A Barça nem siet Alba ügyben

Még alig voltak tárgyalások

Jordi Alba már a szezon kezdete óta minden alkalmat megragad, hogy nyilatkozataiban emlékeztessen rá, még nem kapott új szerződést, de a klubvezetést a hírek alapján ez olyan nagyon nem zökkenti ki.

Ez azt jelenti, hogy Alba ügynöke és a vezetés között mindössze két kapcsolatfelvétel volt a témában eddig, de intenzív tárgyalásokra egyelőre nem került sor. És amennyire lehet tudni, a klubnál továbbra sem akarnak kapkodni, még akkor sem, ha a nyáron már égető problémává válhat, ha még mindig nem lenne új szerződése Albának.

A balhátvéd idén a lehetséges 37 meccsből 32-őn játszott, igazi helyettese tulajdonképpen egyedül neki nincs a keretben. Valverde ragaszkodik hozzá, és az nyilvánvaló, hogy gólpasszok szintjén, illetve úgy általánosságban a támadójátékban nagyon nagy segítséget jelent a Barcelonának.

Alba bő egy hónap múlva, márciusban lesz 30 éves, tehát ő sem lesz fiatalabb, de éppen ezért neki az a célja, hogy utolsó nagy szerződését most kösse meg. A klub pedig a már eleve elszállt bértömeg miatt érthetően nem annyira sietteti a dolgot, még akkor sem, ha egyébként túl sok választása nincs: mindenképpen hosszabbítania kell Albával, akinek még néhány jó éve feltétlenül lehet Lionel Messi egyik fő kiszolgálójaként.

A klubnál pedig abban bíznak, hogy köztudottan a játékos maradni akar, és ennek lehet súlya később egy ajánlat megítélésében.