A Barcelona vasárnap este az Athletic Club otthonában lép pályára. A baszkok menedzsere Ernesto Valverde, aki két és fél éven keresztül, 2017 júliusától 2020 januárjáig a gránátvörös-kékeket irányította. Ebben a szubjektív cikkben ezen időszakot és azt elevelenítjük fel, hogy Valverde milyen munkát végzett a katalánoknál.

Ernesto Valverde nevének hallatán a mai napig rossz és negatív érzések fognak el. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy amikor ő volt a vezetőedző, a csapat játéka gyakran finoman szólva sem volt szórakoztató, látványos, hanem sokkal inkább unalmas, passzív, konzervatív és nem ritkán közel nézhetetlen, míg a letámadás teljesen eltűnt az eszköztárból. Pedig azzal a kerettel lehetett és kellett is volna sokkal jobb, szebb, attraktívabb, illetve nézői szempontból élvezhetőbb focit játszatni. Valverde egyáltalán nem illett Barçához: egyrészt nem erősítette fel a klub domináns stílusát egy erőteljes és olajozottan működő pozíciós játék kialakításával, másrészt az Enrique-foci legsikeresebb, legfontosabb elemeit (azaz az üres területek gyors és hatékony kihasználását a támadóharmadban, intenzív presszinggel kombinálva) sem tartotta meg.

Számomra talán még ennél is nagyobb problémát jelentett az, hogy nem igazán láttam, mi Valverde víziója, elképzelése, koncepciója. A Barcelona játékában alig-alig voltak tudatos, előre begyakorolt elemek, sémák, és nem is arról volt szó, hogy a játékosok közötti kapcsolatokra épített volna. Kicsit leegyszerűsítve, a meccsterv/taktika általában az volt, hogy Messi megoldja valahogy. Egy mérkőzés kimenetele nagyjából 50 százalékban a véletlenen múlik, ezért amikor egy edző munkáját próbáljuk megítélni, akkor azt nem lehet pusztán az eredmény(ek) alapján megtenni, hanem figyelembe kell venni többek között az általa hozzáadott értéket (tehát mennyire és miért műkődött/nem műkődött a meccsterve, hogyan cserélt stb) és a csapat teljesítményét önmagában, valamint az ellenfelekhez viszonyítva (konkrét példák később).

Egy dolgot nem lehet elvenni Valverdétől: a hazai sorozatokban jó eredményeket ért el, ugyanis két bajnoki címet, egy Copa del Rey-t, illetve egy Spanyol Szuperkupát nyert a katalánokkal. Ráadaásul a LaLiga 2017/18-as kiírását a gránátvörös-kékek kis híján veretlenül nyerték meg, csak a Levante vendégeként kaptak ki (5-4) az utolsó előtti fordulóban. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy abban a bajnoki idényben Ter Stegen majdnem nyolc góllal kapott kevesebbet, mint amennyi az ellenfelek kaput találó kísérleteinek minősége alapján várható lett volna. A 2018/19-es bajnoki szezonban pedig Messi tíz (!) góllal szerzett többet, mint amennyi a lövéseinek mennyisége és minősége alapján valószínűsíthető lett volna, tehát az edzőtől teljesen függetlenül kiugró és nem gyakran előforduló egyéni teljesítmények, masszív felülteljesítések is segítették.

A Barcelona Valverde irányításával a Bajnokok Ligájában nagy pofonokba szaladt bele: 2018-ban a Roma (4-1 otthon, 3-0 idegenben), egy évvel később pedig a Liverpool (hazai pályán 3-0, idegenben 4-0) vendégeként. Két egymást követő idényben sikerült leadni a háromgólos előnyt az idegenbeli visszavágón – ő az egyetlen olyan edző a BL-történetében, aki elkövette ezt a „bravúrt”. Mindkét vereség nagymértékben az ő hibája, különösen a Roma elleni zakó. Egyszerűen kijött az, amit a második bekezdés elején taglaltam. Amikor a játékosok már nem tudták megmenteni, beütött a krach. Elsősorban Messi zsenialitása számtalan összecsapáson elfedte a meglévő problémákat, hiányosságokat, de ez hosszú távon nyilván fenntarthatlan volt.

A Liverpool elleni elődöntő kapcsán fel lehet hozni Dembélé két elpuskázott ziccerét és a katalánok visszavágón kihagyott lehetőségeit, de az odavágón az angolok sem használtak ki jónéhány ígéretes helyzetet. Ezen a pontot utalok vissza a második bekezdés utolsó mondatára: az első mérkőzés 3-0-ás eredménye félrevezető, mert a Barça semmilyen szempontból nem dominált, Valverde nem meccselte le Kloppot, egy kiegyenlített találkozón a helyzetkihasználás döntött, ami teljesen független a vezetőedző személyétől. A két összecsapás képét és a helyzeteket tekintve teljesen reális, megérdemelt volt a Liverpool továbbjutása. Elsősorban nem az fáj, és nem azért lehet kritizálni Valverdét, hogy nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, hanem az(t), ahogyan kiesett a csapat – nagyon hasonló módon két egymást követő szezonban, sikerült belelépni ugyanabba a folyóba, illetve legfőképpen az ő hibájából.

A ValverdeBall a 2019-es, Real Madrid elleni Király-kupa elődöntő során pörgött a legjobban: a barcelonai odavágó első félidejében a hazaiak nagyon gyengén futballoztak, a helyzetek alapján a Real simán vezethetett volna akár több góllal is, de csak egyet lőtt, a második játékrészben Malcom kiegyenlített, ezáltal 1-1-es döntetlen született. Arra a brit tudósok a mai napig nem találtak magyarázatot, hogy a visszavágó első félidejét hogyan úszták meg kapott gól nélkül a gránátvörös-kékek, majd a második játékrészben három gólt szereztek két kaput találó lövésből (Varane vétett öngólt). Mindezt egy olyan Real Madrid ellen, amely abban az idényben szenvedett, és a Lopeteguit váltó Santiago Solari irányított.

A Barcelonáról szóló első, nyolc részes, Matchday című dokumentumfilm-sorozatba (amely a Rakuten TV-n ingyen megtekinthető) bekerült egy igencsak tanulságos jelenet Valverde játékosokkal való kapcsolatáról: a 2017-es, New York-i felkészülés során a csapat annak ellenére ment el szórakozni, bulizni az egyik este, hogy ezt megtiltotta nekik. Az említett jelenetből kiderül, hogy nem több egy barátságos iskolatanárnál, ezért nem igazán volt hatalma az öltözőben, különösen a legnagyobb sztárokkal szemben. A keret felé nem támasztott komoly elvárásokat, nem követelt sokat, egyes anekdoták szerint az edzéseken nem igazán dolgoztatta meg a játékosokat.

Ez nem (futball)szakmai kérdés, de nem lehet elmenni mellette szó nélkül: 3-4 alkalommal elaludt a kispadon mérkőzés közben, a leghíresebb talán ez, ugyanis Fati Inter elleni gólját emiatt nem látta. Nem ritkán mi is minimum elálmosodtunk a csapat játékát látva…

Az utolsó fél szezonjában a játék minősége mellett az eredmények is visszaestek, a katalánok a Ligában 19 találkozón csupán 40 pontot szereztek (a maximális 57-ből). Nyilvánvalóan vannak olyan edzők, akik rosszabb munkát végeztek nála a gránátvörös-kékek kispadján, és az általa elért eredményeket nem hozta volna bárki, azok nem voltak maguktól értetődőek. Azonban jóval többet is elérhetett volna, de ahhoz nem (volt) eléggé kompetens, következetes, illetve hiányzott egy határozott és átfogó elképzelés, vízió.

Ernesto Valverde 145 mérkőzésen irányította a Barcelonát, 97 győzelem, 32 döntetlen és 16 vereség a mérlege, ami 67%-os győzelmi arányt jelent. Négy trófeát nyert a katalán együttessel: két bajnokságot (2017/18 és 2018/19), egy Copa del Rey-t (2017/18), illetve egy Spanyol Szuperkupát (2018).