Elnökjelöltek: Toni Freixa

Az esélytelenek nyugalmával indul az előzetes felmérések alapján

Közeledik az elnökválasztás, ahol – az előzetes felmérések alapján – Víctor Font és Joan Laporta verseny fog zajlani az elnöki székért. Van viszont egy harmadik induló is, aki már nem is az első alkalommal méretteti meg magát barcelonai elnökválasztáson: Toni Freixa 2015 után újra versenybe száll ezért a fontos pozícióért. A három jelölt közül ő gyűjtötte össze a legkevesebb érvényes aláírást (~16%-át az érvényesítetteknek), ami alapján nem számít favoritnak. Konzervativ gondolkodásmódja része volt, hogy sokáig mellőzte a kampányelemeket kandidálásából és népszerűségét Messi szerződéshosszabbítással kapcsolatos kijelentése – nem írna alá új szerződést a csapatkapitánnyal – sem feltétlen növelte. Összeszedtük nektek, hogy mit is érdemes tudni róla és a programjáról.

A jelölt: Toni Freixa 

Antoni Freixa i Martí, ismertebb nevén Toni Freixa 52 éves és civil hivatása – Laportához hasonlóan – ügyvéd. Laporta-érában igazgatósági tag volt, de mindössze csak két évig: 2005-ben lemondott, mert szerinte az elnökkel túlságosan eltérő személyiséggel rendelkeznek. Ezek után kevésbé volt meglepő, amikor 2010-ben Rosell “csapatában” az elnökség szóvivőjeként tért vissza a klubba, csakhogy folyamatosan lentebb csúszott a ranglétrán, mígnem 2015 júniusában távozott. Pár héttel később bejelentette, hogy indul a 2015-ös elnöki választáson. Az akkori négy jelölt közül (Josep Maria Bartomeu, Joan Laporta, Agustí Benedito) ő kapta a legkisebb támogatást, mindösszesen 1750 tag szavazott volna neki bizalmat 2015. július 18-án.

Az elnöki posztért zajló versenyben Laporta és Font között egészséges verseny alakult ki, ahol az egymásnak üzengetés is visszafogott módon kezdődött: elég csak Font twitter videójára gondolni, amiben Laporta madridi plakátjára reagált. A Font-Laporta viszonnyal szemben Freixa és Laporta közti ellentét már régóta óta köztudott, ami 2015-ben is jelentkezett: Laporta egy nyilatkozatában “Bartomeu tengeralattjárójának” nevezte Freixát, utalva ezzel arra, hogy ő csak egy eszköz Bartomeu számára, hogy Freixa felhasználásával vegyen el szavazatokat vetélytársaitól.

A program: Fidels al Barça – Hűnek lenni a Barçához

A program szerint a Fidels al Barça elsősorban a socióknal szól és biztosítani szeretné őket arról, hogy klub mindig a tagok rendelkezésére áll. Kiemeli, hogy konkrét javaslattal rendelkezik a klub pénzügyi helyzetének helyreállítására külső tőke és harmadik fél nélkül, amelyek bevonásával fennállna a veszélye annak, hogy a klub a későbbiekban gazdasági társasággá alakulna. A stadiont turisták helyett a Barça hűséges, katalán rajongóival töltené meg.  A program kiáll az új Camp Nou az Espai Barça projekt mellett, mely – Freixa álláspontja szerint – nem veszélyezteti a klub pénzügyi stabilitását.

A program bemutatására szolgáló dokumentum felvezetése lefekteti az alapokat:

  • A klub gazdasági eredménye a pályán elért sikerektől függ
  • Tudatában vannak, hogy egy sikeres korszak végén tart a csapat, a hatkupás és triplázó Barcelona játékosai magja zárja le ezt a ciklust
  • A siker kulcsa a La Masía,  a Barça B és az első csapat megfelelő irányítása
  • Saját nevelésű játékosokat olyan nevekkel egészítené ki, akik aranylabda esélyesek lehetnek

A program négy pontja:

  1. Sociók a turisták helyére: új előfizetési rendszerrel és további kedvezményekkel jutalmazná a pártoló tagokat és emellett kiemeltek lennének döntőkre és idegenbeli mérkőzésekre szóló jegyek esetén
  2. Szorosabb együttműködés a katalán és a nemzetközi Penyákkal – mint amilyen a Penya Blaugrana Budapest is
    • Hatékonyabb kommunikációs csatorna a szurkolói klubok számára
    • Segítség az utak megszervezésében utazási irodák bevonásával
    • Szurkolói klubok által szervezett eseményeken jelenlét (igazgatósági tagok, korábbi játékosok)
  3. Szurkolók megbecsülése
    • Új, személyesebb szurkolói kártyák létrehozása
    • BarçaTV átalakítása egy jelentősebb csatorna felé, de emellett ingyenessé tétele nem csak a klubtagok, hanem a szurkolók számára is
  4.  Alapszabály módosítás egy átláhatóbb és demokratikusabb működés érdekében

Freixa csapatának lehetséges összetételéről kevesebbet lehet tudni, mint a másik két jelölt esetében. Jelenlegi információk szerint a sportigazgatói posztot egy saját nevelésű játékos, Lluís Carreras töltené be. Játékosként közel száz mérkőzése volt gránátvörös-kék színekben, bár ebből csak 19 alkalom lépett pályára az első csapatban tagjaként. 2007-es visszavonulása óta több klubnál is dolgozott edzőként, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. Legjobb korszakát edzőként a katalán CE Sabadell élén érte el, akikkel 2011-ben feljutott másodosztályba. Edzői múltjában még a Real Zaragoza kispadján eltöltött időszaka volt hosszabb, de a play-offért harcoló csapat 2-6 arányban vereséget szenvedett az akkor már biztos kieső UE Llagostera ellen, a csúnya zakót követően Carreras felmondott. A korábbi két csapaton felül irányította az RCD Mallorca (2014.02.25 – 2014.05.19), a Gimnàstic (2017.07.01. – 2017.09.10), és a japán Sagan Tosu (2019.02.01. – 2019.05.04) együtteseit is. Ezen csapatoknál átlagban 2-3 hónapot és mindösszesen 30 mérkőzést élt meg. A Gimnàstic de Tarragona éléről mindössze 4 liga mérkőzést (mérleg: 1 döntetlen és 3 vereség) követően menesztették. Ezt követte a japán Sagan Tosu kispadja, ami szintén nem volt sokkal sikeresebb vállalkozás: a Fernando Torres fémjelezte támadósorral rohamozó csapatnak az első tíz bajnoki meccsén egyetlen egyszer sikerült az ellenfél kapujába találnia, így nem volt meglepő, hogy 13 mérkőzés után (mérleg: 2 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség) menesztették posztjáról. Azóta nem töltött be vezetőedzői pozíciót.

A média: Freixa megnyilvánulásai

Freixa konzertatív jelöltként tekint magára, ezért senkit sem lepett meg túlságosan, amikor követendő példaként Josep Lluís Núñezt nevezte meg, aki 1978 és 2000 között volt a klub elnöke. Ezért is volt érdekes kijelentés, amikor egy interjúban egyszerre “cruyffista” és “nuñista” jelöltként határozta meg magát. Johan Cruyff futballmodellje közel áll hozzá és meglátása szerint ez nem megy szembe azzal, hogy Josep Lluís Núñezt tartja a Barça történelmének egyik legjobb elnökének.

Freixa érezhetette, hogy korábbi kijelentését – miszerint nem hosszabbítana Messivel – érdemes finomítani, így február elején már arról beszélt a sajtónak, hogy Messi megtartása a jelenlegi kondíciókkal lehetlen, de szerinte  az argentin csapatkapitány is tisztában van a klub pénzügyi helyzetével, amit a tárgyalások során figyelembe kell majd venni. Emellett nem csak Messivel, hanem a többi játékossal is le kell ülni egyeztetni, mert – mint mondta – “ugyanazt kell tennünk, mint más cégeknek: csökkentenünk kell kiadásokat”. Emellett újra kiállt az Espai Barça projekt mellett, mely szerinte meg tudná hozni a pénzügyi stabilitást a klub számára. Freixa későbbiekben kitért arra is, hogy elsősorban Bartomeut és a COVID-19 járványt okolja a  klub pénzügyi problémái miatt.

Xavi nevét egyébként legtöbbet Victor Font kapcsán lehet hallani, aki a sportprojektjének központi figurájává tette a korábbi kiváló középpályást, azonban a keddi elnökjelölti vitán Freixa (és Laporta) is elmondta, többször beszéltek már ők is Xavival és a saját terveikről. Freixa itt arról beszélt, szerinte Xavi nem akar általános igazgatói/menedzseri pozíciót betölteni, hanem edzősködni akar, ezt pedig egy szerdai nyilatkozatában a Catalunya Radióban is megerősítette: “Ahogy Guardiola is a B csapatnál volt és később nagyszerűen vitte az első csapatot, Xavinak is egy jó pont lehet a Barça B-nél kezdeni. Kedden azért árultam el, hogy mi is kapcsolatban vagyunk Xavival, mert fontos a sociók számára, hogy tudják, ő nem látja magát egy általános menedzseri pozícióban.”

A napokban Barcelona szerte helyeztek ki egy plakátokat, amelyeken Freixa a Real Madrid, konkrétan Florentino Perez befolyásának megtámadásával szeretné maga mellé állítani a szavazókat. A képeken az a felirat szerepel, hogy “Nem fogom hagyni, hogy VARentino irányítsa a LaLigát.”

Freixa a Rac1 műsorában mondta, hogy már megegyezett egy befektetővel, aki 250 millió euróval támogatná meg a klubot. Ezen kijelentése viszont nem teljesen összeegyeztethető a programjában lefektetett értékekkel, miszerint külső tőke bevonása veszélyes lehet a klub önálló működésére. Ennek ellenére már a befolyó összeg felhasználására is van elképzelése: három sztárjátékos megvásárlására kerülne sor az elnökjelölt tervei szerint. Neveket nem közölt és konkrétumként is csak annyit árult el, hogy két támadóról és egy védőről van szó. Később, de még ebben a műsorban kérdezték meg tőle, hogy mi a véleménye Kylian Mbappé és Erling Braut Håland megvásárlásáról, amire azt felelte, hogy megvalósítható üzletnek tűnik mindkettő, de fontos, hogy elvi határai nem engedik, hogy konkrét nevekről beszéljen az üzlet véglegesítése előtt.

Az elmúlt időszakban többször is kérdezték jelenlegi játékosokról, Sergio Ramosról például azt mondta, hogy sajnálja, hogy nem a Barcelonát választotta a Sevilla után. Manapság már nem tartja leigazolhatónak, mivel egy madridi ikon lett az elmúlt évek során. Neymarról markáns véleményel rendelkezik, hiszen tavaly decemberben tett nyilatkozatában nem sorolta Európa top 30 játékosa közé. Ez annyiban nem volt meglepő, hogy Freixa mindig is ellenezte a brazil csillag visszavásárlását.

Videó

A Penya World Federation minden jelölttel készített egy interjút, amit az alábbi videóban angolul feliratozva tekinthettek meg:

A Barcelona 2021-es elnökválasztása – a legfontosabb sarokpontok

  • Mikor lesznek a választások és kik szavaznak? Március 7-én vasárnap szavaznak személyesen majd a klub pártoló tagjai reggel 9 órától este 9 óriáig, a Barcelonában (a Camp Nouban és a Palau Blaugranában), Gironában, Lleidában, Tarragonában, Tortosában, valamint Andorrában szavazó pontokon.
  • Hány szavazásra jogosult pártoló tagja van a klubnak? A klubnak összesen kicsivel több mint 140 000 pártoló tagja van, azonban a mostani választásokon csak a Spanyolországban (és Andorrában) élők szavazhatnak, ami így összesen 110 290 tagot jelent. Közülük 22 811-en már leadták a szavazatukat levélben.

  • Hogyan zajlik a választás és kik indulnak? Egy fordulóban mérkőzik meg Joan Laporta, Victor Font és Toni Freixa, miután ebben a sorrendben ők gyűjtötték össze a legtöbb, induláshoz szükséges aláírást.
  • Hány évre választják meg az elnököt? A klub 41. elnökét hat évre fogják megválasztani.
  • Miért most van az elnökválasztás? Azért, mert az előző elnök, Josep Maria Bartomeu az ellene indított bizalmatlansági szavazás hatására lemondott októberben. Az előrehozott választásokat először március 15-én tartották volna, majd Bartomeu lemondása miatt ezt előre hozták volna január 24-ére, de a koronavírus miatt és hogy ne csak személyesen, hanem a levélben is lehessen szavazni, végül most vasárnap tartják meg.
  • Mikor lesz eredménye? Mivel a levél szavazatokat előző héten kellett leadni, a személyes szavazatok összeszámolásával vasárnap késő este már hivatalos végeredményre is van esély.
  • Lesz élő közvetítésetek az eseményekről? Természetesen, a nap folyamán élő, írásos közvetítést fogunk tartani. Mindenképpen tartsatok velünk vasárnap! 🙂

***