Setién: “Valószínűleg Messinek is pihennie kell, de nagyon szoros volt az állás”

A Barcelona legyőzte a Valladolid együttesét tegnap este Arturo Vidal góljával 1-0 arányban, viszont a mutatott játék most is hagyott kívánnivalót maga után, Quique Setién pedig újfent kereshette a magyarázatot a mérkőzést követően. A katalánok edzője megerősítette, hogy igyekszik pihenőidőt biztosítani Lionel Messinek – aki tegnap idei huszadik(!) gólpasszát osztotta…

Setién: “Nem tűnik nehezebbnek a Liga megnyerése, mint néhány hónappal ezelőtt”

Quique Setién megtartotta a Real Valladolid elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyben többek között beszélt a Bajnokok Ligája sorsolásáról, a bajnokság esetleges megnyeréséről és a hiányosságokról is, amely az újraindulást követően jellemzik a csapatot. Bajnokok Ligája sorsolás "Nem voltak különösebb várakozásaim a sorsolással kapcsolatban. Egyelőre csak a Napoli elleni mérkőzésre kell…

Setién: “Nem játszottunk jól”

Quique Setién szerint az Espanyol elleni 1-0-ás győzelem során csapata a minimumot hozta csak. A három pont szükséges volt ahhoz, hogy életben tartsák a bajnoki címről szőtt - de már egyre távolodó - álmokat, ráadásul a győzelem megpecsételte a városi rivális sorsát is: már matematikai esélyük sincs az első osztályban…

Setién: “Ha nyerünk, akkor sem mi küldjük az Espanyolt a másodosztályba”

Quique Setién megtartotta az Espanyol elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. A szakember többek között a Villarreal elleni győzelemről, Bartomeu szavairól és Antoine Griezmann nagyszerű teljesítményéről is beszélt. A Villarreal elleni siker "Nagyon boldogok vagyunk. Az eredmények mellett az érzések is fontosak. A Villarreal elleni győzelem többet jelent, mint három pont. Jobban…

Bartomeu: “Nem gondolok a lemondásra”

Az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a RAC1 'El món' című műsorának volt vendége. Kifejtette álláspontját többek között Messi szerződés hosszabbításáról, a Setién távozásáról szóló pletykákról, de a VAR-ral kapcsolatban is elmondta véleményét. Lemondás: "Nem gondolok a lemondásra. Épp ellenkezőleg: még keményebben fogok dolgozni." Barçagate: "A PricewaterhouseCoopers által végzett…

Setién: “Egyre kevésbé értem a videóbírót”

Quique Setién szerint is nagyon jól teljesített a csapata vasárnap este a Villarreal vendégeként a LaLiga 34. fordulójában. Dicsérte a Griezmann, Luis Suárez, Messi támadóhármast, illetve Sergi Roberto játékát is nagyon bíztatónak látta a szakember, nem látszott rajta, hogy sérülés után tért volna vissza. A mérkőzésről "Nagyon jó pillanataink voltak és…

Setién: “Egy percet sem töltök el azzal, hogy elgondolkodjak, mi történhet velem”

A Barcelona a Celta Vigo után az Atlético Madrid elleni rangadón is 2-2-es döntetlent ért el, így a hátralévő mérkőzéseket mindenképpen meg kellene nyernie Setién csapatának, beleértve a holnapi Villarreal elleni találkozót is. A bajnoki tabellán négy pont a Real Madrid előnye a bajnoki trófeáért folytatott küzdelemben, ezért a katalánoknak…

A Griezmann-ügy fokozódik: már nem tabu az eladásáról beszélni

A Barcelona kedden este az Atletico Madridot fogadva 2-2-es döntetlent játszott a Camp Nouban. Antoine Griezmann csak a találkozó legvégén szállt be csereként, de igazán sok ideje már nem volt a bizonyításra. Ahogy az elmúlt meccseken sem. A korábbi - alapvetően gyenge - teljesítményei nyomán kikerült a kezdőcsapatból.  A mérkőzés…

Setién: “Beszélek Griezmannal, de nem kérek tőle bocsánatot”

Újabb pontokat veszített a Barcelona, miután 2-2-es döntetlent játszott a kedd esti Atlético Madrid elleni rangadón. Ez az eredmény egyúttal azt is jelenti, hogyha nyerni tud a Real Madrid a Getafe ellen, akkor négy pontra fog nőni az előnyük a katalánokkal szemben, valamint Quique Setién állása is veszélybe kerülhet, aki…

Setién: “A győzelmek elrejtenek mindent, a vereségek a felszínre hoznak sok dolgot”

A Barcelona szombaton délután a Celta Vigo vendégeként játszott 2-2-es döntetlent, azonban kedden már egy újabb mérkőzés vár a csapatra, az Atletico Madrid fog a Camp Nouba látogatni. Ennek a találkozónak nem csak azért van hatalmas jelentősége, mert egy rangadóról van szó, hanem azért is mert ennek az összecsapásnak a…

Eder Sarabia másodedző és Messiék viszonya a legsúlyosabb

A Celta elleni pontvesztés tette egyértelművé, hogy a játékoskeret és az edzői csapat viszonya korántsem felhőtlen, és sok nézeteltérés, véleménykülönbség van a felek között. A közös munka pedig messze van az olajozott működéstől. Mostanra az is tisztán látszik, hogy a játékosoknak, és elsősorban a keret legfontosabb játékosainak nem főként Setiénnel…

Setién: “Sokkal jobbak voltunk, az első félidőben el kellett volna dönteni”

Ismét magyaráznia kellett a bizonyítványt Quique Setién vezetőedzőnek a Celta elleni 2-2 után, hiszen a döntetlen egy újabb, már sokadik idegenbeli pontvesztést jelentett a szezonban. A Barcelona mestere nem tudott magyarázatot adni az elkeserítő idegenbeli mérlegre; kiemelte, hogy már az első félidőben le kellett volna zánia a meccset a csapatnak,…

Setién: “A klub még nem értesített, hogy Arthur távozna”

A Barcelona kedd este az Athletic Club együttesét fogadta a Camp Nouban. Védekezésben az előző mérkőzéseken is jó volt Setién csapata, hiszen Ter Stegen már öt bajnoki mérkőzés óta nem kapott gólt. Azonban a mezőnyfölény mellett ezúttal gólt is sikerült szerezni. Ivan Rakitic idénybeli első találata három pontot ért. Szombat…

“Ansu és Riqui biztosan kapnak esélyt, hogy többet játsszanak”

Quique Setién azt  elismerte, hogy a Barcelona nem játszott kifogástalanul az Athletic ellen, de keményebb kritikákat azért nem fogalmazott meg. Valamelyest védte Arthurt is, de azt nem tagadta, hogy a brazil nem játszott jól. Sok erőt kívánt a meccs “Nehéz találkozó volt, tudtuk is, hogy nehéz lesz. Most az a…

Quique Setién: “Nem aggódok az átlagéletkor miatt”

A Barcelona péntek este a Sevilla ellen a Ramón Sánchez Pizjuánban a LaLiga 30. fordulójában már az első komolyabb erőpróbán pontokat veszített, de nincs sok idő, hiszen holnap már az Athletic Club látogat a Camp Nouba. A Real Madrid vasárnap a forduló záró mérkőzésén 2-1-re legyőzte a Real Sociedad csapatát,…

Quique Setién: “Nem valószínű, hogy az összes meccsünket meg tudjuk nyerni”

Kedd este a Barcelona a Leganés csapata ellen nyert 2-0-ra a Camp Nouban. Pénteken viszont már egy újabb mérkőzés vár a katalánokra, méghozzá a Sevilla otthonában. A Mallorca vendégeként és a Leganést fogadva belefért, hogy a játékosok csak annyit adjanak ki magukból, amennyi elég a három pont megszerzéséhez, az andalúzók…

Setién: “Griezmann dicséretes munkát végez”

A Leganés elleni 2-0-s győzelem után Quique Setién elismerte a Barcelona mérkőzés eleji nehézségeit a pályán, amit az ellenfél remek védekezésével magyarázott, ezen túl pedig megdicsérte Griezmannt és Ansu Fatit is. A mérkőzés „Tudtam, hogy nehéz lesz. Ha nincs meg a szerencséd a mérkőzés elején, bonyolult lehet, és most az…

Setién: “Nincsenek fix kezdők és cserék”

Szombaton a Barcelona 4-0-ás győzelmet aratott a Mallorca vendégeként, azonban kedden már egy újabb bajnoki mérkőzés vár majd a katalánokra a Leganés ellen. A Barça vezetőedzője, Quique Setién megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol a szakember többek között beszélt a kezdőcsapatban felmerülő változásokról, az első közönség nélküli mérkőzésről a Camp…

Setién: “Jó kezdés volt a sprint elejére”

Nagy vonalakban elégedett volt a Barça Mallorcán mutatott teljesítményével Quique Setién edző, de azért óvatos is volt, elismerte azt is, hogy a Mallorca is tudott veszélyt okozni még 1-0-ás állásnál. A szakvezető külön dicsérte Luis Suárezt, aki szerinte remekül mozgott a visszatérése után, hasonlóképpen volt szép szava az első gólját…

Valverde vs. Setién – ki a jobb a statisztikák alapján?

Az aktuális spanyol ligában két edző is ült a Barcelona edzői székében: az első 19 meccsen Ernesto Valverde, a menesztését követően pedig Quique Setién vette át ezt az egyáltalán nem könnyű pozíciót, a La Liga újraindulásának apropóján pedig az infogol.net összehasonlította a csapat teljesítményét a két tréner által irányított időszakokra…