A Barcelona cáfolja a Cadena SER állításait

A közösségi médiában való rémhírterjesztésről

A Barcelona vezetése egy közlemény formájában cáfolta hétfőn délután azokat az információkat, mely szerint a klub felbérelte volna az ‘I3 Ventures’-t, hogy a közösségi médiában olyan híreket terjesszen, amely erősíti a jelenlegi vezetés pozícióit és rossz színben tüntet fel másokat, akik adott esetben a vezetés riválisai lehetnek.

Az ugyanakkor kiderült, hogy az I3 Ventures egy nagyon is létező partnere az FC Barcelonának, és még az is biztosan igaz, hogy a közösségi médiában dolgozik, a Barça számára monitorozza ugyanis a közösségi médiát, azt, hogy mit mondanak a klubról, legyen az jó vagy rossz. Erről készít jelentéseket a klub számára a cég.

 Azt mind a Barcelona, mind az ‘I3 Ventures’ vezetése cáfolta, hogy ezen túl olyasmit is csinálnának, amivel a Cadena SER Catalunya megvádolta őket, illetve azt is cáfolták, hogy a szóban forgó közösségi média oldalak a céghez tartoznának.