Guardiola: „Eric García nem szeretne hosszabbítani”

Három év után térhet vissza Barcelonába

Hetek óta lehet olvasni a sajtóban, hogy a Barcelona vissza szeretné csábítani Eric Garcíát a Manchester Citytől, és egyre inkább úgy látszik, van igazság alapja ezeknek a híreknek, mert Pep Guardiola csütörtökön megerősítette: a fiatal játékos nem akar hosszabbítani.

A Barcelona egykori trénere a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágója előtt tartott sajtótájékoztatót, itt kapott kérdést Eric García jövőjével kapcsolatban, amire egyértelműen megmondta, hogy milyen a védő helyzete.

A mindössze 19 esztendős középhátvéd szerződése 2021 nyarán lejár, ezért az angol klub felvette a kapcsolatot a játékossal a szerződésének meghosszabbítása miatt, azonban ő nem Angliában képzeli el a jövőjét. Azzal hogy a szerződéshosszabbítási ajánlatot elutasította, világos nagyobb eséllyel térhet vissza a Camp Nouba, mert a Barcelona köztudottan vissza kívánja szerezni. García ugyanis volt a La Masía növendéke korábban, így részben minimum saját nevelésnek tekinthető.

A Barça a védő szerződésének helyzete miatt várhatóan olcsóbban, 15-20 millió euró között is meg tudnák szerezni a védőt, akit Gerard Piqué utódjának szánnának. A nem túl magas ár pedig kedvez a Barçának, hiszen a klubnak szűkösek az anyagi forrásai jelenleg.

„Eric arról tájékoztatott minket, hogy nem akarja meghosszabbítani a szerződését a Manchester Cityvel. Azt akartuk, hogy nálunk folytassa, de nem szeretné. Azt gondoljuk, hogy máshol szeretne játszani” – mondta Pep Guardiola

Eric García a La Masíán nevelkedett, 2017-ben azonban úgy döntött, hogy távozik Barcelonából és a Cityben folytatja. Három évvel később visszatérhet.

***