“Jan, ebben te vagy a kib*szott mester”

Januárban következik az elnökválasztás, amire mindegyik jelölt a saját kampánya segítségével teljes erőbedobással készül. Ennek kiemelkedő momentuma volt a napokban, amikor Joan Laporta a Santiago Bernabéu stadiontól mintegy 150 méterre elhelyezkedő, 15 emeletes panel oldalára húzatta fel a választási plakátját. Ezzel nem csak az ellenfeleinek üzent, hanem Madridba is, akik minden bizonnyal nem emlékeznek vissza szívesen a Laporta-éra klasszikusaira. Az ex-elnök marketing húzása nagyot szólt, mi pedig körbenéztünk a jelöltek között. Hajtás után szerkesztői szubjektív cikk következik.

Joan Laporta. A nevével fémjelzett korszakról szinte csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: 2003-ban, egy romokban heverő klubot vett át, hogy aztán 2006-ban már Bajnokok Ligáját nyerjen az együttes. Ezt sajnos sokan egy legyintéssel elintézik, hogy csak jó időpontban érkezett, de ezzel a sikereket magától értetődőnek vennénk. A Bartomeu-korszak megmutatta: lehetsz bármilyen magasan, a megfelelő elnök nélkül hihetetlen mély gödörbe lehet kerülni. Laporta jó érzékkel nyúlt a dolgokhoz, de emellett természetesen szerencséje is volt: a La Masía azóta is megismételhetetlen klasszisokkal állt elő, míg amikor tévútra mehetett volna David Beckham leigazolásával, akkor az élet (vagy Pérez pénze) közbeszólt és Ronaldinho érkezett. A brazil csillag vezérletével vált újra a szép játék szinonimájává az FC Barcelona. Az igazolások mellett meghúzott két merész döntést is, egyszer amikor Radomir Antić helyére a Sparta Rotterdammal megbukott Frank Rijkaardot nevezte ki, majd mikor 2008-ban a holland helyére az addig csak a B csapatot irányító Pep Guardiolat ültette. Röviden: Laporta szükséges volt ahhoz, hogy 2003-ban a világ csúcsára jusson a klub, ezt nem lehet elvitatni tőle.

Számomra fura volt mindig is, hogy 2010 után a páholyban már nem a bajsza alatt vigyorgó Laporta-t láttam, hanem a sunnyogó Rosellt vagy a bárgyú Bartomeut. Hiányzott az is, hogy Laporta – emlékeim szerint – mindig kiállt a csapat mellett, akár a szövetség, akár a média, akár Madridból érkező nyomás volt a másik oldalon. A távozásával ez is teljesen eltűnt és ezzel párhuzamosan a játékosok is magukra maradtak: elsősorban Piqué mert felszólalni olyan esetekben, amelyekben az elnöknek kellett volna fellépnie. Ez Laporta irányítása alatt nem alakulhatott volna így, mert ő egy típusú vezér, aki nem hagyná magára “fiait”. Mégsem hiszem, hogy most ő lenne a helyes megoldás. Olyan botrányosan biztosan nem szerepelne le, mint a poszton utána következő két, arrogáns balfék, de jelenleg két ember is jobban megérdemelné az elnöki posztot.

Az egyik egyértelműen Víctor Font, aki Laporta egy Bernabeuhoz közel helyezkedő, madridi panelt beborító plakátjára ennyit reagált twitteren: “Jan, en això ets el putu amo”, ami nagyjából annyit tesz, hogy “Joan, ebben te vagy a kib*szott mester” (a videó megtekinthető a cikk alján). Igaza van: az ilyen üzengetések Madridnak, a pofátlanság határát súroló megnyilvánulások Laporta védjegyévé váltak a mandátuma alatt. Ez is az egyik oka volt annak, hogy a szurkoló számára könnyen szerethető elnök volt, bár ez nyilván nem lett volna önmagában elegendő világraszóló sikerek nélkül. Font Laporta-hoz képest jóval visszafogottabb és – ami most fontosabb – felkészültebb. Évek óta dolgozik embereivel a “Sí al Futur” projektjen, amivel ki szeretné – és meglátásom szerint ki tudná – hozni a gödörből a klubot. Ügyes koncepció, ahol a szakértelem és a megfontoltság kiemelt szerepet kapna, amire most nagy szükség van a katalán fővárosban.

Nálam a második helyre pedig Jordi Farré kerül. Ő próbálkozott már 2015-ben, de mivel nem szerzett elegendő szavazatot, így nem szavazhattak rá a sociók a választáson. Azt viszont nem lehet tőle elvenni, hogy hiába érkezett – számomra legalábbis – szinte a semmiből, ő lépte meg a váratlant és nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt az elnökség ellen. A koronavírus miatt sokan már egyből sikertelennek könyvelték el a próbálkozást, de szerencsére neki lett igaza. Az ő munkájának is köszönhető, hogy végre megszabadult az FC Barcelona történelmének legkárosabb elnökétől és – ha lassan is -, de elkezdheti újjáépíteni magát. Ezért szerintem nem lehetünk elég hálásak nekik.

Laporta, a képzeletbeli harmadik helyen. Fura ez számomra is, hisz – ahogy ez könnyen kivehető az írásból – számomra abszolút pozitív a 2003-2010 között eltöltött korszaka, de ez most nem az ő esélye kell legyen. Biztos kevésbé lennék ellene, ha a kandidálás bejelentése során nem emelte volna ki, hogy nem szeretné elszámoltatni az előző elnökséget. Ha valakinek, akkor neki pont lenne oka, hisz Rosell keményen támadta Laporta elnökségét és 2010-es megválasztása során elszámoltatást ígért a socióknak. Ehhez képest, amikor a napnál is világosabb, hogy csak pénzmosodának és saját zsebfeltöltésére használták a klubot, nem szeretne az előző elnökséggel foglalkozni.

Joan, a következő elnöknek kötelessége mindent megtenni, hogy a Bartomeu-brigád megkapja méltó büntetését. Ezért – bár nem tudom eléggé megköszönni, amit eddig tettél a klubért – remélem, hogy nem te fogod nyerni a választást.

Victor Font reakciója az alábbi videóban tekinthető meg:

***