A Christensen-terv működik. Xavinak egyelőre bejött az a cél, amit kitűzött maga elé, amikor úgy döntött, hogy megteszi a lépést, és a dán középpályást állítja a középpályára. Egyrészt ezzel stabilizálta a csapatot, és védekezésben megerősítette azt, másrészt sikerült felértékelnie az előrébb játszó Gündogan és Frenkie de Jong erősségeit.
Nyilvánvaló volt, hogy a Barça elvesztette az irányítást. A Villarreal elleni 3-5 volt az a szalmaszál, ami megtörte az edző türelmét, aki már korábban is gondolkodott azon, hogy a korábbi Chelsea játékost az ‘5′-ös poszton vesse be. Végül az Alavés ellen megtette ezt a lépést, és a Granada elleni meccs kivételével (3-3) ez pozitív visszacsatolást eredményezett. A Barça ellenfelei ezeken a találkozókon már nem tudtak olyan kényelmesen átmenni védekezésből támadásba, mint korábban. Christensen védekező középpályásként való jelenléte a csapatot sokkal összeszedettebbé tette.
A dán válogatott játékos jól helyezkedik és többnyire megnyeri a levegőben történő párharcait (múlt szombaton éppen négyet, a legtöbbet Cubarsíval együtt). A labdával megpróbál „láthatatlan” lenni, minél kevesebb gondot okozni, és nem hibázni a passzoknál. A Getafe ellen mindössze 46 alkalommal ért labdába, (95,1%-os sikerességi arány), ami nagyon alacsony szám egy középpályástól. Ez a titok. Mellette Frenkie de Jong 94 labdát továbbított, több mint kétszer annyit. Ez volt Xavi másik célja, hogy ezzel a lépéssel javítson a holland teljesítményén, aki így többet érintkezik a labdával. Időnként örömét leli a labdavezetésben, de hajlamos a pontos indításokra, és megbízható. Legjobb napjait az Ajaxnál élte meg abban a dupla pivot pozícióban, ahol Lasse Schöne állt a háta mögött.
Christensen középpályára kerülése lehetővé tette azt is, hogy Gündogan, akinek ebben a szezonban sokszor kellett hátrébb játszania, néhány méterrel feljebb kerüljön. A német egy visszavontabb szerepkörben is játszhat, de ebben az esetben elveszíti azt a nagy erényét, hogy nagy veszélyt jelentsen az ellenfél kapujára akár egy utolsó pontos átadással, vagy kapuralövéssel. Ő az a játékos, aki képes rendkívüli számokat produkálni támadásban (tíz asszisztja és 100 kialakított lehetősége van ebben a szezonban).
A Barça közelmúltbeli történelmében számos olyan eset van, amikor apró taktikai fogások sikeresen működtek, és címekhez vezettek. Kezdve Cruyfftól az 1993/94-es szezonban, amikor Laudrupot nélkülözte, hogy Koeman, Stoichkov és Romario külföldiként egyszerre kezdőként játszhasson (csak hárman kezdhettek). A Zaragozában elszenvedett 6-3-as vereség után egységessebbé tette a csapatot (több meccset játszott négy védővel), Stoichkovot a jobbszélre cserélte, és a teljes baloldalt Serginek adta. A Barça ezután hátrányból fordítva legyőzte a Deport a La Ligában, és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Van Gaalnak is szüksége volt finomításokra ahhoz, hogy megnyerje az 1998-as és 1999-es bajnoki címet. A Rijkaard-korszakban Edgar Davids érkezése a téli átigazolási időszakban helyre tette a csapatot, amely a tabella aljáról a La Liga második helyére jutott; és onnantól kezdve a következő két évben szárnyaltak.
Luis Enrique eljátszotta, hogy kivette a kezdőből Xavit, a legendát, így Rakitic állandó kezdő lett a 2014/15-ös szezonban: az eredmény, a triplázás. A Valverde-érában Neymar távozása, amely miatt a Barçának gyakorlatilag két támadója maradt, komoly taktikai változtatásra kényszerítette a klubot. A katalánok ekkor áttértek arra, hogy két mélységi középpályással (Rakitic-Busquets) és összesen négy középpályással (Iniesta a bal oldalon, Paulinho vagy Sergi Roberto a jobb oldalon; Coutinho a szezon közepén érkezett) szerepeljenek. Elöl Messi és Suárez jelentette a megoldást. A 4-4-2-es rendszerrel a Barça megnyerte a bajnokságot és a kupát. Végül ugyanez a lépést megtette Xavi is, azaz feláldozott egy szélsőt egy negyedik középpályás beépítése érdekében, ez pedig kulcsfontosságú volt a tavalyi bajnoki címhez és a Spanyol Szuperkupa megnyeréséhez. Meglátjuk, most meddig jut a Christensen-kísérlet.
***
