Új szezon, sosem tapasztalt pesszimizmus

Koncepció nélkül, elkényelmesedve és Valverdével érkezik a 2019-2020-as idény

Elkezdődött az új idény a Barcelona számára, a vasárnapi vizsgálatokat követi a hétfői, mai napon két tréning, azaz a csapat teljes erővel nekilát a “globális” felkészülésnek. Minden szezonkezdet előtt nagy a várakozás, most ráadásul érkezett egy generációs holland tehetség, aki tökéletesen illik a klub filozófiájához, illetve egy francia világbajnok, akinek a személyét lehet kritizálni, a képességeit viszont nem igazán, vagyis minden adott lenne ahhoz, hogy izgatott legyek. Ennek azonban az ellenkezője igaz: sosem voltam még ennyire pesszimista azzal kapcsolatosan, hogyan alakulhatnak a dolgok a következő szezonban. 

Szögezzük le gyorsan az elején: még mindig az FC Barcelona sikeréért szorítok, továbbra is a katalán egyesület tölti ki a szívemet, és a jövőben is gránátvörös-kék vér fog folyni az ereimben. Akárhogyan is fejezzük ki, a lényeg, hogy a Barcelona sikeressége fog igazán örömet okozni, és akkor fogok úgy igazán a levegőbe csapkodni, valamint a levegőbe öklözni, ha a katalán együttes behúz egy trófeát 2020 áprilisának és májusának a környékén.

A fenti szerelmi vallomás és a klubhoz fűződő gyengéd érzelmek azonban nem mennek rá a látásomra, és nálam a szurkolói hovatartozás nem az önkritika nélküli fanatizmust jelenti. Jelen pillanatban pedig továbbra is az a fő problémám a klubbal, ami évek óta: nincs kiforrott koncepció, vagy amennyiben ezt annak lehet nevezni, akkor nagyon távol áll attól, amit én a Cruyff által meghatározott stílusnak nevezek, és amiben én hiszek: a saját nevelésekre, valamint a meccsek labdabirtoklással és rövid passzos játékkal történő dominálására épülő klubmodell.

Két történelmi vereség, unalmas játék és Valverde

A római katasztrófa után joggal várhatta a katalán szurkoló, hogy mind az edzői stáb, mind pedig a játékosok tanulnak a hibákból, és nem ismétlődik meg még egyszer az a csúfság, ami akkor az olasz fővárosban. Ráadásul az elmúlt szezonban a Liverpool elleni odavágó még jobban alakult, hiszen a csapat nagy nehezen, de megúszta kapott gól nélkül a hazai találkozót, vagyis úgy utazhatott az Anfieldre, hogy amennyiben akár egyetlen egy találatot is szerez, úgy a Liverpoolnak már ötöt kellene lőnie. Utólag okos az ember, de aki látta a második félidei összeomlást, valamint az utánpótlásmeccseken is ritkaságszámba menő gólt a szöglet után, annak könnyű belátnia, hogy ha a Liverpoolnak kell még egyet lőnie, akkor az is meglett volna.

 

 

Az élet természetesen megy tovább, az FC Barcelona továbbra is egy óriásklub a labdarúgás elitjében, ezt a két vereséget azonban nem lehet szépíteni: ezek a történelemkönyvének a szégyenlapjaira kerülnek. Mindig a Pep-korszakra megyünk vissza, és itt tisztázzunk is valamit: szerencse mindig kell a sikerhez, Guardiola pedig – ahogy azt ő is bevallotta – szintén követett el hibákat, de az eredmények hosszú távon önmagukért beszélnek. Pep kétszer esett ki a Bajnokok Ligájából a két végső siker mellett, mindkétszer az elődöntőben, és mindkétszer végletekig kiélezett csatában. 2010-ben egyetlen egy gól hiányzott, 2012-ben pedig 2-1-es állásnál Messi tizenegyest, a többiek pedig ordító helyzeteket hibáztak. Akkor is hatalmas volt a csalódottság, de az ilyen kieséseket meg lehet emészteni, hiszen a játékosok is emberek, a legjobbak ellen pedig nüanszokon múlik a siker. Apróságokon, mert az ellenfelek sem a megyei első osztályból jönnek, vagyis egy szoros vereség nem jelenti azt, hogy minden rossz irányba menne.

Mint írtam feljebb, én vagyok az első, aki a levegőbe öklöz egy-egy katalán gól után. Így volt ez a Liverpool ellen is az odavágón, ám tegyük a szívünkre a kezünket: ez nem a klubstlílushoz méltó játék volt. Valverde próbálta hatástalanítani az angolok erősségeit, miközben beismerte, hogy a Barcelona jelenlegi kerete még csak fázisokban sem képes kontrollálni egy mérkőzést a legjobb és legnagyobb iramot diktálni képes gárdák ellen. Utóbbi azért is különösen szomorú, mert egyrészt ez a labdatartásra épülő stílus tette sikeressé az egyesületet, másrészt pedig 90 percen keresztül nem húzhatod ki egy Liverpool képességű csapat ellen, ha végig Klopp akarata érvényesül.

Fizikum vagy Cruyff? El kellene lassan dönteni, mert a nemzetközi pofonok jönnek, a Barcelona pedig évek óta a kettő között ingázik. A játékoskeretének a magja még mindig a holland által lefektetett fociban a legjobb, ráadásul ehhez jön még De Jong, Alena és Puig, viszont van egy-kettő kulcsember, akitől ebben a stílusban nem lehet világklasszis teljesítményt elvárni. A kettő közötti elegyet egyelőre csak Enrique volt képes megalkotni, ő is csak az első szezonjában – és ez egészen biztosan nem a véletlen műve.

Végül, de nem utolsó sorban pedig egyértelműen érezhető a kényelem a katalán keretben. Ez nem csupán az unalmas hazai meccseken látszik, amit behúz a Barcelona, de igazából nem szórakoztat, hanem a játékosok megnyilvánulásain is. Egy-egy nyilatkozat tökéletesen illusztrálja a helyzetet: Joshua Kimmich, a Bayern München szélső hátvédje a duplázás ellenére átlagosnak értékelné a bajorok szezonját, és azt mondta, a következő évben keményebben kell dolgozniuk, hogy mindvégig egyenletes teljesítményt tudjanak nyújtani. Eközben Jordi Alba szerint a történelmi vereségek ellenére jobban kellene értékelni a Barcelona produkcióját. Végülis minden viszonyítási pont kérdése, de egy biztos: az a tény, hogy Luis Suárez, Ivan Rakitic vagy éppen Jordi Alba az edző szemében Messi szintjén, vagyis versenyhelyzet nélkül vannak, nem segít a helyzeten…

A fenti jelenségért egyértelműen Valverde a felelős, aki nem tűnik úgy, mint aki felvállalná a konfliktusokat, és sokkal inkabb a demokratikus vezető szerepét veszi fel. Ez egy bizonyos fokig működhet, ám amikor a vezetőség által összerakott keretet a fenti ellentmondások jellemzik, akkor lesznek konfliktusok, ezeket pedig a csapat jövőbeli sikerességéért fel kellene vállalnia. Ez nyilvánvalóan nem történik meg, és ezért is vannak “bérelt helyek”. Az állandóság jó, de a BL-ben elszenvedett történelmi vereségek egyértelműen jelzik: hiba van a rendszerben, reakció viszont ez idáig sem Valverdétől, sem a klubvezetéstől nem jött.

Nem bízok benne, illetve nem fűzök hozzá nagy reményeket, de kívánom, hogy Valverde két év után megtalálja a helyes válaszokat a problémákra. Személyi kérdésekbe szándékosan nem mentem bele, mert az a koncepcióból fakad. Ha továbbra is ugyanaz marad a tréner elképzelése arról, mit akar a pályán látni, akkor nagy változásokra nem számíthatunk – és a lelkesedésem éppen ezért van személyes történelmi mélyponton.

*A kritika a törődés jele – továbbra is büszkén viseljük a hétköznapokon is bárhol felvehető, elegáns v-nyakú pólónkat!