Boateng nem, Puig és Todibo érzik a játékot

Helytálltak a feltörekvő reménységek | Az Huesca elleni bizonyítvány

A teljes rotáció jegyében állította fel kezdőcsapatát Ernesto Valverde az Huesca ellen szombat délután. A szokatlan formáció és az úgynevezett „B” csapat ellenére sikerült helytállnia a katalánoknak a gól nélküli mérkőzésen. A játékosok teljesítménye kifejtve:

Ter Stegen 7

Egyértelműen magabiztosságot és stabilitást adott hátul. A második félidőben mentése is volt, de az Huesca nem igazán tudott veszélyt okozni, így a német hálóőr nem mutathatta meg, hogy mire is képes valójában.

Umtiti  7

A francián érződik a kihagyás, nincs az a nagy magabiztosság, mint a sérülése előtt. A 3 belső védő nagyjából egy szintet hozott, ami Umtiti szempontjából nem annyira hízelgő hiszen jóval nagyobb tapasztalattal és több játékperccel rendelkezik, mint másik két társa ezen a mérkőzésen.

Murillo 8

Murillonak több remek megmozdulásai is volt, három fejpárbajt nyert és egyszer szerelt sikeresen. Nem bonyolította túl a dolgokat, biztos pont volt hátul.

Todibo 8

Todibo lehet a mintapéldája annak, hogy hogyan kell egy játékosnak felhívnia magára a szakmai stáb figyelmét annak ellenére hogy teljesen mellőzve volt eddig és egy teljesen új, mindössze három védős formációban kellett megállnia a helyét. A 83. percben például egy nagyon szép szerelést mutatott be. A mérkőzésen összesen 8/8 sikeres szerelése volt és 3/2 fejpárbajt nyert, emellett pedig 96%-ban passzolt pontosan.

Vidal 8

Hasznosan játszott és a csapat egyik vezéregyénisége volt a mérkőzésen. Részben magára tudta vállalni a hiányzók szerepkörét, a tapasztalata pedig sokat számított a pályán. Négy szerelése és két remek mentése is volt.

Malcom 6

Dembeléhez képest halványabb volt az első félidőben, mégis az ő oldala volt aktívabb. A második félidőben hatalmas kapufát lőtt. Ezen a mérkőzésen azonban többször is vissza kellett zárnia a 3-5-2 -es felállás miatt, így kevésbé bizonyult elől hatékonynak.

Puig 8

Bátran kezdte a mérkőzést pályafutása első bajnokiján a nagyok között. Feltűnően gyors, agilis volt a középpályán és mert kockáztatni a passzaival (ennek ellenére 92%-ban passzolt pontosan), így képes volt többször is megjátszani a csatárokat. Ha pedig labdát vesztett, rohanva zárt vissza, megpróbálva visszaszerezni a játékszert.

Aleñá 6

Az első félidőben szinte eltűnt Carles Aleñá, azt követően azonban voltak jó meglátásai és igyekezett forgatni a csapatot. Összességében jóval szürkébbnek tűnt, mint fiatalabb társa a középpályán.

Wague 7

Eddigi játékpercei alapján ennél többet tőle nem hiszem, hogy bárkinek is várnia kellene. Gyors felfutásai voltak, a védekezésből is kivette a részét (2 szerelés), a passzai is rendben voltak. Ha többet játszhat majd és tapasztalatot szerez, még bármi lehet belőle.

Boateng 5

Rendkívül szimpatikus, alázatos játékosnak tűnik Boateng, aki robotol, de egyelőre nem jön ki számára a lépés azon kevés lehetőségek alkalmával, amit Valverdétől kap. Mindössze 1 lövése volt a 90 perc alatt.

Dembélé 7

Dembélé Messi hiányában átvette magára az irányító szerepkört, többször is visszalépett labdáért. A mérkőzésen  négy sikeres cselt hajtott végre, kétszer komolyabb helyzetbe is került, azonban nem sikerült gólra váltania azokat. Azt figyelembe véve, hogy egy hónapos kihagyásból tért vissza, bőven elfogadható teljesítményt nyújtott.

Jordi Alba, Coutinho, Arthur:  játékperceik alapján nem értékeltük őket.