A válogatott szünet után jön a folytatás: Getafe-Barça előzetes

Szombat este a Barcelona számára folytatódnak a spanyol bajnokság küzdelmei a Getafe vendégeként. Jól kezdtek a katalánok Ronald Koeman irányításával és az eddigi három bajnoki találkozón még veretlenek, szombaton kiderül, hogy ebben a fordulóban is folytatódni fog-e ez a sorozat.

A Barcelona remekül kezdte az új idényt, a Villarrealt fogadva a Camp Nouban illetve a Celta Vigo vendégeként remek egyéni teljesítményekkel, több góllal sikerült nyerni, ráadásul kapott gól nélkül. Érdemes megemlíteni, hogy a Balaídosban Clément Lenglet kiállítása miatt majdnem egy félidőt emberhátrányban játszott a Barça, de ez végül abszolút nem látszott meg a végeredményen, ami a csapat érdeme is. Ezután következett a Sevilla elleni 1-1-es döntetlen, ami nem mondható rossz eredménynek, mert ilyen sűrű menetrend miatt látszódtak már a fáradtság jelei a játékosokon.

A holland szakember érkezésével a Barça jóval magasabban támadja le az ellenfelet és az eladott labdák után is a játékszer minél előbbi visszaszerzésére törekszik. De a játék képe is sokat javult, még ha három összecsapás után még nem is lehet messzire menő következtetéseket levonni a változásokat illetően. A válogatott szünet után azonban még inkább láthatjuk majd az együttes valódi erejét és azt is, hogy mik a pontos elképzelések a 2020/21-es szezonra nézve. Ugyanis még októberben következik majd a Juventus elleni rangadó a Bajnokok Ligájában és a Real Madrid elleni klasszikus is, de mindenekelőtt szombat este a Getafe és kedden a Ferencváros elleni összecsapások várnak majd Koeman alakulatára.

A hétvégi bajnokin Ter Stegen, Samuel Umtiti és Jordi Alba sérülés miatt biztosan nem lépnek majd pályára, Junior Firpo pedig az utolsó pillanatban a kerethirdetést megelőzően megkapta a játékengedélyt az orvosoktól. Miralem Pjanic a válogatott szünet során sérülést szenvedett, és sokáig az ő játéka is kérdéses volt, de végül nem bizonyult súlyosnak a sérülése, így ott van a meccskeretben. Jordi Alba kimaradása miatt nagy lehetőség nyílhat majd Sergiño Dest előtt, aki kezdőként is debütálhat a Barcelona színeiben. Firpo ugyan visszatért a keretbe, de nem biztos, hogy bölcs döntés lenne megkockáztatni a játékát már a hétvégén.

A két csapat legutóbbi öt találkozása során négyszer tudott nyerni a Barça, míg egy alkalommal gól nélküli döntetlen született. Illetve az is említésre méltó, hogy az elmúlt kilenc évben nem kapott ki a Barça a Coliseum Alfonso Pérez stadionban. A statisztikákat figyelembe véve szombaton is katalán sikerre számíthatunk, meglátjuk hogy sikerül-e folytatni ezt a remek sorozatot.

fc barcelona maszk

Getafe – FC Barcelona:
Coliseum Alfonso Pérez
21:00
Vezeti: Cesar Sota
TV: Paulaner Sörház | Spíler 2

Getafe (4-4-2): Soria – Suárez, Dakonam, Etxeita, Olivera – Nyom, Maksimovic, Arambarri, Cucurella – Hernández, Mata

Barcelona (4-2-3-1): Neto – Sergi Roberto, Gerard Piqué, Clément Lenglet, Dest – Busquets (Pjanic), Frenkie de Jong – Ansu Fati, Philippe Coutinho, Lionel Messi (Trincao) – Antoine Griezmann