha már annak akarjuk nevezni, akkor Aloé is az volt. Ott helycsere is történt,és a futam dőlt el így.
Hami vs Vettel, Hami vs Alonso
előbbinél Vettel ennyit tudott csak, Ő véletlenül sem tudta/döntött úgy,hogy akkor bejön a boxba,és letudja ott, okosan. Utóbbinál már kihangsúlyozod,h mekkora esze volt Alonsonak,h hagyta elmenni Hamiltont és nem harcolt vele nagyot, mert tudta,h utána úgy is jobban fog tapadni.
Vettel nyilatkozta valóban,h próbálkozott de nem ment, ezért inkább bevállalta a taktika módisítását. Ez nem mond ellent amit én írtam, szerintem nem is rizikózott ha simán nem tudta lenyomni, ezért döntött okosan a taktika váltással.
Szóval Alonsonál világbajnokhoz méltó,hogy hagyta Hamit elmenni, Vettelnél miért nem az, ha felhagyott a támadásokkal,és letudta okosba?
Vettel nem gép, hibázik, hibázott Kanadában. Itt semmit sem hibázott véleményem szerint, ellentétben a csapattal.
Az,h meggyőzni kellene, elég nagy butaság, láttam a csapatutasítást, ezek után leírtam,h miért hozhatták, ami nem jelenti azt,h tetszik, valamint,h Vettel ha már elcseszték a versenyét, okosan versenyzett utána.
Következetlen vagyok valóban.
