2010.11.08. 09:02:40
Előre bocsátom, hogy nem akarom elkezdeni a Mourinho vs Pep „konfliktust”, ha már úgy látom lezárult ez a vita, csak kifejteném érzéseimet ezzel a témával kapcsolatban!Teljesen szubjektív érvek vannak mellettük, ellenük!Mourinho akárki akármit mond, remek edző, nagyon jól hat a játékosokra, remekül tud sakkozni, s mindenki ellen felkészül!Lehet vannak kicsapongásai, de ilyen emberkékre is szükség van, s színesítik a palettát!Senki nem veheti el egyik edzőtől sem az eredményeit, s alapvetően ez minősíti egy edző munkáját!Pep szintén nagyon jól motiválja a srácokat, s abban is érzem a fejlődést, hogy belenyúl a meccsbe!Illetve hál istennek nem minden meccsen 4-3-3ban játszunk, hanem az ellenfélhez igazodva játszunk!Sokszor témába kerül, hogy Iniesta nem balszélső csatár, s ilyenkor jön egy kisebb felzúdulás, amit nem érzek jogosnak, mert lehet nem olyan hatékony így a támadásban, de nem is csatárt játszik, hanem átalakulunk 4-4-2be vagy 3-5-2!Ami kifejezetten jó, mert „kiismerhetetlen” a csapat ettől!Az is teljesen szubjektív kinek mi a „nézhető” illetve „nézhetetlen” foci!Én még mindig azt mondom, hogy akármilyen körülmények közt is, de az Inter fordított ellenünk és nyert 3-1re innentől „rutinból” le kellett hozzák a meccset, s tökéletesen felépített 3 soros védelemmel meg is oldották!Mi az ha nem dicséret, hogy 90 perc alatt egy Pique gól és szinte más semmi (ok Bojan gólja, de nem éreztem, hogy megérdemeltük volna, hogy továbbjussunk), s ez az Internek volt köszönhető, mert nagyon szervezetten jól játszottak!Tartottam volna egy közvélemény kutatást, hogy mikor vezettünk 1:0ra idegenben ki mondta volna, hogy kiesünk!!!!!
Sokan már leírták, s felesleges is újra beböknöm az eredményeit a portugálnak, de azért a Seria A rohadtul nem könnyű megnyerni, s hát triplázni kifejezetten hatalmas fegyvertény!Nézzétek meg Benítezzel mit alkot az Inter, pedig csak a Parmaból vettek egy játékost, s senkit nem adtak el, sőt van egy Coutinhojuk is most már, s hol vannak most?????
Az is butaság szerintem, hogy van 2 csapat meg 18 töltelék a La Ligában!Olyan erős a 2 top csapat kerete, hogy ellenük 1-1 meccsre jó lehet egy Valencia vagy Sevilla, de hosszútávon nem tudják olyan szorgosan gyűjteni a pontokat!De ettől függetlenül idegenben bárki ellen nehéz játszani, legyen az a Santander vagy a Real Madrid!Mindig is ökörségnek tartottam, mikor valaki azt várja el a csapattól, hogy mondjuk egy alsóbb házi csapat ellen parádézva rúgjon 12 gólt!Van egy ellenfél is, aki képességeinek megfelelően próbál játszani (főleg ellenünk)!
Összességében mindenben lehet hibát találni, s az például teljesen igaz, hogy soha semmiről nem lehet azt írni, hogy a legjobb (ezt zsírosdeszka írta, s jó meglátás)!Mourinhonak és Pepnek is vannak hibái előnyei, de csak a rossz dolgokra rávilágítani, nem túl „sportszerű”!
Igazolásokról meg csak, annyit, hogy lehet Pep kérte XY-t de a felséges nagyra becsült Laporta fizette ki az összegeket……..Lehetetlen összehasonlítani a 2 edzőt, de akár a többit is, mint ahogy csapatokat is!Sokak szerint a mostani a világ legerősebb csapata, mondjuk én a Dream Teamet tartom a legnagyobbnak, mert hát rajtuk nőttem fel, s egy akkor sokkal kiegyenlítettebb bajnokságot nyertek zsinórban 2 pontos rendszerben!Vagy akár a Kocsis féle Barca, meg Kubala s sorolhatnám!Meg ki a jobb játékos, már abban is megoszlik az ember, hogy adott évben ki a legjobb hát még ha a régi nagy zsugásokra gondolunk!Maradona vagy Messi, Kocsis vagy Kempes, Pelé vagy Ronaldo, hát aki ezekből tud dönteni…..örüljünk hogy látjuk mint a Real-t mind saját csapatunkat, mert ezen a szinten mindkettő kiemelkedő játékot produkál!