Szerda este történelmet írt a Barcelona: ez volt az első alkalom a klub históriájában, hogy a csapat két egymást követő Bajnokok Ligája-meccsen is gólnélküli döntetlent érjen el. Erre a statisztikai adatra pillantva sokan foghatják a fejüket, és temethetik Valverde edzőt, az elképzeléseit valamint az együttesét, ám a látszat csal:  valójában az alapokat illetően évek óta nem volt ilyen erős és stabil a Barça.

„Messi annyira szenzációs, különleges, hogy egymaga eldönt komoly találkozókat, de a mi koncepciónk nem lehet az, hogy nyíltan futballozunk, mert tízből kilenc alkalommal nem fogjuk elérni azt, amit akarunk.“

A fenti módon fejtegette a futballról és a Barcelona által követendő helyes irányról az álláspontját a nyári interjújában a klublegenda Xavi Hernández. A legendás irányító véleménye pedig tökéletesen felhasználható a Juventus elleni, végül 0-0-ra végződött találkozó elemzésére is.

Hiába teszi a jelenlegi elnökség és sportszakmai vezetés a fizikumot az első helyre, a Barça kulcsembereinek, azoknak a játékosoknak, akik meghatározzák a csapat sikerességét, még mindig nem a fizikum az erősségük. Busquets, Iniesta és Messi nem a testi erejükkel tűnnek ki a mezőnyből, hanem a gondolkodási sebességükkel, azzal, hogy három-négy lépéssel az ellenfél előtt járnak.

Itt adódik a kérdés, hogy akkor Luis Enrique miért a közvetlenebb játékstílus felé kormányozta a csapatot az elmúlt három évben? Xavi ezt is megválaszolta a már említett nyári interjújában: „A támadóhármas (Messi, Neymar és Suárez – a szerk.) kiválóan futballozik, élvezik a játékot. Hihetetlen képességeik vannak, és eszméletlen, mennyi gólt szereznek évente. Szerintem összesen 300 gólt lőttek három év alatt… Mit  csinálsz? Megbontanád őket?“

A nyáron azonban a sportszakmai vezetés és az elnökség akaratán kívül felbomlott ez a hármas, Neymar távozott, Valverde edzőnek pedig megoldásokat kellett találnia a kialakult helyzetre. Ha már nincs egy hármasod, amelyik a gyors, folyékony, közvetlen játékot preferálja, és képes egyénileg is eldönteni a meccseket, akkor a kollektívára kell építeni. A csapat játékát pedig jelen esetben Busquets, Iniesta és Messi határozzák meg, azok a játékosok, akiknek nincs fizikumuk.

Hogy Valverde edző olyannyira fanatikus híve lenne a Cruyff-féle játékfilozófiának, mint például Xavi Hernández, az kérdéses. Ha Neymar például marad, nyilvánvalóan nem pazarolta volna el a brazil képességeit, belekényszerítve őt egy tőle idegen játékba, ám az is bizonyos, és az is látszott már a nyári felkészülési találkozókon is, hogy Valverde sokkal inkább nagyobb hangsúlyt helyez a középpályára, azaz arra, hogy Busquets és Iniesta a képességeiket kihasználhassák.

Ezt pedig viszonylag hamar át is tudta ültetni a csapatba, hiszen valójában ez az, amire ezek a játékosok képesek, amit tanultak a Masián. Ennek a váltásnak köszönhető a stabilitás, a dominancia és az, hogy hiába mutatott be fontos védéseket ter Stegen a Juve ellen, a Barcelona a mérkőzés nagy részében irányította a találkozót. Egy Juventus ellen azonban illúzió, hogy az olasz gárdának egyetlen egy helyzete se legyen,  ugyanakkor fontos, hogy a hazai csapatnak meg kellett szenvednie azért a néhány lehetőségért, amit ki tudott alakítani.

Valverde iránya kiváló, a keret vékony

Valverde tehát a Lucho által diktált közvetlenebb stílus után visszatereli az együttest a Cruyff révén megalkotott valamint Guardiola által továbbfejlesztett játékstílushoz. Meggyőződésem, hogy ez a helyes út. Hogy miért? Egyrészt a fentiek miatt, vagyis a kulcsjátékosok erősségeire kell építeni, másrészt Enrique irányvonala túlságosan kitette a csapatot a támadóhármas formájának és tudásának.

Természetesen az logikus, hogy a keret legjobbjai határozzák meg a sikerességet, de azt is láthattuk a tavalyi évben, amikor a Barcelona előbb egy négyest kapott Párizsban, majd hármat a Juvétól, hogy a csapat nem volt stabil az MSN mögött. Ha a támadóhármas működött,  minden rendben volt. Mi történik azonban akkor, ha rossz napot fognak ki vagy az ellenfél képes őket semlegesíteni? Luis Enrique ezt a kérdést nem tudta megválaszolni, és itt érünk el ahhoz a ponthoz, amiért én sokkal többre tartom a jelenlegi irányvonalat: ha a támadások nem is működnek, ha az ellenfél képes is hatástalanítani a találkozó nagy részében a Barcelona sztárjait, a csapat ettől függetlenül stabil és versenyképes marad. Enriquénél a két véglet volt inkább tapasztalható, míg a mostani csapaton láthatjuk, hogy van egy sokkal stabilabb alap, mely képes ellensúlyozni a kvalitás hiányát az előrejátékban.

Akármilyen furcsa is olvasni, nincs ellentmondás. A csapat, mely a soraiban tudja Iniestát és Messit valamint Suárezt, az előre játékban kvalitásbeli problémákkal küzd. Dembélé gyorsasága és az egy az egy elleni párharcokban való erőssége nagyon hiányzik, ugyanis sem Deulofeu, sem Denis Suárez nem képes megugrani a szintet, és egyelőre csakis a kiegészítő szerepkörre pályázhatnak. Mindeközben a középpályáról is hiányzik még egy kreatív, szervezni képes játékos. Rakitic indokolatlanul sok kritikát kap, de egy dolog biztos: a horvát képességei nem ebben a játékfelfogásban kamatoztathatóak.   Enrique alatt Rakitic a jobb oldalnak adott stabilitást, a gyors ellentámadásokba pedig bekapcsolódott, és amikor volt területe, akkor parádés megoldásokat láthatott tőle a közönség. Amikor azonban felállt védelem elleni statikus támadásvezetésről van szó, akkor a horvát nem optimális megoldás. Sem az a Sevilla, amelynek vezére volt, nem így játszott, sem a horvát nemzeti csapat, melynek sikerességében kulcsszerep hárul rá, nem ebben a felfogásban futballozik.

Ha az elnökség és a sportszakmai vezetés abbahagyja a fizikum túlzott középpontba való helyezését, és a már említett tengely – Busquets, Iniesta és Messi – köré olyan játékosokkal tölti fel a keretet, akik képesek a pozíciós játékra valamint a statikus, felállt védelem elleni támadásvezetésekre, akkor akár szórakoztató és látványos is lehet a Valverde edzőtől látható koncepció.

Minden egyéb esetben viszont marad egy felemás keret, a stabilitás valamint Busquets csele a középpályán mint a fő örömforrás. Ezért viszont nem kell elnézést kérnie Valverdének. Illetve nem neki kell…