Cillessen: „Tudom, hogy nem engednek el aprópénzért, de…”

A holland reméli, hogy a jó hozzáállása miatt rugalmasabbak lesznek a vezetők

 

Jasper Cillessen már többször kijelentette, hogy távozni akar, mert folyamatos játéklehetőséghez szeretne jutni, ami Marc-André ter Stegen miatt jelenleg szinte lehetetlen Barcelonában. 

A holland kapcsán eddig a portugál Benficát, valamint a spanyol Valenciát emlegették a lapok, ám a konkrét neveken túl a fő probléma leginkább az, hogy a Barçának – az elmúlt évekhez hasonlóan – ismét bevételre van szüksége, hogy egyensúlyozza a hatalmas bértömegét, valamint hogy fedezze a nyári erősítéseit. Ezáltal a katalán klub első körben a németalföldi 60 millió eurós kivásárlási árára hivatkozik.

Cillessen a napokban a holland ‘Voetbal International’ médiumnak nyilatkozott, melyben kifejtette, hogy természetesen tisztában van vele: azt nem várhatja el, hogy ingyen távozhat, ám egy középutas megoldásban azért reménykedik.

A kivásárlási áram nem teszi könnyűvé azt, hogy új csapatot találjak magamnak. Pontosan tudom, hogy a Barcelona nem fog aprópénzért elengedni, de a klub azt is tudja, hogy sosem voltam az a játékos, aki problémát okozott az egyesületen belül. Ami a piacot illeti, szerintem ez már őrület. Hatalmas összegeket fizetnek ki játékosokért, noha úgy gondolom, hogy senki sem ér ennyit. Ennek ellenére el kell fogadni, hogy a piac olyan, amilyen, ez pedig hatással van arra, hova is igazolhatok.

*AKCIÓS termék: -40%! Olyan Barcás dekorációt keresel a szobádba, ami eredeti és sosem veszíti el az aktualitását? Ezzel a poszterrel megtaláltad. Rendeld meg kedvezménnyel!