Barca Igazolások
Amúgy ez a vezetőség teljesen fogalmatlan. Nincs még egy klub, amelyik ennyit képes lenne fizetni egy Claudio Bravoért, full hülyének nézik a vezetőket, és még hagyják is. Ha komolyan több, mint tízmillát adunk érte, Madridba besírnak majd a röhögéstől.
"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
Számított itt rá valaki, hogy ennyire pocsék szezonunk lesz? Hogy Martino egy évet fog itt tölteni és az addig mozdíthatatlan Xavi és Messi esetleges leépítése napirendi pontra fog kerülni? Sok minden történt ebben az évben. Zubizareta-t és a csapatát ki nem állhatom, de ezt nem kellene a hajukra kenni, kivételesen csináltak valami értelmeset. A baromság az, hogy hoznának még egy kapust, több, mint 10 millióért. Minek? Olyan kéne, aki már inkább megy ki a játékból, mint aki most ért fel a csúcsra. Ter Stegent segíteni, és ha gáz van, beállni. Hatalmas baromságnak tartom, hogy kéne ide Bravo ennyiért.crixus írta:Én egy dolgot tudok még elképzelni a Bravo-üggyel kapcsolatban, ami mentesítheti kicsit (nem teljesen) a vezetőséget. Valdes távozása már tény volt tavaly nyáron is, így gyorsan kellett lépni. Ter Stegennel megegyeztek, aki tehetséges kapus, jó igazolás. Lucho viszont később érkezett, neki más elképzelése volt a kapuposztot illetően. Így annak érdekében, hogy meglegyen Lucho kívánsága és Ter Stegen-t se pazaroljuk el (ideiglenesen), így jön Bravo is a képbe... Vagy épp jelenleg is ütközőpont a kapuskérdés Lucho és Zubizarreta között... Aminek sajnos a klub látja kárát, mert egy "mezei szurkoló" is látja, hogy ez így nem lesz jó, mert sok pénz megy el kapusra, pedig máshova égetőbb lenne az igazolás...
Megint csak gratulálni tudok Zubinak és a vezetőknek.
Bezzeg védőnk még mindig nincsen. Ennyi hülyét egy helyen dolgozni... Benatia-ért rég le kellett volna csengetni a zsét. Erre szarakodunk itt egy cserekapussal...
Football, bloody hell. /SAF/
Én egy dolgot tudok még elképzelni a Bravo-üggyel kapcsolatban, ami mentesítheti kicsit (nem teljesen
) a vezetőséget. Valdes távozása már tény volt tavaly nyáron is, így gyorsan kellett lépni. Ter Stegennel megegyeztek, aki tehetséges kapus, jó igazolás. Lucho viszont később érkezett, neki más elképzelése volt a kapuposztot illetően. Így annak érdekében, hogy meglegyen Lucho kívánsága és Ter Stegen-t se pazaroljuk el (ideiglenesen), így jön Bravo is a képbe... Vagy épp jelenleg is ütközőpont a kapuskérdés Lucho és Zubizarreta között... Aminek sajnos a klub látja kárát, mert egy "mezei szurkoló" is látja, hogy ez így nem lesz jó, mert sok pénz megy el kapusra, pedig máshova égetőbb lenne az igazolás...
Megint csak gratulálni tudok Zubinak és a vezetőknek.

Röhej komolyan mondom.... Ingyen lehetett volna hozni egy hasonló képességű kapust. De nem nekünk Bravo kell....
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8576
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Igen, végy egy jó kapust. Idehoztuk a világ egyik legnagyobb kapustehetségét, akinek pont arra lenne szüksége, hogy megkapja a bizalmat és ne ültessék le a padra 7 meccs után, ne kelljen versenyeznie egy másik játékossal. Inkább az kellene hogy segítsen neki beilleszkedni, felvenni a fonalat. Ahogy például De Gea-t se tették ki az első elég gyenge szezonja után és meg is lett az eredménye.horybazs írta:nem az volt Luis Enrique nyilatkozata hogy 7 meccsenként cseréli a kapusait!?? Egy idényben ha sokáig eljutsz a sorozatokban akkor 50 tétmeccs van! A foci alaptörvénye meg az "hogy végy egy jó kapust!! Mik ezek a kommentek hogy fölösleges pénzkidobás?????
1, azért van mezszponzor, hogy értelmes dolgokra költsük a pénzt,.
És nagyon jól írod. Értelmes dolgokra kell költeni a pénzt. Nem 10+ milliót kiadni egy olyan kapusra, aki nem is indokolt és sokkal égetőbb feladatok lennének. Mondjuk a védelem reformálása. Másrészt ne hidd, hogy olyan pénzek jönnek be mezszponzorból, hogy bármilyen igazolást is fedezzünk belőle.
Nem vagyunk gazdasági igazgatók, de 3-4 millión buktak el olyan igazolások, amik szükségesek lettek volna. És mást se hallottunk, hogy adósság van, nincs pénz igazolásra. Ennek fényében nézd már mit művelnek.horybazs írta:2 úgy kommentelitek hogy így meg úgy pénzkidobás, mintha a pénzügyi vagy gazdasági igazgatók lennétek!!
Pinto sokáig tökéletes második számú kapus volt, de 38 évesen ne várjunk tőle csodát. Egy Caballero tökéletes lett volna. Olcsó, itt akar játszani, rutinos, elfogadja a padot és nem egy fogalmatlan játékos, bátran rá lehetett volna bízni a kupameccseket, sőt.horybazs írta:Szurkolói szemmel örüljünk hogy lesz 2 jó kapus is, a pénzügyeket meg hagyjuk az okosokra (meg aki ebben a pozícióban van a klubnál) Hiába Ter Stegen, a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell! Nem lehet a végtelenségig vészmegoldás Pintókkal élni!!! Komolyan nem értem hogy ellenezheti bárki Claudio Bravo érkezését......
A mai modern labdarúgásban pedig nem két minőségi kapus, hanem legalább három minőségi hátvéd kell.
Viszont aki azt mondja, hogy Marquinhos=Mangala az el van kicsit tévedve. A francia egyelőre bőven a brazil előtt jár minden tekintetben, s nagy valószínűséggel ez túl sokat nem is fog változni, de ez még a jövő zenéje. Nem nagyon tudnék a 25-26 év alatti korosztályból nála jobbat mondani (igen, még az aranylabda-várományos Varane sem) és már nem csak egy tehetség.
Forca Barca!!!!
-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Keveslem ezt a 15 milliót Bravóért. 21 millió + Tello + Oier játékjogának 89,73%-a + 3 barátságos meccs + egy Iniesta által aláírt mez + Messi adóügyi tanácsadója + egy fél edzőközpont... Ez korrektebb lenne.
35-40-et is simán kiadnék a srácért, vele és Bartrával (aztán esetleg Bagnackkal) jó pár évre meg lennének oldva a középhátvéd posztjával kapcsolatos problémáink.
Mondjuk Adriano meg Maxwell nem volt olyan nagy üzlet, mint Mangala lenne, értem ezt főleg az érte fizetendő összegre. De el nem tudom mondani, mennyire örülnék, ha egyik nap hirtelen bejelentenék Mangala leigazolását.palesz77 írta:Én azon se csodálkoznék, ha egyszer csak robbanna a bomba, hogy leigazoltuk a példa kedvéért Mangalát mondjuk, volt már ilyenre precedens.

nálam senki nem minősítette jobban a béka s.... alá a Barca Zubi féle balfácánokat, de azért egy dologgal vitatkoznék: Mathieu fikázása. szerintem igenis egy kifejezetten jó középső (szélső) védő, erős, magas kellően gyors és tapasztalt, és jól lép fel a támadásokkal! ajánlom emlékeitekbe , hogy tették taccsra Alveséket egy emlékezetes bajnokin azt hiszem tavaly(?) és elérhető áron meg is szerezhető (szemben a Thiagó S, Hummels,...stb álmodozásokkal)
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Hát ezt a 12 milliót is sokallom. Oiert remélem belevonjuk, bár hogy ő aztán mennyit fog csökkenteni azt nem tudom. Így 11,3 millió lesz..?
Arra is kíváncsi vagyok, hogy most ki hogy fog védeni.. Másoljuk a Madridot, hogy ligában MatS, kupában meg Bl-ben meg Bravo, hátha így leesik egy Bl majd nekünk is? Érdekes mindenesetre, nagyon kíváncsi vagyok ezt hogy oldja meg LE..
Villáért kapunk idén is pénzt ugye jól tudom? Plusz ha megy New Yorkba, azt is mi kapjuk, vagy legalábbis egy jó részét nem? Ilyen rémlik nekem.. Csak mert akkor mondjuk ha kapunk egy 5 milliót emiatt, akkor az olyan, mintha csak 7 millió lett volna Bravo. Legalábbis idei kassza szempontjából. Sajnos még így sem lett elfogadhatóbb a tény, hogy 2 számjegyű összeget adtunk egy második számú kapusért..
Ezek után viszont ha megy majd a tökölődés, meg a garasoskodás a középső védő igazolásnál, akkor kijelenthetjük, hogy ez minden idők legszánalmasabb elnöksége/vezetősége. El se hiszem őket komolyan mondom..

Azt még a Barca B-nél csinálta csak, de Romanál meg Celtánál se cserélgette tudtommal 7 meccsenként a kapusokat..horybazs írta:nem az volt Luis Enrique nyilatkozata hogy 7 meccsenként cseréli a kapusait!??
Mondhattam volna Hummelst is, Verthongent, Suboticet, akárkit, akiről mostanában nem pletykálnak.. Direkt írtam, hogy Mangala csak egy példa. A bombát meg nem feltétlen arra értettem, hogy hiperszupersztár jön, hanem hogy leigazoltunk valakit..Tobias88 írta:Mangala 40 millió és Marquinhos szint, ő sem világsztár.palesz77 írta:Én azon se csodálkoznék, ha egyszer csak robbanna a bomba, hogy leigazoltuk a példa kedvéért Mangalát mondjuk, volt már ilyenre precedens.
7 meccsenként anno még a b csapatban váltogatta a kapusait, sehol máshol.visca el barca írta:dehogy kell. hány top klubot tudsz mondani ahol két minőségi kapus van?horybazs írta:a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell!
az meg hogy 7 meccsenként váltják majd egymást a világ legnagyobb baromsága. remélem még sok ilyen idióta ötlete lesz
Nálam amúgy nem Bravo lenne a második kapus, de ha 10 alatt elhozzuk akkor rendbe van.

A Madridon kívül egy sem. Van általában egy jó, meg egy viszonylag jobb idősebb.visca el barca írta:dehogy kell. hány top klubot tudsz mondani ahol két minőségi kapus van?horybazs írta:a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell!
az meg hogy 7 meccsenként váltják majd egymást a világ legnagyobb baromsága. remélem még sok ilyen idióta ötlete lesz
De igazából ez a Tellot ebbe az üzletbe belevenni dolog az ami nagyon baromság lenne. Belőle lehetne pénz!

Nem Bravo érkezésével van a gond, hanem az árával, már amennyiben igazak a hírek, hogy 12-15M-t fizet érte a Barca.horybazs írta: ...
Szurkolói szemmel örüljünk hogy lesz 2 jó kapus is, a pénzügyeket meg hagyjuk az okosokra (meg aki ebben a pozícióban van a klubnál) Hiába Ter Stegen, a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell! Nem lehet a végtelenségig vészmegoldás Pintókkal élni!!! Komolyan nem értem hogy ellenezheti bárki Claudio Bravo érkezését......
Ugyanakkor egy (kettő?) klasszis khv-ért meg nem hajlandó kifizetni a management 30-40 millió eurót.
Skótok voltunk 2012-ben (Thigo Silva), 2013-ban (David Luiz) és eddig úgy tűnik 2014-ben is (Luiz PSG). Amennyiben Mathieu az egyik legfontosabb átigazolási célpont, akkor nincs miről beszélni.
Bartomeu azt mondta, hogy alapvető változások lesznek, amelyek minden csapatrészt érintenek majd.
Jó lenne, ha ez ésszerűséggel és minőséggel is párosulna.
A Real Madrid legyőzéséhez nem kell pluszmotiváció. Főleg nem egy barcelonai játékosnak!
"Lionel Messi"
"Lionel Messi"
nem szabad elfelejteni hogy lehet hogy jövőre nem igazolhatunk, és Pinto benne volt már a korban.Lehet, hogy nem volt a legstabilabb Pinto sokszor, de 1 évig még simán marasztalhatták volna.

Nem ellenzem, ha megvesszük Benatia-t és Marquinhos-t és még Reus is érkezik Pedro távozásával. Csak épp ez az, hogy nem marad majd pénz mert 10 milliót kiadtunk egy második számú kapusra. Ugyan úgy ellenezném idehozni Aguero-t, Ronaldo-t és Falcao-t is, ha ez mellet nem lesz 4 középhátvédünk aki képes is játszani ott. (idén 2 volt, Masche alacsony, Puyol meg sérült)horybazs írta:Hiába Ter Stegen, a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell! Nem lehet a végtelenségig vészmegoldás Pintókkal élni!!! Komolyan nem értem hogy ellenezheti bárki Claudio Bravo érkezését......
94:39 6 - 1
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
dehogy kell. hány top klubot tudsz mondani ahol két minőségi kapus van?horybazs írta:a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell!
az meg hogy 7 meccsenként váltják majd egymást a világ legnagyobb baromsága. remélem még sok ilyen idióta ötlete lesz

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

nem az volt Luis Enrique nyilatkozata hogy 7 meccsenként cseréli a kapusait!?? Egy idényben ha sokáig eljutsz a sorozatokban akkor 50 tétmeccs van! A foci alaptörvénye meg az "hogy végy egy jó kapust!! Mik ezek a kommentek hogy fölösleges pénzkidobás?????
1, azért van mezszponzor, hogy értelmes dolgokra költsük a pénzt,
2 úgy kommentelitek hogy így meg úgy pénzkidobás, mintha a pénzügyi vagy gazdasági igazgatók lennétek!!
Szurkolói szemmel örüljünk hogy lesz 2 jó kapus is, a pénzügyeket meg hagyjuk az okosokra (meg aki ebben a pozícióban van a klubnál) Hiába Ter Stegen, a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell! Nem lehet a végtelenségig vészmegoldás Pintókkal élni!!! Komolyan nem értem hogy ellenezheti bárki Claudio Bravo érkezését......
1, azért van mezszponzor, hogy értelmes dolgokra költsük a pénzt,
2 úgy kommentelitek hogy így meg úgy pénzkidobás, mintha a pénzügyi vagy gazdasági igazgatók lennétek!!
Szurkolói szemmel örüljünk hogy lesz 2 jó kapus is, a pénzügyeket meg hagyjuk az okosokra (meg aki ebben a pozícióban van a klubnál) Hiába Ter Stegen, a mai modern labdarúgásban igenis 2 db jó kapus is kell! Nem lehet a végtelenségig vészmegoldás Pintókkal élni!!! Komolyan nem értem hogy ellenezheti bárki Claudio Bravo érkezését......
"A dicséretekkel nem sokra mész, ellenben a pofonok, amiket kapsz, jó útra téríthetnek. A kritikák nem befolyásolhatnak negatívan, csakis arra használhatod őket, hogy fejlődjél." Dani Alves
- Nervo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 536
- Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
- Tartózkodási hely: Home, Workplace.
Miért? Egy Llorente féle játékos az jobb szerinted?kristop írta: jó, mondjuk nem nagyon lehet mindenkinek megfelelni, nekem (és szerintem még sokaknak is) meg pont az lenne a bajunk, ha jackson martinez, dzeko, cavani nevek merülnének fel.
FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.

jó, mondjuk nem nagyon lehet mindenkinek megfelelni, nekem (és szerintem még sokaknak is) meg pont az lenne a bajunk, ha jackson martinez, dzeko, cavani nevek merülnének fel.Nervo írta:Llorentén én is meglepődtem hogy egyáltalán felmerült a neve a vezetőség listáján. Ilyenek mint Jackson Martínez, Dzeko, Cavani...stb.stb még csak pletyka szinten sem kerültek szóba, nem nekik pont ilyen Llorenték kellenek. Szomorú. Ha LE és a vezetőség tényleg ilyen emberekbe gondolkodik, akkor a következő szezon is bukta lesz várhatóan.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
- Nervo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 536
- Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
- Tartózkodási hely: Home, Workplace.
Llorentén én is meglepődtem hogy egyáltalán felmerült a neve a vezetőség listáján. Ilyenek mint Jackson Martínez, Dzeko, Cavani...stb.stb még csak pletyka szinten sem kerültek szóba, nem nekik pont ilyen Llorenték kellenek.zsoltfree írta: Más posztokat pedig ne is említsek. Llorrente? Előttem vannak azok a meccsek amikor nem bírtunk betalálni és jöttek az idegesítő döntetlenek és vereségek. Na én pont Llorrentében nem látok semmit, ami majd ezekre a szitukra megoldás lehetne.

FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.

12 millió Bravo-ért? Vicc. És majd ha veszünk egy védőt jön majd hogy nincs pénzünk másikra... De 2. számú kapus az kell annyi pénzért, amennyiért kapus sem nagyon szokott átigazolni...
Csak hogy értsétek, ha ennyiért megvennénk Bravot, a 9. LEGDRÁGÁBB KAPUS LENNE A VILÁGON!
Amúgy lehet nem a vezetőség a hibás kapus ügyben, hanem megadják Luis Enrique-nek azt ami jár neki, a keret összeállítás jogát. Ter Stegen már előre meg lett véve, de LE lehet hogy alapban nem őt vette volna. Csak remélni tudom, hogy Reus - Marquinhos - Benatia 3as benne van a terveiben a mesternek és esetleg még Yaya Toureban is gondolkozik
A Santosi 3 kölök akire pénzt tettünk le azok pár év múlva is beérhetnek simán, Thiago Silva se 20 évesen lett világklasszis...

Mangala 40 millió és Marquinhos szint, ő sem világsztár.palesz77 írta:Én azon se csodálkoznék, ha egyszer csak robbanna a bomba, hogy leigazoltuk a példa kedvéért Mangalát mondjuk, volt már ilyenre precedens.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Tobias88 2014.05.29. 18:34:42-kor.
94:39 6 - 1
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Abszolút egyetértek. Ez a kérdés a fontossági sorrendben valahol a végén kullog. Először a lényeges dolgokkal kéne foglalkozni, második számú kapust kis túlzással augusztus 30.-án is ráérünk igazolni. Azt meg nagyon remélem, hogy nem szánunk 10 milliónál többet egy 31 éves kapusra, aki minden bizonnyal Pinto szerepkörét venné át, mert ez szerintem viccnek is rossz.Chino írta:Én egyszerűen azon vagyok kiakadva, hogy egy második számú kapust jobban kergetünk, mint hátvédet, ami a legkényesebb és legfontosabb szegmens. Ráadásul egy olyat, aki nem biztos, hogy kapásból elviselné a padot. Legalábbis az alapján, hogy egy BL szereplése esélyes csapat kapitánya és a chilei válogatott kapusa. Na most ő idejönne egy 22 éves kapustehetség mögé, ráadásul 15 millió körül. Pont ez a poszt, ahol nincs szükség versenyhelyzetre, főleg most Ter Stegen érkezésével. Nem hiszem, hogy jót tenne neki.

Lehet, hogy nem volt a legstabilabb Pinto sokszor, de 1 évig még simán marasztalhatták volna.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8576
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én egyszerűen azon vagyok kiakadva, hogy egy második számú kapust jobban kergetünk, mint hátvédet, ami a legkényesebb és legfontosabb szegmens. Ráadásul egy olyat, aki nem biztos, hogy kapásból elviselné a padot. Legalábbis az alapján, hogy egy BL szereplése esélyes csapat kapitánya és a chilei válogatott kapusa. Na most ő idejönne egy 22 éves kapustehetség mögé, ráadásul 15 millió körül. Pont ez a poszt, ahol nincs szükség versenyhelyzetre, főleg most Ter Stegen érkezésével. Nem hiszem, hogy jót tenne neki.
A védőproblémát pedig félmegoldásokkal akarják megoldani. Mathieu meg Fazio!? Pontosan klasszis védőre lenne szükségünk. Oda kellene a versenyhelyzet. Ha egy cserekapus(?)ért kiadunk 10+ milliót nem vagyunk képesek letenni 30-40 milliót egy minőségi kh-ért!? Vicc. Inkább veszünk 15-ért egy Mathieu-t. Gratula. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy ha meg is szerezzük Marquinhost ugyanaz lesz vele, mint Songgal. Amikor idejött vele is úgy kampányoltak, hogy vkp-ként és védőként is bevethető. Láttuk mi lett. Nemhogy egy távozót pótolnánk posztra (Alves), hanem veszünk egy félmegoldást. Ez annyira jellemző.
És a tetejébe jön a duma, hogy még a vb előtt le akarják zárni az igazolásokat. Jó úton haladnak.
Én se vagyok híve annak, hogy szórjuk a pénzt, de ha eredmények kellenek és a vezetőség is bevallotta, hogy változások kellenek a keretben, akkor ideje lenne megtenni a lépéseket.
Csak abban tudok reménykedni, hogy a háttérben már alakulnak a dolgok és a tegnapi gyűlésen nagyjából tisztázták a dolgokat, úgyhogy van valami tisztább kép és beindul a gépezet.
Ahhoz képest, hogy a vb előtt le akarják zárni az igazolásokat eddig jött egy kapus, aki kb fél éve le van zsírozva + egy 17 éves srác a B-be, aki szintén el van intézve pár hónapja. (+a két kölcsönadott)
Amitől viszont jobban tartok, hogy vagy B vagy félmegoldásokkal intézik a dolgokat. Középre jön egy Mathieu-féle fantasztikum, Alves helyét megoldják Montoyaval és Adrianoval középre vagy előre meg hoznak egy felesleges/nem feltétlenül szükséges bombaigazolást, hogy a seggük biztos legyen a székben. Ezt mind azzal együtt, hogy valószínűleg két évre előre kellene gondolkodni.
Lehet, hogy türelmetlen és túlságosan borúlátó vagyok, de félek, hogy vissza fogjuk sírni mi a Gaspar-korszakot, ennek a dilettáns vezetőségnek köszönhetően és nem lesz egy új Antic-unk.

A Goal.com azt írja, hogy 9M-t fizet a Barca, de ez az összeg 12M-ra is felmehet.Varatrix írta:Bravo elméletileg akár órákra van a Barcától. A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, Claudioval teljes a megegyezés, és 95%-ban megállapodtak a Sociedaddal. A szokásos "apróságok" hiányozhatnak, mint az aláírás.![]()
Az áráról egyenlőre semmi.
Mundo
A Real Madrid legyőzéséhez nem kell pluszmotiváció. Főleg nem egy barcelonai játékosnak!
"Lionel Messi"
"Lionel Messi"
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Bravo elméletileg akár órákra van a Barcától. A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, Claudioval teljes a megegyezés, és 95%-ban megállapodtak a Sociedaddal. A szokásos "apróságok" hiányozhatnak, mint az aláírás.
Az áráról egyenlőre semmi.
Mundo

Az áráról egyenlőre semmi.
Mundo
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar