Egyik félnek élet-halál harc, a másiknak játéklehetőség

Az Internek nyernie kell | Tétnélküli meccs a Barça számára

Kedd este 21 órától Milánóban vendégeskedik az FC Barcelona a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. Az Internazionalénak nyernie kell a Giuseppe Meazzában, ha biztosra akar menni. Mindeközben a katalánoknak tét nélküli lesz az összecsapás, hiszen már továbbjutottak az első helyen, így rotáció várható Valverde kezdőcsapatában.

Az Inter biztosan továbbjut a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjébe, amennyiben legyőzi keddi ellenfelét, vagy legalább annyi pontot szerez az utolsó fordulóban, mint a Dortmund a Slavia ellen. Mivel az szinte borítékolható, hogy a németek hazai pályán legyőzik a cseheket, az olaszoknak mindenképp győzelemre kell játszaniuk a Barcelona ellen, ami még egy felforgatott katalán csapattal szemben sem lesz várhatóan sétagalopp.

A fekete-kékek kezdőcsapatából sérülés miatt biztosan hiányozni fog a volt barcelonai, Alexis, valamint Sensi, Barella és Gagliardini is. Az olasz listavezető kerete viszont még így is elég erős ahhoz, hogy esélyesként lépjen pályára Valverde fiai ellen. Már csak azért is, mert Conte nagyon jól összerakta ezt a csapatot, ami az odavágó mérkőzésen is látható volt, és az olasz bajnokságot sem lehet véletlenül vezetni 15 fordulót követően. Öt meccse veretlenek az Inter, hazai pályán pedig még csak egyszer tudták két vállra fektetni a szezon során – a Juventusnak sikerült ez még októberben.

Ami a Barcelonát illeti, Piqué, Sergi Roberto és Messi sem utazott el Milánóba, ők kaptak pihenőt a csapatból, míg Semedo, Jordi Alba, Arthur és Dembélé sérülés miatt fogja otthonról nézni a találkozót. Miután már a katalánok első helyen abszolválták a csoportjukat, rotációra lehet számítani, ami Valverde kezdőcsapatát illeti. Az utolsó 17 BL-meccséből 16-on veretlenül maradó Barça kapuját minden bizonnyal Neto fogja védeni, aki most játszhat először tétmeccsen gránátvörös-kékben. Piqué és Sergi Roberto hiányában Wagué és Umtiti kaphat lehetőséget a védelemben, míg a középpályán Busquets kezdetése nem valószínű, hiszen egy sárga lapra van az eltiltástól. Így a védelem előtt De Jong játszhat, mellett pedig Vidal és Rakitic. Habár Alená is jó eséllyel pályázik az egyik posztra a középpályán. Elöl sok varáció nincs, hiszen Messi nem utazott el, Dembélé pedig sérült. Ezért a Carles Pérez – Griezmann – Ansu Fati hármas a legvalószínűbb, hiszen Luis Suárezre is ráfér egy kis pihenő.

Megérkezett a Camp Nou 3D puzzle prémium változata nagy méretben, LED-es stadionvilágítással. Korlátozott készlet, csapj le rá amíg van! 

Internazionale – FC Barcelona
Giuseppe Meazza, Milánó
21:00
Vezeti: Björn Kuipers
TV: Spíler2

Internazionale: Handanovic – Godín, Vrij, Skriniar – D’Ambrosio, Valero, Brozovic, Vecino, Biraghi – Martínez, Lukaku

FC Barcelona: Neto – Wagué, Umtiti, Lenglet, Firpo – De Jong, Vidal (Alená), Rakitic – Pérez, Griezmann, Fati