Barcaman1993 írta:
Már megbocsáss, de amiket leírtál, azokat a nyár folyamán kis milliószor átbeszéltük (igen velem). Én elmondtam az én véleményemet, Te elmondtad a tiédet. Uram bocsáss, hogy nem kötök bele állandóan ugyanazokba a mondataidba, amit állandóan leírsz.
És amit írtam annak a lényege az volt, amit már kismilliószor is leírtam a nyáron, de VEB-et is idevehetem, mert ő is megtette, hogy unalmas a mindennapi sírás, ill. a csapat folyamatos lehúzása. Komolyan már a falra tudnék mászni, hogy minden második hozzászólás arról szól, hogy nem nyerünk semmit az elkövetkezendő 2 évben, a játékunk katasztrófa lesz, a védelmet már nem is merem írni, mert amit Mathieu meg Vermaelen kap, az mindennek a teteje. És ismétlem bocs, hogy nem mentem bele a védelem, meg a kp. elemzésébe, de már megtettem párszor... Már nekem is unalmas.
Azt írod, hogy majd ha érdemben is hozzászólok... Egyszer sztem elég mélyen kitárgyaltuk a dolgot. A védelmet azzal elintézted, hogy a Montoya-Bartra duónak a kezdőben a helye, hisz ez a legerősebb csapatunk. Nem megyek bele újra ebbe a témába, mert fölösleges, de én kiálltam Alves mellett, Piqué mellett stb. De látom, hogy én voltam akkor is a hülye, hiszen egyértelmű, hogy Montoya és Bartra is a kezdő tagjai lesznek egész évben. És ez csak egy dolog. De ismétlem magam, nem megyek bele újra, mert ugyanazokat a köröket futjuk. De igen igazad van, érdemlegesen nem szóltam hozzá.
Azt meg, hogy nem indoklod meg a véleményedet azt nem általánosságban írtam, hanem az intelligenciás dologra.
Eddig 2 emberrel sikerült összevesznem a fórumon veled együtt. Nekem nem úgy tűnik, hogy a többiekkel nem tudnék normálisan beszélgetni. De veled is tudnék, csak olyan szélsőségesen adod elő a dolgokat, hogy ezzel nehéz mit kezdeni.