Mbappé 100 millió euróért lehetett volna a Barça játékosa

Azonban a Barça szakmai stábja Dembélé mellett döntött

Kylian Mbappé a Real Madrid egyik jövő nyári célpontja. Azonban ez egészen másképpen is alakulhatott volna, ha a Barcelona 2017-ben szerződtette volna a francia támadót, amikor még a Monaco csapatát erősítette. Javier Bordás a Barça korábbi elnökségi tagja egy interjúban elmondta, hogy Neymar távozása után Mbappé 100 millió euróért igazolhatott volna Barcelonába, azonban Robert Fernández és a szakmai stáb végül Dembélé érkezése mellett tette le a voksát.

“Mielőtt leigazoltuk Dembélét, Minguella felhívott és azt mondta, hogy Mbappé esetleges érkezése elérhető közelségben van. Beszéltem Bartomeuval, és azt mondta, hogy nézzek rá. Így felhívtam az édesapját, aki azt mondta, hogy nem igazol Madridba, mert ott volt Cristiano, Benzema és Bale is, ezzel szemben a Barçából Neymar már távozott. A Monaco elnöke inkább arra hajlott volna, hogy Mbappé Barcelonába igazoljon, hogy ezáltal ne tudják megerősíteni a közvetlen rivális PSG-t. 100 millió euróért érkezhetett volna, azonban Robert inkább Dembélét részesítette előnyben, Pep Segura pedig támogatta ebben a döntésben. Ennek az oka az volt, hogy Mbappé hajlamos a saját érdekeit is nézni, Dembélé pedig önzetlenebb és a csapatért játszik. És mivel Neymar személyében egy szélső távozott, Robert inkább a szélső érkezése mellett döntött, mintsem egy befejező csatár leigazolása mellett.”

Miután már tudjuk, hogy mi történt az elmúlt években, egyszerű a múltban történt eseményekről véleményt formálni. Azonban tény, hogy a két játékos 2017 óta teljesen ellentétes utat jár be. Dembélé az elmúlt idények során nem igazán volt jó fizikai állapotban, rendszeresen megsérült, illetve a nem éppen megfelelő magatartása okozta problémái sem segítették abban, hogy Barcelonában a rendszeres kezdőcsapat tagjává tudjon válni. Mbappé pedig a PSG színeiben a mai labdarúgás egyik legtehetségesebb és legmeghatározóbb támadója lett, így nem véletlen, hogy nagyon sok együttes szeretné őt leigazolni.

Azonban térjünk vissza arra, hogy mi vezethetett odáig, hogy a Barcelona szakmai stábja végül Dembélé érkezése mellett döntött. A 2016/17-es idényben a mindössze 20 esztendős szélső 49 mérkőzésen lépett pályára és ezeken a találkozókon 10 gólt szerzett, és 21 gólpasszt is kiosztott. Illetve a Borussia Dortmundban lejátszott találkozók során rendkívül jó teljesítményt nyújtott – talán ezek is hozzájárultak a döntés meghozatalában. Mbappé kapcsán pedig a számok magukért beszélnek: 132 mérkőzésen 97 találata és 58 gólpassza van. Mindenesetre elég érdekes eljátszadozni a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Mbappé 2017-ben Barcelonába igazol…

 

***