A Barça vasárnap vár végső választ Xavitól

A Barcelona vezetése vasárnap vár végső választ Xavi Hernándeztől arra a felajánlott lehetőségre, hogy azonnali hatállyal vegye át a Barça edzői posztját. Éppen ezért a klubot képviselő Oscar Grau és Eric Abidal továbbra is Dohában vannak, hogy Xavival még egy tárgyalásuk legyen vasárnap.

A helyzet elég jól átlátható: ha Xavi elfogadja a lehetőséget, a Barcelona azonnal kirúgja Ernesto Valverdét, ami azért rendkívüli, mert a katalán klub 2003 óta, vagyis Louis van Gaal óta nem rúgott ki edzőt. Edzőt természetesen váltott, de általában a szerződések végén döntöttek a felek úgy, hogy nem folytatják együtt, a váltások mindig békések voltak.

Ha azonban nem vállalja el azonnal a posztot, akkor minden marad a régiben, legalábbis elviekben. Ez esetben Valverde marad az edző a szezon végéig, amikor újból megkapná az esélyt Xavi, hogy átvegye a Barcelonát. Hétfőn legkésőbb eljönne a váltás pillanata elviekben, mert ekkor már lenne edzése az első csapatnak is – bár ha úgy alakulnak a dolgok, és ezen múlik a váltás esélye, akkor a klub vezetése biztosan örömmel kivárna még több napot ezt követően is. Számíthat az is talán, hogy a Barcelona vezetésének hétfőn este lesz igazgatótanácsi ülése, ahol adott esetben hozhatnak döntéseket, ha addig nem tennék meg.

De alap esetben Xavi vasárnap választ fog adni a Barcelonának, lesz még egy megbeszélés is, ahol ezt rögzítik. Nehéz kívülről megjósolni, hogy miként fog dönteni az egykori középpályás: egyrészről közismert, hogy nem akart ilyen hamar visszatérni, és aligha szezon közben, egy gyors, esetleg nem teljesen átgondolt döntéssel álmodta meg ezt a visszatérést. Másrészről viszont ő maga is mindig elmondta: az az álma, hogy a Barcelonát eddze, és ezt most felkínálták neki.

Vajon visszautasíthat egy ilyen lehetőséget?