Több, mint egy hónap után újra hazai pályán játszik a Barça

Barça - Athletic előzetes

A spanyol bajnokság 21. fordulójában az Athletic Club együttesét látja vendégül az FC Barcelona. A katalánok több, mint egy hónap után játszanak újra a Camp Nouban, azóta sok víz lefolyt a Dunán. Többek között épp a baszkok ellen vesztették el a Spanyol Szuperkupa döntőt, így adott a lehetőség a visszavágásra.

A Barcelona csütörtökön még a Rayo vendégeként játszott a Spanyol Kupában, ahol végül fordítani tudott, és bejutott a legjobb nyolc mezőnyébe. Most pedig következik az újabb mérkőzés, de immáron már hazai pályán játszanak Messiék a bajnokságban – erre legutóbb december 29-én volt példa. Nyolc idegenbeli találkozó után játszik újra a Camp Nouban a Barça. Méghozzá ismerős ellenfél jön Barcelonába, az az Athletic, aki ellen elvesztette a Spanyol Szuperkupa döntőjét a katalán csapat. Többek között Messinek is lesz mit törleszteni a baszkok ellen, az ott kapott piros lap után.

Az Athletic kemény ellenfél lesz, de hozzá kell tenni, ha nem a San Mamés-ben játszik, akkor már nem annyira legyőzhetetlen. A legutóbbi hét idegenbeli meccsén képtelen volt nyerni, ezt a sorozatot pedig nem lesz egyszerű megtörni a Camp Nouban. Ettől függetlenül jó formában vannak a baszkok: öt mérkőzéses győzelmi sorozatuk van, legutóbb épp a katalánok nyertek ellenük. Ahhoz viszont sokat kell visszekeresni, ha meg akarjuk találni a legutolsó Athletic-sikert, amely a Camp Nouban született – majdnem két évtizede volt erre példa.

Ami a Barcelonát illeti, legutóbbi négy bajnokiját nyerte, de még így is tíz pont lemaradás az éllovás Atlético mögött. A Real Madrid újabb veresége viszont azt eredményezte, hogy egy katalán siker esetén beéri a Barça az ősi riválist pontszámban a tabellán. Ezen lesz Messi is, akit épp a baszkok ellen állítottak ki nemrég a Szuperkupa döntőjében – méghozzá ez volt az első piros lapja gránátvörös-kék mezben. Azonban Piqué, Coutinho és Ansu Fati biztosan nem segítheti csapatát sérülés miatt. Busquets szintén nem fog pályára lépni, hiszen az előző fordulóban kapta meg az ötödik sárga lapján, így ő eltiltott. Sergi Roberto azonban könnyen lehet, hogy megkapja az engedélyt a játékra, és néhány perc erejéig beáll a meccsre. A kezdőt illetően Dest visszakerülhet a csapatba, míg Busquets hiánya miatt Pjanic is szinte biztosan ott lesz az első perctől kezdve a pályán.

Itt a lehetőség tehát a Barcelonának, hogy egyrészt visszavágjon a Szuperkupában elszenvedett vereségért, másrészt a tabellán feljöjjön a második helyre a Real Madrid mellé. Ehhez viszont lesz egy-két szava az Athleticnek is.

FC Barcelona – Athletic Club

21:00

Camp Nou, Barcelona

Vezeti: Mateu Lahoz

Barcelona: Ter Stegen – Dest, Araújo, Lenglet, Alba – Pjanic, De Jong, Pedri – Griezmann, Messi, Dembélé

Athletic: Simón – Capa, Álvarez, Núnez, Berchiche – Marcos, Vencedor, García, Muniain – Williams,  García