Mi kell ahhoz, hogy valaki könnyedén beilleszkedjen a Barcelona stílusába? Mit jelent egyáltalán a Barça-stílus? Mennyire fontos a játéktudás mellett a játékosok lelke, személyisége? Ilyen kérdésekkel foglalkozik Tóth Sándor a következő blogbejegyzésében…
A Barcelonába kerüléshez elsőként a játékos lelki alkatát kell(ene) figyelembe venni. Igen, tudom, hogy a foci a társadalmak alsóbb rétegei által űzött játék, ma már vastagon gazdagodási lehetőség is, ám az igazi vezérek, kreatívok, a teljesítményükkel egyéniségek valamiért mégis a közöttük előforduló „úriemberek” közül kerülnek ki. Olyanok, akiknek az elismertségért, a tisztelethez nem kell lilára festeniük a hajukat, agyontetováltatni testüket, állandó bulvármédia jelenlétet produkálniuk, fotómodell lányokkal grasszálniuk. Ők azok, akik egyszerűen csak Vezetők! B. Charlton, Beckenbauer, Cruyff, Guardiola, Xavi, Iniesta, Puyol, Casillas és még sorolható. Minél bonyolultabb játékstílust alakítasz ki, annál inkább az effélékre hajazók kellenek a megvalósításhoz. A hajdani Ajax és a holland válogatott michelsi totális fociját Cruyff olyan magas szintre emelte, amelynél rendszerszervezőként hatékonyabbat egyenlőre nem tudok elképzelni. Ám mint írtam, ennek sajnos(?) lelki követelményei is jóval magasabbak az általánosan játszottnál. Ehhez a felsoroltakhoz hasonlító lelkületek kellenek!
Ahhoz, hogy az egyén másokkal együtt tevékenykedhessen, néhány alapvető elvárásnak ki kell elégülnie. Empátia (a másik, a többiek érdekeinek ismerése), tolerancia (a másik, többiek érdekeinek figyelembe vétele), valamint türelem és tanulni vágyás. Az egyének csoportot alkotnak, amikor valamilyen közös célt fogalmaznak meg, és azt közösen kívánják megvalósítani. Addig és csak addig vannak együtt, amíg e cél meg nem valósul, és utána mennek a maguk útján. Nagyjából így működnek a csapatsportok, amelyben sem a résztvevők, sem az esetleges „munkáltatójuk” (klub, edző stb.) sem vár el többet.
Közösséggé akkor emelkedik a csoportlét, amikor emellett megjelenik a résztvevők lelke is, amely a közös cél mellé még spirituális vágyakat is ébreszt. Ennek lesz következménye a rájuk jellemző, általuk közösen elfogadott és kívánt ideológia, szellemiség, amely egy magasabb együttlétet eredményez. Amennyiben teljesítményükben, képességeikben mindkét együttléti forma (csoport-közösség) közel azonos, a közösség igen nagy arányban legyőzi a csak csoportként működőket. Az erős közösségi motiváció még elég jelentős mértékű képességi mínuszt is ki tud egyenlíteni. Napjainkban erre legjobb példa a Simeone munkája nyomán kialakított Atleti, amelyben bizony szinte mindenki átlagos képességűnek minősíthető. Ám az argentin edző olyan lelki többletet alakított ki, amellyel a közösségük a tagok egyéni képességeinél sokkal nagyobb teljesítményt termelt és termel még ma is. Kár, hogy ő sohasem jut senki eszébe a „legjobb edző” díj odaítélésekor, pedig Guardioláé mellett övé az elmúlt évtized legjelentősebb teljesítménye. Ráadásul mögötte nem volt egy atletis Cruyff!
A Barça stílus nem jöhetett volna létre a Cruyff-Rexach páros, és az őket támogatók által megteremtett utánpótlásnevelés nélkül. A La Masia ugyanis nem csak focizni, és az új stílust játszani tanította az ott nevelődőket, hanem kialakította azt a lelkületet is, amelyben bizony erőteljesen megvoltak az empátia-tolerancia-türelem és tanulni vágyási jegyek. Akinél nem, azok lemorzsolódtak! Kételkedik? Vajon miért nem voltak a csapatban „ügyek”? Vajon miért nincs a katalánoknál megkoreografált gólöröm, hanem boldog egymás nyakába ugrálós ölelkezés? Vajon a góllövő miért nem önmagát, hanem a többieket is élteti? Vajon miért mondja azt Messi, hogy őt bizony nem az egyéni díjak, hanem a csapat által megszerezhető trófeák érdeklik? Vajon miért tesznek meg mindent az éppen gödörben lévő, vagy a beilleszkedési gondokkal küzdő társakért? Miért akar az egész csapat gólt lövetni az éppen gólínségben szenvedővel? Kérdezhetném még, ám minek, hiszen úgy is érti, miről írok!
A katalánok nagy traumája, hogy a Barça stílus közösségi lélek nélkül nem működtethető, hiszen a játékuk alapja minden csapattag folyamatos részvétele. Folyamatosan együtt kell élniük a játékkal, hiszen bármikor hozzájuk kerülhet a labda, és mindig tisztában kell lenniük a többiek pozíciójával, fogadó és passzolni képesnek kell lenniük. Más csapatoknál a támadásban a védők pihizhetnek, míg ellenkező esetben a támadók teheti ugyanezt. Náluk az egész csapat egy egység, amelyben mindenki hat mindenkire, a játéktér egésze folyamatosan mindenki hitbizománya. Elképzelhetetlen, hogy a játékosok közti ellentét miatt valakihez tudatalattitól vezérelve ne passzoljanak. A hibázó korholása helyett azonnal a segítségére kell sietni, és ehhez az egyének érzelmeit felül kell, írja a közösségi érdek. Már, ha van olyan, ahogyan a katalánoknál kiemelten volt jelen.
Ez az elvárás szinte lehetetlenné teszi a nem ilyen lelkületek beilleszkedését! Ám a tétel valódiságát nem csupán ez, hanem az ellenkezője is igazolja. Nagyon kevés kivételtől (Thiago, Fabregas és némileg Pedro) eltekintve a többi La Masia növendék a nevelőegyesületénél befutható pálya helyett jobbára maximum kiegészítő szerepet játszik új csapataiknál. Az argentin válogatottban még Messi sem képes megközelíteni Barçás formáját, pedig igyekszik ám mindent megtenni. Nem, mert a többiek olyan csapatokban játszanak etalonfocit, ahol a Barça stílusnak pont az alapelvei nincsenek meg, mégpedig az erős közösség! Nem csoportot, hanem közösséget írtam!
Bár a mostani elnökségnél nagyobb és erősebb ellenfele a Barçának már jó ideje nincs, nagy a valószínűsége, hogy ha Vilanova nem megy el, akkor az azóta eladott utánpótlásból felkerülni vágyók egy jelentős része a csapatba épül. Amikor elkezdtek megszabadulni az ilyen lelkektől, és vették helyettük a nem ilyeneket, vagy ilyenben „karcsúakat”, akkor minden egyes váltással a csapatot károsították, a teljesítményt csökkentették és a hangulatból következő játékot tették tönkre. Nézze csak meg, hogy kik tudtak gyorsan beilleszkedni? Alba, Suárez, Rakitic, Arthur, Ter Stegen, Cilessen, Semedo, Lenglet és jöhetne még pár, bár nem túl sok név. Azért, mert a lelkük passzolt a Barcában alapnak számító elváráshoz! Ha és amennyiben ezt viszont nem veszik figyelembe, akkor abból bizony Ibra, Neymar, Dembelé, Coutinho, Griezmann, Turan és a többiek leigazolása, és Barcás kudarca lesz. Tényleg, láttuk Antoine csillámporos gólörömét, és el tudja ezt képzelni Messivel, Rakitic-csel vagy Iniestával, Arthurral? Hát itt a különbség! Mindezért ráadásul nem ők, akiknek tetszett a katalán megkeresés, hanem az alapvető szempontot figyelmen kívül hagyó, őket megvásárlók a felelősek.
Apró, ám a lényeget tökéletesen példázó adalékként jöjjön a 2012-ben a Barcelona Rayo Vallecanóval játszott bajnokija. A 7-0-ra megnyert mérkőzésen (hol van már az az idő, az az eredményesség?) az ötödiket az akkor a csapatba még csak bekerülgető, nagyon fiatal Thiago szerezte. Az őt ünneplők közül Alves ért oda elsőként. Addig náluk soha nem láttunk előre elkészített koreográfiák, hanem egyszerűen csak összeölelkeztek. Érkezett tehát Alves, és Thiagóval egy brazilos táncba kezdtek. Ám alig tehettek néhány lépést, amikor berobbant a képbe Puyol, és nem minden indulattól mentesen szétlökdöste őket. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón még Guardiola is szóba hozta az esetet, és bocsánatot kért azoktól, akit mindez sérthetett. Sőt, megígérte, hogy ez a Barca felfogásától idegen(!) cselekedet soha nem fordul elő többé. Később Alves is elnézést kért. Hát, nagyjából ennyi változott azóta, és akár hiszi, akár nem, ez szerves, nagyon fontos része az akkori és a mostani teljesítmény közötti különbségnek! Az közösség volt, a mai pedig mindinkább csoport látszatát kelti kezdeni.
De, hogy valami értelme is legyen mindennek, nézzük, hogy ha már mindenáron kívülről kívánnak erősíteni, a jelenlegi nemzetközi kínálatból kik felelnének meg a Barça ezirányú kívánalmainak? Két volt Barcást mindenesetre, még ha korosodnak is, érdemes lenne visszacsábítani, mert náluk a lélek nem kérdés. Thiagót a Bayernből és Pedrót a Chelsea-ből. Jöhetne még De Bruyne-t a Man. Cityből, Van Dijk a Liverpoolból, Willian a Chelsea-ből, az egyszer már elpancserolt De Ligt a Juventusból, és Son Hung Min a Tottenhamből. Mindegyikőjük stílusa kompatibilis a katalán totális focihoz, de ezen kívül a lelkületük is teljesen. Balhémentesség, erős egyéniség, jó kedély, és csapatjátékra törekvés.
Mielőtt feltennék egy kérdést, még néhány gondolat „lélek” témában! Mit nézzen, milyen jeleket keressen? Mosolyogni képes arcot, viselkedést, gólörömöt, passzolási ingert, fennlévő fejet, testbeszédet, kisugárzást, labda nélküli mozgást. Mutatja-e magát, helyezkedésével segíti-e az éppen bajban lévő társat, észreveszi-e a még nála is jobb helyzetben lévőt, mennyire meghatározó a kisközösségében? Akar-e, és ha igen, mennyire a külső jegyeivel kitűnni? Vannak-e „ügyei”, és ha igen, mennyi és milyen? Ha és amennyiben egy jól játszó, kedves, szerethető, nem túl sok feltűnési viszketegséggel rendelkező, nem celebet lát, akkor az illető már közeledik a Barca stílushoz elengedhetetlen szint felé.
És a kérdés az olvasók felé: szerintetek a nemzetközi kínálatban kik(k) felel(nek) meg a Barca lélek elvárásainak?
Egy utolsó szösszenet, hogy megerősítsem eddigi állításaimat! Végignézhettem, ahogyan az addig hosszú hajú, és néha még futás közben is szemébe lógó haját igazgató tini Messi haja lerövidült. Mindez Guardiola érkezését követő első fél évben történt meg. Igen, Messit zavarta játék közben, ám erős közösségi érzés nélkül igen nehéz lett volna egy fiatalembert meggyőzni az általa jónak gondolt külalak megváltoztatásáról. Ronaldo mára az összes nagy bajnokságot megjárta, és néhány interjúban Messit is erre próbálta rábírni. Messinek azonban eszében sincs máshová menni, hiszen ő ebben a közösségben szocializálódott, és az erre finoman fogalmazva sem vágyó Ronaldóval ellentétben, ő tudja, mit veszítene. Ezután talán már azt is érti, hogy közösségi lelkű Rakitic miért nem akar elmenni, hogy Xavi és Iniesta után Pique, Busquets, Alba, Suárez és még néhányan is a klubban kívánják befejezni elitfocis pályafutásukat.
Ez az érzés, képesség és vágy a Nagy Johan által megteremtett Barça stílus lényege, és e nélkül, ilyen játékosok nélkül ez nem megy!
